Kerékpárral Athénig

Mire mind a ketten letusolunk Banderral, Diane visszaérkezik egy újabb 2l-es üveg sörrel. Azt mondja, ma mégsem kell dolgoznia, eredetileg egy kolléganőjét kellett volna helyettesítenie (felszolgáló), de amikor lement, közölték vele, hogy ma este nincs rá szükség, mert nincs akkora forgalom. Ennek ő láthatóan örült. Ittunk még egy kicsit, dumáltunk mindenféléről, majd a kertek alatt, immár gyalogos, szűk lépcsős utcákon lementünk a városba. Kiderült Diane-ről, hogy egyszer volt egy magyar pasija, akit Jánosnak hívtak, és hegymászó, de a történetnek vége lett, mert János csak a hegyeket mászta... Ahogy eddig fest, ez a lány inkább olyan városi, társasági, bulizós lény, mint inkább hegymászós, vagy akár mondjuk túrázós. Gondolom a János sztori után végképp nem kedveli az "adventurista" fajtát, a "biciklizzünk el a világ végére, másszunk meg minden hegyet" típust, márpedig mi pont ez a kategória vagyunk Banderral, ráadásul magyarok is. :) Persze ennek ellenére teljesen jól elvoltunk, bár engem belül kicsit zavart, hogy ők szállást adnak nekünk, mi cserébe csak egy üveg bort hoztunk és szerény társaságunkat a szerény angolunkkal, de láthatóan ez Diane-t egyátalán nem zavarta, Szelit meg aztán egyenesen nem is érdekelte, ő csak nagyokat nevetett mindenen. Így aztán ahogy fogyott a sör, végül már engem sem zavart annyira. Diane elmeséli azt is, hogy körbestoppolta fél Európát, így tudja azt a magyar mondatot is, hogy "Hol van autópálya?". Sőt, az első kocsmába ahová beülünk, az Underground Sarajevo-ba, egy sör mellett az is kiderül, hogy az édesapja révén valaha ő is tájfutott, ekkor jut Bander eszébe, hogy tulajdonképpen egy tájfutó mez van most is rajtunk, mikor megmutatjuk Diane-nek a kis piros-fehér bóját a ruha nyakán, nagyon megörül a rég nem látott kis szimbólumnak. Hiába, kicsi a világ. Közben, mialatt végigsétáltunk az óvároson, szinte minden 5 percben szóba elegyedett valaki ismerőssel, aztán ez az 5 perc a kocsmában 2 percre redukálódott, és itt már a találkozások a másik nyakába ugrásával kezdődtek. Jól sejtettük, ez a lány igazi társasági lény, nincs itt egy éve, de már ismeri az egész várost.
Az Underground Sarajevo mellett vendéglátónk mutatott nekünk egy nagy követ, amibe emberformák voltak faragva, ez állítólag a már nagyon régen (is?) itt élt bosna törzs műve. Innen még átmentünk egy másik kocsmába, ez már nem pincehelység volt, hanem egy zenés hely, még az utcán is ültek, de az igazi élet bent volt a City Pub-ban, ahol jelenleg is dolgozik Diane, és ahol ma este nem volt szükség rá. Hát, el nem tudom képzelni, mekkora tömeg lehet itt, akkor, amikor mindenkire szükség van, mert most is dugig volt az egész hely, alig tudtunk leülni, és bár a zene itt is jó volt, most jobb lett volna, ha nem szól, mert lehetetlenség volt mellette beszélgetni, még Banderral  sem értettük egymás szavát, nemhogy még egy native american english speaker-ét. De hál' isten egy sör után innen is leléceltünk, és már hazafelé vettük az irányt. Betértünk egy éjjel-nappali pékségbe, ahová Diane mindig be szokott ugrani így késő este hazafelé még pár falatra. Bureket veszünk, vagyis vagyis nem bureket, mert itt mindegyik féle bureknek más-más neve van, és ez tök jó, nem úgy mint más országokban, ahol csak "sajtos burek, húsos burek, stb..." - meséli nagy lelkesen Diane. Fent a háznál aztán folytatódik még a diskurzus, Szeli is újra előkerül, így persze újra nagyokat nevetünk, néha már nem is tudjuk min, vagy csak azon nevetünk Banderral, ahogy Szeli nevet. Elmeséli Diane-nek, hogy amikor ő lement munkahelyére, megkérdezte tőlünk, hogy nem vagyunk-e éhesek(hungry), mert ha igen, készít valamit. (valami húsos ételt, aminek sajnos már elfelejtettem a nevét.) Erre Bander rávágta, hogy yes, mert a srácnak kb. ez volt felénk az első mondata, és azt hitte, Szeli azt kérdezte tőlünk, hogy mi vagyunk-e, akik Magyarországról(Hungary) jöttünk. Na mindegy, ez önmagában nagyon gyenge poén tudom, de ha láttátok volna Szeli gyereket nevetni, amikor leesett neki, és amikor mesélte Diane-nek... Aztán még megtanultunk egy szerb mondatot: Kafa je Kao beba Ti moras de qa cuvas. Nem biztos, hogy így írják, de angolul: Coffe is like a baby, we have to look after it. Magyarul: A kávé olyan mint egy kisbaba, figyelni kell rá. Merthogy tőlünk egy méterre is kifutott a kávé a tűzhelyen. Diane azt meséli, Amerikában, ahogy valaki befejezi az iskolát, ott kb. véget is ér az élete, elkezd dolgozni, és csak dolgozik, és dolgozik éjt-nappal, kergeti azt a bizonyos amerikai álmot, de közben elmúlik az élete tartalmatlanul, és csak öregkorában jön rá, hogy az egész életét egy mókuskerékben töltötte. Ezért jött ő ide Szarajevóba miután befejezte a sulit. Illetve mert nem talált állást Subotica-n, azaz Szabadkán - ez volt az A terv. Azt mondja, itt Szarajevóban kevesebbet kell dolgoznia, és sokkal jobban élvezi az életet (less work, more joy), mint azt Amerikában tenné.
Valamikor éjfél után aztán sikerült lenyugodnunk a nagy sztorizásban, és fellőni a pizsamát. Hosszú nap volt, és nagyon eseménydús. Nehéz belegondolni is, mi minden történt velünk egy nap alatt. Ma hajnalban még Harkányban voltunk. Most meg itt, Szarajevóban, Szeliéknél... Nehéz elhinni is, hát még felfogni. Nem is próbálkozom vele, inkább alszom. És még mindig ágyban! :) Kitudja hány sátrazós nap következik ezután...