Kerékpárral Athénig

Fel-fel ébredek az éjjel, álmomban már többször elindultam, mire végre tényleg csörög a telefon ébresztője. De nem, ez nem az, ez egy sms! Barátnőm éjjel elküldött üzenete 3:25-kor érkezett meg a telefonomra, még van 5 percem aludni. Félkor végleg felkelünk, melegítünk egy-egy szelet tegnapi pizzát reggeli gyanánt, pakolunk, öltözünk, szedelődzködünk. Garbót veszek, fölé még a Hungary-s melegítő jön, ilyenből van mind a kettőnknek egyen, igaz, mivel még sötét van, eltakarja a láthatósági kukásmellény. A sisak alá is bekerül még egy polársapka a fejre, na és persze villogunk, mint a karácsonyfa, a biciklin elöl-hátul fehér, és piros lámpák, és mindkettőnknek a sisakjára is fel van erősítve két-két "döglött egér" ledes kislámpa. Így gurulunk ki a garázsbehajtón, amit lezárunk magunk után, majd a kulcsot a postaládában hagyjuk. A palackok tele pezsgőtablettás löttyel, a drótparipák gurulnak, indulhatunk neki a sötétnek! A tervezetnél sajnos kicsit később, negyed 5-kor sikerült csak indulnunk, utólag nem is értjük, mit sikerült 45 percig tökölnünk.
Harkányból kiérve elsőre rémisztő, mennyire nincs fénye a lámpáinknak egy autóé mellett. Hálisten a sötét nem tart soká, ahogy átkeltünk Drávaszabolcs után a határon, és a Dráván, már kezd virradni. Volt egy kis félelmünk, hogy mi lesz, ha 6-kor nyit a határátkelő, de ez a gondolat badarság volt. A Dráva itt már jó széles, eszembe jut Maribor, Rómába menet a második este... Őrültek voltunk Rolanddal, hogy éjszaka tekertünk! Banderral már tavaly se csináltunk ilyet, remélem idén is ez volt az utolsó, hogy sötétben tekerünk. Hát újra úton, immár végre Athén felé. Mennyit terveztem, mennyire vártam már ezt az utat, hogy elinduljunk. Hát most már igazán elindultunk! Mire vállalkoztunk, mi vár ránk? Kíváncsian, és álmosan tekertünk az ismeretlenbe. Ami egyelőre elég unalmas, alföldi táj, a nap még a horizont alatt valahol balra keleten, itt jobbra meg egész közel egy szippantós kocsi engedi ki magából a bűzt. Hát haladjunk tovább, mert ez eddig nem túl szép! Jönnek sorra a falvak, majdnem ugyanúgy, mint az előbb még álmomban. Lassan múlnak a kilométerek, én tolom elöl, 24-25-el, de nem esik túl jól. Nasice előtt aztán Bander áll előre, amit abszolút nem bánok. Itt egy kicsit keletnek fodulunk, és sajnos dombok következnek. Kis hullámvasút, fel, le, fel, le... Ez így remek lesz, egyre neccesebbé válik a helyzet, el kell érnünk a 10:16-os vonatot Samac-ban. Közben felkel a nap, bár ezt a hőmérsékleten még nem nagyon érezni. Nem vagyok normális, hogy ezt az üveg bort cipelem ezeken a dombokon át, szentségelek magamban a szarajevói szállásadónk ajándékán. Végül csak elérjük Dakovo-t, ahonnan reményeim szerint véget érnek az emelkedők. Körgyűrűn kerüljük a várost, valóban vége a meredekebb kaptatóknak, ugyan itt is kapunk némi szintet, de ezeket meg tudjuk tekerni lendületből. Tartjuk a tempót, bár én érzem, hogy fáradok, már nem nagyon állok előre, Bander küldi elől. A kormánytáskámba betáraztam csokiszeletek, ezek tartják bennem a lelket, de még így is szétcsúszok kissé a végére. Aztán jön egy tábla, már Szarajevót is jelzi, és Samac is csak 13 km. Nem szoktam számolni a kilométereket annyira, főleg nem egyesével, de itt a végén már csak az segített. Éreztem, amit eléhezés előtt szoktam, kilométerórám nem nagyon mutat már 21-nél magasabb számokat, Bander előttem, és igen végre egy torlódást jelző tábla! Remélem itt nem kilométeres sorok szoktak állni a határ előtt. És igen, egy kanyar után határátkelőt jelző tábla. Előkotrom újra az útlevelet, amíg sorban állunk benyomom az utolsó csokit, hátha sikerül tőle valami értelmes képet vágnom a határőrnek.