Kerékpárral Athénig

Azóta hallottam még egy érdekességet a turistaházakba a holmikat felhordó öszvérekről: állítólag képesek önállóan eltájékozódni a hegyen, elég útnak ereszteni őket, és maguktól le, illetve feltalálnak a házak között. Nem rossz… :)
A gyalogtúra nem volt egyszerű, jó sokat mentünk fölfelé, csak nem akart véget érni a hegy. Hiába, 1100-ról 2800-ra felmenni azért nem két perc. Hosszú órákon át kapaszkodtunk fölfelé, közben a táj folyamatosan változott, eleinte sűrű erdőben haladtunk, követtük az E4-et a kis ösvényen, gyökereken átlépkedve. Aztán néhány völgyet kereszteztünk, de a hegy csak nem akart fogyni, ott magasodott előttünk. Persze a ködtől mindig csak a következő néhány száz métert láttuk belőle. Fent a háznál 2100 méteren megkaptuk az instrukciókat, ahogy már Bander is nagyon jól leírta. A mountain man-ünk sportember létére dohányzott, amin eléggé csodálkoztam. Volt ott egy mountain cat, egy magashegyi macska is, kérdeztük, hogy talál-e itt egereket, de állítólag már túl magas ez a hely a kis állatoknak. Azt is elmondta az emberünk, hogy ha szép időnk lenne, innen már gyönyörűen lehetne látni azt a hatalmas sziklafalat a ház fölött, aminek a teteje a Mytikas. Hát mi ebből semmit nem láttunk az ég világon, csak szürke ködöt.
Érdekes volt viszont, hogy kb. úgy 2600 környékén volt egy nagy katlan, amiben valahogy nem állt meg a kőd, sőt még a nap is odasütött néha. Végre láttunk valamit a tájból, bár ilyen magasságban ez már csak sziklát, és hófoltokat jelentett, de azért örültünk egy kis fénynek.
Innen már csak egy hosszú köves, majd később havas kaptató volt a Skala tetejéig, itt sokan jöttek szembe lefelé, mire felértünk a csúcsra, már nem volt ott senki, csak mi ketten, és egy apró kis madárka a hóban. 2866 méteren… High mountain birdy :) A ködnek örültem is, meg nem is. Ha nem felhőben állnánk, legalább láthatnánk a tőlünk állítólag csak pár száz méterre lévő Mytikas 2919 méter magas csúcsát. Ekkor viszont valószínűleg az odavezető út is jól látszódna, amit most szintén nem látunk. Na ennek örültem! Mert így, hogy még csak nem is tudtuk, hogy merre van az arra, csak egy szakadék szélén álltunk, Bander is egyértelműen látta, hogy itt most tényleg nincs tovább, értelmetlen, és veszélyes lenne megpróbálni átjutni a Mytikasra.
Persze egy kis keserűség azért volt bennünk a legmagasabb csúcs miatt, de nem nagy, hiszen onnan is csak a szürke semmit láttuk volna, az meg aztán tök mindegy, hogy mit mondhatunk el utólag: fent voltam az Olimposz tetején, a Mytikas-on 2918 méteren, vagy fent voltam az Olimposzon a Skala gerincén 2866-on… Ha valamire haragudhattunk, az az időjárás, de annak sem lett volna sok értelme. Majd egyszer visszajövünk augusztusban, akkor nem lesz hó és jég, na és persze talán köd sem.