Kerékpárral Athénig

A kis falvak között még jobban élveztük a tekerést, főleg, hogy időközben az ég is kitisztult némileg. Ugyan a kékét még nem láttuk, de az eső határozottan elállt. Nem különben örvendtünk az egész 1600km alatt nem tapasztalt makulátlan útminőséghez. Meg tudom érteni azokat is, akik nyugatra indulnak el kerékpárral. Az osztrák útminőség egyszerűen nem hagy kívánnivalót maga után, úgy gurulunk az úton, mintha csak repülnénk. Banderról pedig ha nem tudnám, meg nem mondanám, hogy napok óta Papadopulos kekszen él, úgy rakja neki elől, hogy öröm nézni, ki is folyik a szemem tempótól az anslusszában.
Az autósok pedig - az a kevés, aki van - szép nagy ívben kerülnek ki. Ha nem lenne a hátunk mögött ez a csodálatos út, és mondjuk most indulnánk, bizony meggondolnám, hogy nem inkább Zermatt-ot kéne-e a kerekeink alá vennünk. De minden megpróbáltatása és kellemetlenségére ellenére már most úgy gondolok vissza erre az útra, mint egy csodálatos élményutazásra. A szarajevói esténk, majd a vadregényes hegyek és kanyonok Montenegróban, a balkán varázsa, az Olimposz, Evia, Athén… Az nem két hét lesz, amíg ezt mind leírom. – Gondolkodom már előre, miközben szedjük a kilométereket a Fertő-tó felé.