Tekerek nagy boldogan a gyönyörű Tara kanyonban, egyszer csak hangos sziszegést hallok hátulról. Aki kapott már defektet, tudja mi ez, én is egyből levágtam a dolgot, lepillantok a hátsókerekemre, és valóban, látom, hogy lapos. Bander is megáll, visszagurul hozzám, nevetve kérdezi, hogy akkor ezek szerint ma itt sátrazunk?! Mert hogy sikerült egy tökéletes táborhely mellett defektet kapnom! Amihez nem kis szerencse kell egy ilyen kanyonban, ahol az út nagy részén egyik oldalt sziklafal, másik oldalt szakadék, ha épp nem alagútban megy. Itt mellettünk mégis van egy egész szép nagy sík terület egy sziklafal alatt. Sőt, ahogy ledöntjük a bringákat, és körbenézünk, kicsit odébb egy patakot is találunk. Egyértelművé válik: ma itt fogunk sátrazni. Ezek azok a spontán, előre nem látható, és ki nem számítható események, melyekért sokan szeretik a kerékpártúrázást - köztük mi is. Ezért annyira nem is szomorkodunk a defekt miatt, a mai napon úgyis már csak maximum 10-20km-t tudtunk volna haladni, így legalább biztosan nem ódáztuk el a sátorverést a sötétedésre. Inkább azon mulatunk még mindig, hogy micsoda eszményi táborhely mellett adta meg magát a hátsókerekem.

Az viszont már kicsit aggasztóbb, hogy nem egy szimpla defektet kaptam, hanem a külsőm szakadt ki oldalt a pereménél, méghozzá annyira, hogy kitüremkedett a lyukon a belső, ami persze nem erre lett kitalálva, és azonnal megadta magát. Persze ettől még pánikba nem estünk, csupán újabb megoldandó feladatnak láttuk a problémát, amit a túra adott nekünk.

Gyorsan feldobtuk a sátrat, amihez ismét segítségül hívtunk néhány nagyobb darab követ, ahogy a Piva kanyonban is tettük a kemény talajba leszúrhatatlan cövekek miatt. Majd következett a defektszerelés: Bander adta a tippet hozzá, én először egy vastagabb foltra gondoltam az otthonról direkt erre a célra elhozott defekt szettből, de aztán barátom tanácsára ennél talán egy kicsit keményebb anyagot választottam, egy kis hosszúkás darabot vágtam ki az egyik laminált Szarajevó térkép széléből, szépen lekerekítettem sarkait, nehogy az éle vágja ki újra a belsőt, és odaragasztottam Leukoplaszttal az előzőleg már megtisztított szakadás fölé. Aztán reménykedtem, hogy bírni fogja! Összeszerelésnél tovább gondolkodtam, ez a reménykedés önmagában még nem biztos, hogy elég lesz, ezért erőt vettem magamon, és megcseréltem a két külsőt. Ugyanis az első keréken sokkal kisebb a terhelés, tehát ha ezen a keréken lesz a sérült külső, sokkal nagyobb eséllyel eljutunk majd Mojkovacig vele, mintha hátul maradna, ahol a hátsó kerék felett ott nehezedik rá a csomagtartón a rengeteg cucc, ráadásul én is ott ülök a fenekemmel a nyergen. Csak Mojkovacig, a következő városig gondolkodtunk, nyilvánvaló volt, hogy hosszútávon nem megoldás ez a foltozás, egy új külsőre lesz szükségem, amit remélhetőleg legközelebb talán ott be tudunk szerezni.

A megpróbáltatásokat tovább nehezíti, hogy Bander hálózsákja vizes lett az esőtől. Kiteríti ugyan, de csak takarónak tudja használni a száraz részét, szentségel is. Vacsora közben azon is gondolkodtunk, mi okozhatta a defektemet. Arra jutottunk, hogy tulajdonképpen kisebb csoda, hogy ez nem tegnap történt a Susica kanyonban, azon a szörnyen köves úton. Nyílván a nehéz terep kezdte ki a kerekemet, nem ártott volna lecserélni indulás előtt a külsőket. Ezen persze már kár vesződni, nem is teszem, inkább bepakoljuk a bringákat az előtérbe, majd egy kis naplóírás követően Bander után én is bevágom a szunyát. Csak süssön holnap is a nap! Defektszerelés közben ugyan dörrent egy hatalmasat az ég, de mégsem tűnik úgy, mintha a közelben vihar készülne.