Kerékpárral Athénig

Mivel kezdek kicsit fázni, legurulok a hegyről. Találok egy kis boltot, ahová betérek, hogy vegyek még egy sört, mert megjött a hangulatom hozzá. Az eladó egy idős úr, persze angolul nem beszél, így majdnem sörtelenül maradtam, de aztán egy csinos lány segít nekem a tolmácsolásban, és az eddigi legjobb áron, 1 Euróért meg is kapom a sört. Leülök a bolt előtti fonott székbe, és naplót írok. Kár, hogy Bander nincs itt. Tegnap este óta nem tudok egy kicsit sem haragudni rá, pedig néhányszor azért ha nem is írtam eddig, de mérges voltam rá az úton, de Yiannis ráébresztett arra, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen barátom van. Hiába, kicsit néha önfejű, felelőtlen, és hiperaktív, mint egy 8 éves hülyegyerek, vagy mindezt csak megjátsza, még én sem tudom… De az is biztos, hogy senki mással az égadta világon képtelenség lett volna végigcsinálni ezt az utat, így ebben a formában – ahogy remek volt. Yiannis pedig egyedül biciklizik, mert nincs ilyen cimborája.
Ez a kis egyedüllét sem olyan rossz most, éppen nem is zavarna semmi a világon, ha közben nem tudnám, hogy Bander is itt van Athénban. Bár most biztos alszik, mert nem ír sms-t.
Ma még nem adtam életjelet magamról az otthoniaknak, és már nagyon elegem van az sms pötyögésekből, ezért úgy döntök, hogy keresek egy netcafét, megéri azt a pár Eurót. A térképem jelöl a közelben egy egyetemet, arrafelé biztosan lesz. Megkérdezek néhány járókelő fiatalt, az ötödik csoport végre tud egyet, méghozzá csupán néhány sarokra. Mikor megtalálom, rájövök, hogy már jó párszor elhajtottunk a netcafé mellett, csak nem vettük észre. Azon az úton van, ami Yiannisékhoz vezet ki. Beülök egy 40 percre, és ontom magamból az élményeket, ismét nagyon jólesik leírni azt a rengeteg mindent, ami az úton, és Athénba érkezésünk óta ért minket. Még ha kapkodva, rohanva is írok, nagyon jó kicsit megosztani a kalandokat. Azt gondoltam, hogy ha majd megérkezünk Athénba, innentől kicsit unalmasabb lesz minden, de ez egyáltalán nem lett így. Túllépem egy kicsit a 40 percet, de nem kell érte többet fizetnem, rendesek. Még jó, hisz DVD-t sem tudtam írni, pedig szerettem volna, de nem működött a beígért DVD-író.  Kilépve a netcaféból megpillantom a bringámat, megvan még. Jó érzés volt az utunkról írni, kicsit újra átéltem mindent, miközben a billentyűket püföltem. Miközben a történet még tart, mert most kiláncolom a gépet, és a kaland folytatódik!
Elindulok hazafelé, felcsatolom a lámpákat, és jól megtekerem az Október 28-adika sugúrúton. Szinte repülök az aszfalt felett, 30km/h felett hajtok, pedig enyhén emelkedik. Lerakok egy trolibuszt, ottmarad mögöttem a pirosban. Perissos környékén alaposan elkeverek, a New Philadelpia teret veszem célba, de aztán egészen váratlanul egy eddig ismeretlen irányból a Perissos metróállomásnál lyukadok ki. Ha már itt vagyok, feltekerek a tegnap esti teás kocsmához. Kérek egy sört, és a szemközti gyros-osból egy pita gyros-t, majd leülök egy utcai asztalhoz. A gyros-t nagyon durván készítik itt, nagyüzemben gyártják, kb. 20 másodperc alatt dobják össze elképesztő sebességgel. És valami paprikaszerű fűszert, és sót is tesznek bele, na és persze sültkrumplit! :)
Yiannis napközben írt sms-t, hogy sajnos sokáig dolgozik mai is, „I have to work like a slave this time…”, igen ez az, amiről tegnap mesélt, hol van munka, hol nincs. Most sajnos épp van. Elkezdek Bandernek egy sms-t írni, de végül nem küldöm el, hagyom aludni, majd holnap kóborlunk együtt újra mindenfelé. Azon kapom magam, hogy angolul írom a naplómat, és még Bandernak is az sms-t. Azt hiszem hamar át tudnék állni az angolra, ha úgy hozná a helyzet. Máskor otthon meg, amikor hónapok óta nem beszéltem angolul, néha szinte úgy érzem, már nem is tudok semmit.
Athén jó hely, nagyon élvezem, tetszik, hogy egy csomó olyan hely van a városban, mint pl. otthon Budapesten a Sas-hegy, vagy a Gellért-hegy, ahová ki tud ülni az ember a barátaival és egy hatos pakk sörrel, elfelejteni egy kicsit a világ baját, és csak lazítani a város feletti nyugalomban.
Visszafelé Yiannisékhoz sikerül megtorpannom az autópálya keresztezése után. Bander emlegetett valami kosárpályát, de nem találom sehol. Egy tipikus tájékozódási hibába estem: túl hamar kerestem. Miután már minden utcát átfésültem a környékem, rájöttem, hogy csak tovább kéne menni még néhány sarkot, ha egyszer itt nincs kosárpálya. Odébb persze megtaláltam, és onnan már egyszerű volt a kaput is meglelni.
Bander szinte a szememre hányja, hogy hol voltam eddig, s miért nem jelentkeztem, hirtelen nagyon elkezdem sajnálni, hogy nem küldtem el azt az sms-t, vagy inkább hogy miért nem jöttem haza én is vele, vagy legalábbis korábban. Na mindegy, ezen már kár bánkódni, holnap is lesz még nap.