Reggel Bander előtt keltem, hogy fényképezzek. Ettem egy konzervhalat reggeli gyanánt, majd kirohantam egészen a függőhídra tényképeket készíteni, aztán még tovább is, fel a túloldalt a műútig. Sajnos a nap még nem kelt fel teljesen a dombok mögül, nem tudtam kivárni, hogy a sátorhelyünkre is odasüssön, pedig az volt a cél, hogy megörökítsem a sátrunkat ebben a meseszép környezetben. Visszamentem a rétre, és pakoltunk. Most egész gyorsak voltunk, magam is meglepődtem. 6-kor keltem, és negyed 9-kor már úton voltunk. Lehet még hová fejlődni, de magunkhoz képest ez sem rossz! Igaz, nem reggeliztünk, de vissza kellett hordani a cuccokat a híd lábához, és csak ott tudtunk felmálházni. A hídon áttekertünk, de a köves szerpentinen tolni kellett, és még ez sem volt könnyű. Visszavittünk az étterembe a két üres sörösüveget, most nagyobb élet volt bent, sokan reggeliztek. Most is meg lettünk kínálva kávéval, de azóta sem szoktunk rá, így maradt az országút ébresztőnek. Most már mindent bearanyozott a nap a völgyünkben, tisztán látszott a szoros, amit tegnap az alagútban kerültünk ki, és ahol, innen ugyan alig látni, de valahol ott van a tavunknak a duzzasztógátja. Az egész valami fantasztikus látvány! Közben utánanéztem, a Mati-folyó ezen felduzzasztását Lake Shkopet-nek, azaz Shkopet-tónak hívják. Na ezt se tudtuk, amikor ott voltunk, csak azt, hogy csodaszép!