Dobojba valamivel dél előtt érkezünk meg, a peronon egy csávó rögtön meg akarja venni Bander Merida Crossway kerékpárját. Nem tudom, hogyan gondolta az emberünk, 100m-ről lerítt rólunk, hogy kerékpártúrázók vagyunk, a lovas sem adja el a lovát maga alól. Mindegy, ez balkán, megkérdezte... Begurulunk Dobojba, amihez először át kell kelnünk a Bosna folyón. A város érdekes, viszonylag rendezett, és nem is olyan lepukkant. Kis Activity-zés, és némi pénz árán sikerül egy kenyeret szereznünk egy pékbódéból, majd találunk egy egész szép parkot, ahol letelepedünk. Elrohanok vízért, csak egy butikban kapok, mert május elseje van, de itt sem drága, egy másfél literes palackkal térek vissza. Főzünk egy levest a pad mellett, polifoamot használunk szélfogónak, hogy előbb kész legyen az ebéd, és hogy ne pazaroljuk a gázt. Közben a szomszédos padról az egyik öreg szóba elegyedik velünk, tud kicsit angolul, 4 évet élt kint Ausztráliában. Mondjuk a szókincséből ítélve jó régen lehetett, de legalább beszél.
Megkérdem, merre találok egy WC-t, mire elkísér egy saroknyit a sakk-klubjáig, ahol találok egy kis mosdót, még arcot is mosok, ami felér most egy fél újjászületéssel. A parkba menet visszafelé betérünk egy kis boltba, az öreg vesz valami üdítőt, én pedig 3 sört, egyet neki, kettőt pedig nekünk. Segítőkészek az itteniek, jólesik a kedvességük, csak kár, hogy nem nagyon beszélnek nyelveket. Amíg pakolunk Banderral, egy másik öreg is odajött, magyarázott mindenfélét, de egy árva mukkot sem értettünk belőle. Még jó, hogy az előző öreggel úgy ahogy megértettük egymást, el tudtuk mondani, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, s hová tartunk, és még pár bosnyák szót is megtanultunk, úgy mint "csleb" - kenyér, "kjeden dán" - jónapot!, "kvala" - köszönöm, "seicser" - cukor, "dovi dzsena' - viszlát!
