Összerakjuk a bringáink, majd nekivágunk a városnak. Szűk egy óránk van a találkáig. Első dolgunk megkeresni a történelmi hidat. A pályaudvart elhagyva először a toronyházakra leszünk figyelmesek, nem gondoltuk, hogy itt felhőkarcolókkal fogunk találkozni. Na jó, ezt a címet csak az egyik - még épülő - üvegpalota érdemli meg. A Miljacka folyó partján haladunk, mellettünk villamos pálya, a túlparton gyönyörű házak, a folyó nem nagy, tán 20m-30m széles lehet, apró lépcsőkön visz az útja két fal között a városban. Milyen jó, hogy van kinyomtatva térképünk! Mondjuk már annyit nézegettem a várost indulás előtt az interneten, hogy formáról is felismertem volna a hidat - ahol Ferenc Ferdinándot 1914. június 28-án meggyilkolták. Elég jellegzetes a hidunk, és még egy múzeum is található az egyik lábánál, így elég nehéz lett volna eltéveszteni. Még van egy kis időnk hétig, teszünk egy kisebb kört, elgurulunk az Bascarsija vagyis az
óváros felé, gyönyörű macskaköves kis utcákon találomra megtaláljuk a kis teret, aminek a sarkán ott a híres Sebilj szökőkút. Ezek az utcácskák fantasztikusak, sajátos hangulatuk van. Itt azt éreztem, hogy szívesen eltöltenék több időt ezen a környéken, de mennünk kellett vissza a hídhoz, közeledett a hét óra. Pedig ez az óvárosi negyed igazán magával ragadó, és fényképezni is lett volna még mit. Na mindegy, talán majd egyszer visszatérünk ide.
A hídon egy kis várakozás következik, no meg némi majrézás legbelül, vajon mi lesz, ha nem tudunk megszólalni angolul, vagy ha mégsem olyan jó arc ez a csaj? Aki egy kicsit késett, talán ha nem teszi, nem is maradt volna idő ilyen gondolatokra. Érdekes, Bander meg sem nézte az adatlapját a couchsurfing-en, mégis egyből felismeri, ahogy közeledik felénk, úgy dobálja a karjait, ahogy senki más errefelé. Ja, ezt még nem meséltem, hogy amúgy valahonnan New York környékéről származik. Hogy hogy a fenébe került ide? Többek között ezt is meg szeretném majd kérdezni tőle! :)
Gyors bemutatkozás, és már megyünk is felfelé a már említett steep hill-en, azaz a meredek dombon, mert hogy fent van a ház a hegyoldalban, mint ahogy a házak nagy része itt, mivel a főváros egy völgyben fekszik, pontosabban a völgy oldalában is. Diane igazi amerikai angolt beszél, kicsit gyors, nagyon laza, és persze szlenges angolt, nem az a tipikus könnyen érthető tanult angol, vagy angol angol. Azért valahogy megértjük, de néha vissza kell kérdeznünk. Amikor a hozzá képest gyatra angolunkért elnézést kérünk, kedvesen legyint, hogy ugyan már, don't worry, hiszen még ő is sokat felejt... Valójában egész korrektül megtanult már bosnyákul is a lány, az alatt a 10 hónap alatt, amióta itt van, szóval nem hiszem, hogy bajban van a nyelvekkel, különösképpen nem az anyanyelvével. A ház aljában tényleg van egy garázs, és tényleg itt tartja ő is a bringáját, ahogy írta. Ide toljuk be a gépeket, lebontjuk róluk a cuccokat, és felmászunk a nem is tudom, hányadik emeletre. A lényeg, hogy ez az emelet csak az övék volt. Vagyis "Szeli"-é, a főbérlő srácé, és Diané. Három vagy négy kicsi szobából állt, egy kis konyha-előtér-nappali-lépcsőház helységből, és egy fürdőből.
Ebből kaptuk meg mi az egyik kétágyas szobát. Szelivel először nem találkoztunk, de amikor előkerült, kiderült róla, hogy eszméletlen nagy arc, neki végre gyengébb volt az angolja, még talán a miénknél is, de azért - vagy talán épp ezért :) - jól megértettük egymást. Na meg a srác állandóan nagyokat nevetett mindenen, ami persze ragályos volt mindenkire, így egyből oldódott a hangulat. Az ajándék üveg bort is átadtuk végre, örültem, hogy többé nem kell cipelnem, célba ért. Cserébe rögtön sörrel kínáltak, illetve kínáltak volna kávéval, és cigarettával is, de se Bander, se én nem élünk egyikkel sem. Sajnos Diane-nek le kellett lépnie dolgozni, így Szelivel maradtunk. Eszméletlen durva a kilátás a szobájából, egész Szarajevót látni. Közben jobbnál jobb zenék bömbölnek, nem tudom kitől és micsoda, de nagyon tetszik, állítólag van itt egy Sarajevo city radio nevű állomás, ahol nincsenek reklámok, és az előbb az szólt, de már Szeli mp3-mai szólnak, meg is kérem a srácot, hogy másoljon fel pár albumot a pendrive-omra, itt szabadultam meg fél gigabájt CCIE tananyagtól. Ne bándd, hogy nem tudod, mi az, én se szeretném tudni, viszont Szeli zenéit azóta is örömmel hallgatom. :)
