.jpg)
Fantasztikus helyen fekszik ez a Trsa falucska! Pont, ahogy Elvira mondta, csak egy 100 métert kellett visszafelé tekernünk, ott az elágazánál jobbra fordultunk, és a már eddig is megszokott keskeny aszfaltsáv mutatta az utat. Autóval nem örültem volna ilyen keskeny útnak, de így bringával teljesen jó még, pláne, hogy az ég világon senki más nem közlekedik itt rajtunk kívül. Bandernak persze nem elég ez az aszfaltsáv, az egyik kanyart levágja a füvön át. Mondjuk nem csodálom, hogy csábította a mező, gyönyörűen le van legelve, itt vagy kő van a mezőkön, vagy gyönyörű, dús, de rövid gyep. Egy ilyen részen hajt most át Bander, miközben kicsivel odébb szabadon engedett lovakra 
leszünk figyelmesek. Bander teljesen készen van ettől, azt mondja, nem látott még fekvő lovakat, márpedig ők ott többen is fekszenek. Szerinte a lovak nem szoktak lefeküdni, csak ha elpusztultak. Hát, lehet, hogy „fogságban” tartott paripák nem fekszenek le a földre soha, de itt a szabadban lazán heverésznek azok a lovak.Hamarosan az út picit emelkedni kezd, erdős részek jönnek, gyakoriak a hófoltok az út szélén. Egy felém rohanó nyúlra leszek figyelmes, nem értem a helyzetet, aztán a kisállatot üldöző fekete-fehér foltos kutya láttán kivilágosodik a szitu. Itt aztán minden ember, s állat boldog tud lenni ezen a helyen, még talán ez a nyúl is egy darabig, ha megmenekült. Megállunk egy virágos rétnél,
letámasztom egy hóbuckának a bringát, és lefényképezem a lila növényeket a fűben. Eszméletlen szép ez a Durmitor hegység… Lehet, hogy csak nyertünk azzal, hogy erre kell jönnünk. Nem tudom, milyen lehet a táj a Durmitor-hágó felé, de hogy erre gyönyörű, az biztos. Na de várjuk ki a végét, a Susica kanyont! Utólag már tudom, hogy így nevezik a völgyünket, sőt egy vicces dologra is figyelmes lettem: a Google nagyobb ponttal jelöli a völgy túloldalán lévő Crna Gora nevű falucskát, mint a fővárost, Podgoricát. Bizonyosan összefüggésbe hozta az ország nevével, és ezért. (Crna Gora = Fekete Hegy = Monte-Negró). Na de térjünk vissza a mi kis festői Durmitor-hegységünkbe! Hamar túlvagyunk az emelkedőn, lejtő következik, és gyönyörű fenyőerdő. Azt hiszem ezt a szakaszt minden emberfia élvezte volna, még az is, aki amúgy nem szeret kerékpározni. Sehol senki és semmi, ami zavarna minket, 
csak közel s távol csak érintetlen természet (leszámítva azt a kis aszfaltsávot, amin száguldunk), körülöttünk gyönyörű erdő, és kristálytiszta hegyi levegő… Kell ennél több? Nem hiszem. Ez a szakasz maga volt a tökéj, szebb helyet el sem tudok képzelni kerékpározásra. Egy elágazáshoz érkezük, jobbra tippelem Nedajno-t, és egy jól látható tábla meg is erősít minket ebben. Újabb lejtő jön, majd lassan eltünedeznek a fák, ismét nyílt terepre érünk ki. Az út házak közé fut be a távolban, bizonyosan az ott Nedajno. Mögötte egy szakadék tátong, majd túloldalt ismét fennsík, és házak - talán az ott Crna Gora -, a horizonton pedig havas tetejű hegyek. Ez ma még mind ránk vár! Ennek egyrészt örülök, mert a durmitori játszóterünk újabb csodálatos szegleteit fedezzük fel, másrészt kicsit aggaszt, hogy hogyan fogjuk befejezni a napot világosban.
