A pihenő után úgy döntünk, hogy megnézzük a Kerameikos nevű helyet is, ha már oda is érvényes a belépőnk. Sajnos, mire odaértünk, már elmúlt délután 3 óra, és bezárt, de azért a kerítés túloldaláról megcsodáltuk a romokat. Ez a városrész egyébként a fazekasok negyede volt, innen ered az angol ceramic és így a magyar kerámia szó is.
Ha már itt vagyunk közel, ismét felkeressük a Metaxourgeio negyedet, hogy együnk-igyunk egy jót olcsón. Ma még többet bolyongunk az utcákban, mire végre találunk egy jó vendéglőt. Én már feladtam a végén, de Bander tovább kajtatta az utcákat, és érdemes volt, mert végül egy nagyon jó kis kocsma-gyrosozó helyet találtunk. Le lehetett ülni odakint, és nagyon hangulatos volt. Most tényleg láttuk, hogy itt ülnek a helyiek is, ment a nagy sörözés és a diskurzus az öregek között. Egy-egy gyros-t ettünk, én egy korsó Amstelt ittam, Bander pedig egy 0,33-as Nesteát, és összesen fizettünk 5,70-et, azaz kevesebb, mint 1500 Forintból ketten megkajáltunk, és még ittunk is. Ennyiből még otthon sem sikerülne a legtöbb helyen, úgyhogy gyorsan le is jegyeztem a naplómba a piros Coca-cola feliatos kocsma helyét: a Kerameikou – Zinonos – Nikiforou utcák sarkán nagyon jót, és nagyon olcsón ehet az ember Athénba, csupán néhány sarokra a nevezetességektől. Vettünk néhány képeslapot, azok egy részét megírjuk most, én egyiket Lali-papáéknak, a nagyszüleimnek írom meg, a másikat Szájmonéknak, egy közös barátunknak, akinek most születik hamarosan gyermeke:
„Kedves OttóMaci! Ez életed első képeslapja, és bár még nem ismersz minket, mi két őrült kerékápros vagyunk, akik közül az egyik nem tud írni. :-) (én, mert összecseréltem a kerékpáros szó betűit) Szóval bírjuk a szüleidet, és épp nemrég kerekeztünk ki Athénba, ezért kapod ezt a képeslapot. Ha elég lassú a görög posta, már egyenesen Te kapod kézhez ezt a lapot. Ha nem, akkor a szüleid biztosan elteszik Neked erre a kis időre. Tanulj meg olvasni és kerékpározni mielőbb, mert ezek jó dolgok az életben! (Van még egy pár jó dolog, de azokról inkább majd személyesen! ;) Puszi a maminak, pacsi a papinak: Bander bácsi, Árpibá’.” - Kicsit bárgyú lett így utólag olvasva, na de sebaj.
Kerameikos és az olcsó ebéd Metaxourgeio-n
Szólj hozzá!
Címkék: gyros képeslap sörözés athén metaxourgeio kerameikos
A bejegyzés trackback címe:
https://kerekparral-athenig.blog.hu/api/trackback/id/tr71808517
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.