Kerékpárral Athénig

Reggel fél 9-kor kelünk, még egy kicsit dumálunk a konyhában Dianékkal, aztán lehordjuk a cuccokat. Diane megkér, hogy pumpáljuk fel a kerékpárját, egy országúti gépet, amit úgy hív, hogy Blue Falcon, azaz Kék Sólyom. Kérdezi, hogy én nem adtam-e nevet a kerékpáromnak. Először rávágom, hogy nincs neve, aztán eszembe jut, hogy szoktam hívni... és itt elgondolkodom, hogyan is mondjam angolul, ahogy hívni szoktam a szürke gépet. Végülis az Iron Horse jutott az eszembe, bár így utólag a Wire Donkey, vagy a Wiry Steed - Drótszamár, Drótparipa - jobban tetszik, persze itthon már könnyű egy online szótár mellett. Búcsúzunk, és indulunk, Diane a nem sokkal a ház fölött haladó gyorsforgalmi utat ajánlja, de egyrészt túlságosan a hegyen megy, másrészt nem tudjuk, hol találnánk rá felhajtót, így inkább úgy döntünk, legurulunk a folyóhoz. A tegnap esti éjjel-nappali pékségben veszünk egy pár húsos bureket, és lent a Latin-híd mellett egy padon elfogyasztjuk őket reggeli gyanánt. Itt elhatározom, hogy meg fogom valahol szerezni a burek receptjét, és megpróbálok majd otthon készíteni. A Diane-től kapott vízben feloldunk néhány pezsgőtablettát, és elindulunk.
 Bander vezet, van egy Laminált Szarajevó térképünk is, bár nem utcaszintű, de egész szépen kitalálunk vele a városból. A reptér mellett megállunk még egy kicsit, szépen tűz a nap, úgyhogy bevonjuk magunkat 30 faktorral. Naptej-illat... Ilyet sem érez az ember máskor, csak amikor szabad! Eleinte még nagy a forgalom a főváros vonzáskörzetében, aztán elmaradnak a dömperek, csak mi maradunk, meg néha néhány autó, na és persze körülöttünk a táj, ami elég pazar, meg kell hagyni. Itt most egy 1163m magas hágó következik, Szarajevó 531m-en volt - vagyis még mindig ott van, de már a hátunk mögött... :) -, tehát bő 600m szintet kell most felvennünk. Az emelkedést egyelőre még csak a tempón érezzük, tekerünk ahogy szoktunk, de csak 16-18-al haladunk. Egész sokáig tart ez a lankás rész, már-már kezdem elhinni, hogy végig ilyen lesz, de aztán... Aztán jön egy gyönyörű kis duzzasztott tavacska az út szélén. Eszméletlen szép kis hely, nem gondoltam, hogy már Boszniában is ilyen helyeken fogunk haladni. És még mi jött ezután... :) Egy kis félpályás útlezárás, majd megállunk egy pofás kis kiülős kocsmában, leülünk odakint a napra egy-egy sörrel. Nincs is ennél jobb, kerékpártúrázni a nagyvilágban, eddig számunkra ismeretlen, szép tájakon, és néha megállni egy-egy sörre. Még egy Márkánk maradt, én ezt fotózom makróval, meg a sörben a buborékokat, Bander tiszta hülyének néz ezért. Megeszünk egy Twixet, Bander talál egy régi nyertes csokipapirt. Ezt sem váltjuk már vissza, május 16-odikáig él az akció. Akkor elvileg már Athénban leszünk. De az még rengeteg nap, és még több kilométer. Az út nagy része még előttünk áll.
Továbbhajtunk, még egy rövid lankás rész következik, és elkezdődik az igazi meredek. Szerpentinen megyünk, én nyomom elől, legszívesebben felfalnám a hegyet. Néhány kanyar után Bander leszáll a gépről, és tolja. Egyből tudtam, hogy valami nem oké, és nem a kondija miatt állt le, annál sokkal erősebb, mint hogy ez az emelkedő betegyen neki. A térde a baj. Otthon kerekeztünk egyet kb. egy hónapja, akkor kikészült a végére a lába. Most azt mondja mindjárt rendben lesz, és tényleg, nemsokára újra nyeregben a barátom. Most már ő megy elől, és nem sietünk sehová, csak jussunk túl a fölfeléken sérülések nélkül, mindegy, mennyi idő alatt, de ésszel kell közlekednünk, nem a szomszédba megyünk. Meglátom magunk felett az utunk egyik ívét kb. százméterrel feljebb a hegyoldalban. Még néhány kanyar, és nemsokára odafentről csodálhatjuk a kilátást. Ami valóban gyönyörű, ahogy lentről elképzeltem. Panorámakép, és néhány időzített önkioldós kép készül. Nyugat felé havas hegycsúcsokat is látni a távolban. Lassan fel kell, hogy érjünk a hágóba. Ez hamarosan el is következik, azonban a tetőn semmi érdemleges nem fogad minket egy romos házon, és egy aknaveszély táblán kívül.