Kerékpárral Athénig

A vásárlás után mindjárt vidámabban vágtam neki a hátralévő kilométereknek. Na és persze jópár kilóval nehezebben is. A vásároltak nagy részét hozzám pakoltuk, Bander talán csak a zsömléket pakolta el, azok könnyűek, viszont sok helyet foglalnak. Persze mindez a hátsókerekének vészesen fogyó küllői miatt lett így pakolva, nem azért, hogy Bandert kíméljük. Én pedig próbáltam nem tudomást sem venni a plusz kilókról. Ez van, ez a helyzet, ezt kell szeretni, nincs mese, úton vagyunk.
Méghozzá nem is akármilyen úton. Gyönyörű helyeken hajtunk tovább, jobbra folyik mellettünk egy folyócska az erdőben, balra mezők, szántók, néha egészen pipacsba burkolózva, a távolban pedig a nagy hegyek. Hatalmas fák alatt hajtunk át, néha egészen közel a patakhoz, bent az erdőben, máskor egy mező közepén.
Te Árpesz, szerinted merre folyik ez a patak?! – Lefelé! :) Egy egyszerű nem tudom is megtette volna, de valahogy ez jött ki belőlem, aminek aztán egy újabb nagy nevetés lett a vége. A patak felett egyébként sűrűn vannak apró függőhidak az erdős részeken. Az egyik ilyen függőhidat láttuk egy plakáton az előbb a kedvenc boltunk oldalán egy csúnya, kéményes iparépület és néhány számunkra érthetetlen görög mondat társaságában. Valószínű valamilyen ipari létesítmény megépülése ellen hívta fel a figyelmet, amit ide szeretnének felhúzni. Hát kár lenne ezért a tájért.