Kerékpárral Athénig

A várost egy hosszú egyenes kivezető úton hagytuk el, majd következett a kaptató, amitől így utólag talán túlságosan is tartottunk. A terep a következőképpen nézett ki előttünk. A tó 688 méter magasan van, tehát kb. innen indultunk, vár ránk először is egy kb. 1200 méter magas Bukovo nevű hágó, majd legurulunk egy Resen nevű településre 800 métere, végül a Pelister Nemzeti Parktól északra egy újabb 1200 méter körüli hágó vár ránk, aminek a túloldalán már csak Bitola városa van a görög határ előtt. Persze azt tudtuk, hogy idáig már valószínűleg nem fogunk eljutni. Szóval nekileselkedtünk az emelkedőnek. Nem volt olyan vadul meredek, mint vártuk, és mivel ez a nap eddig eléggé csak lötyögéssel telt, most olyan éhesen faltuk a kilométereket, mint az előbb a halat az Ohridi-tó partján. Jól tudtunk haladni, éreztük hogy emelkedik, mégis 20km/h felett hajtottunk. Ettől aztán teljesen megrészegültünk, és még jobban raktuk neki. Jött egy rövid alagút, itt már Bander el is húzott tőlem. Most nem zavart különösebben, tudtam, hogy legkésőbb a hágóban úgyis megvár, hajtottam a saját tempómban, ami így sem volt lassú. Egy bácsika hajtott előttem valami világháború előtte bringával, egész szépen nyomta neki, csak úgy araszolva tudtam leelőzni, aztán persze hátrafordultam, és lefényképeztem a macedón barátomat. Kicsivel később le is fordult egy faluba. Csodálkoztam, hogy volt képes így rakni neki a fölfelében váltó nélkül, ennyi idősen… Nagyon komoly látvány volt a bőrkabátjában, a fehér ingjével, kék baseball sapkában, napszemüveg, bőrszatyor a kormányon. Hogy honnan szökhetett, el sem tudom képzelni. Nem is próbálkoztam vele többet, csak raktam fölfelé a szép dombok között, és piszkosul élveztem. Szép dombok… Mindegyik magasabb a Kékesünknél! Nézem a gerincet, hamarosan föl kell már, hogy érjek, elfogynak a hegyek előttem. Még egy nagy kanyar, és igen, vége, jobb oldalt egy kis faház, Bander bringája le van támasztva mögötte, Bander sehol. Persze mit csinál az útitársam a hágóban, hát a dolgát végzi… Az igazi sportember felcipeli a hegyre a ballasztot, és csak ott szabadul meg tőle! :) Itt egyébként egy hatalmasat nevettünk, úgy látszik a magaslati levegő mindig ilyen hatással van ránk. Történt ugyanis, hogy elővettük az édességes szatyrot némi erőt meríteni belőle a továbbiakhoz. Bander még az ohridi boltban bevásárolt mindenféle csokoládét és kekszet, betoltunk ketten egy henger zselés-csokis piskótatallért majd Bander őrülten keresgélni kezdett a szatyorban. Végül kiemel egy üres csokispapírt: Te megetted nélkülem a Cicipastát?!? Hogy mit? Én megettem valamit, de nem néztem meg, mi volt rá írva... A tortaszelet szerű csokiból kettő volt, egy mogyorós, amit már befaltam, és egy epres, amit Bander végül csak megtalált, ez az Ő Cicipastája! Tudom, ez most talán nem hangzik olyan viccesnek, de mi igen jól mulattunk ezen a néven ott a hágóban. Még le is fényképeztem, ahogy Bander felfalja a Cicipastáját.