Kerékpárral Athénig

Bander sajnos egyre rosszabbul van, én meg szegényt itt hagytam egyedül… Az időt is sikerült egy órával elnéznem, úgyhogy elindulunk lassan kifelé a nemzeti kertből. Ezt nagyon jól tettük, mert majdnem ránk zárták a parkot. Mondjuk gondolhattuk volna, hogy a kerítés, meg a kapuk azért vannak, hogy bezárják a parkot estére. Ez a zárás este 8-kor történik, most már ezt is tudjuk.
A Szintagma téren elképesztő tömeg fogadott minket. Egy kommunista buli volt a téren, de nagyon kemény, csak néztünk Banderral... Ezek nem éltek kommunizmusban, nem tudják mi az, fiatalok nyomultak a sarló kalapácsos vörös zászlókkal, és a téren izomból nyomták a kommunista szólamokat, és iszonyat volt a tömeg. Engem kirázott a hideg, pedig 7 éves koromban vége lett nálunk, és az már nem is volt akkor igazi... Na mindegy, ezt kicsit irónikus volt látni.
Azon tanakodunk, hogy lemenjünk-e a metróba. Bander nagyon nem néz ki jól, valószínű lázas, úgyhogy jobb is lesz, ha inkább metrózunk. Yiannis írta, hogy lehet a metrón bringát szállítani, nem is kerül pluszpénzbe, és mindössze 90 cent egy vonaljegy. Viszont ha itt mennénk le a metróba, még át is kéne szállnunk rögtön egy megálló után, ezért úgy döntünk, hogy elmegyünk a Monastiraki nevű állomáshoz, és majd ott szállunk fel.
Monastirakiba eljutni nem volt egy leányálom, konkrétan szörnyű volt, igaz, csak az utolsó néhány méter, de az épp elég. Építkeztek a környéken, és egy nagy terület le volt zárva, el volt válsztva pavilonokkal, így csak egy nagyon szűk sávot hagyva a pályaudvarhoz vezető utcán. Na most képzeljetek el minket, a jól megpakolt bringákkal, Bandert még a hideg is rázza, és akkor jussunk át egy ilyen emberekkel zsúfolásig teli, alig egy méter széles utcácskán. Hát nem volt jó, Banderon látszott is, hogy megviselte. A pályaudvar előtt letámasztjuk a bringákat, Bander kint megvár mellettük, amíg én berohanok érdeklődni, hogy hogyan s mint is van ez a bringával való metrózás. A pénztárnál bunkó a fickó, elhajt az információhoz, amit nem árul el hol van. Végül megkérdem mégegyszer, most sem szívélyes, de legalább elmondja, hogy itt nem tehetjük fel a bringákat a metróra, hanem csak egy megállóval odébb. Hogy miért van így, azt a mai napig nem tudjuk, és sajnos azt sem, hogy hol az a másik állomás. Még megkérdeztem egy járókelő srácot, ő már rendes volt, és beszélt is angolul érthetően, de sajnos sietett a dolgára, csak a kezdő irányt mutatta meg, de azzal nem mentem semmire. Megnéztem a térképünket, nem volt rajta a másik állomás. A fotó, amit készítettem a metróvonalakról pedig túl vázlatos. Hát pácban vagyunk, és a metró nagyon nem akar elvinni minket Perissosig.
Arra jutunk, hogy szépen lassan, de kitekerünk az állomásra. Nem kell hülyéskedni a metróval, fizetni se kell érte, bár az lenne a legkevesebb, inkább az tett be, hogy bunkók voltak a pályaudvaron, és el is ment a kedvem az egész metrózásról a nehéz bringákkal. Megnézem a térképünket, bár csak a belváros van rajta, de egy jó darabig ez is megteszi, aztán már nagyjából helyben leszünk, nagyjából követjük a metró vonalát a befotózott térkép alapján, aztán majd ha úgy érezzük, közelben vagyunk, megkérdezünk egy helyit, hogy hol a Perissos állomás.
Felcsatoljuk a lámpáinkat, és kihajtunk egy kétszer három sávos sugárútra. Nem is olyan veszélyes, mint elsőre látszott. Most már mérséklődött a forgalom valamelyest. A külső sáv szélesebb mint a többi, itt csak trolibuszok, és motorosok, illetve bringások járhatnak, fel van festve. Haladunk lámpáról lámpára a hosszú egyenes utcán, eleinte még majrézok a forgalomtól, aztán szépen lassan megszokom, nem is olyan szörnyű ez. Bander kitartóan jön mögöttem, mikor megállunk, hátra-hátra kérdezek, hogy jól van-e? – Persze-persze, csak haladjunk!
Lehajtunk a térképünkről, de tartjuk az irányt, és megyünk tovább az utcánkon. Hamarosan jobbra kanyarodik, bal oldalt pedig feltűnik egy vasúti felüljára: ez lesz a metró! Hát jó helyen vagyunk! Megkérdezek egy arcot, merre van Perissos, nem beszél angolul, de elmutogatja, hogy menjünk két lámpát előre, aztán balra, aztán egyenesen, egyenesen, aztán ööö… Jó, aztán megkérdezünk megint valakit, köszönjük! :) Így is teszünk, és nagyjából egy kilométer múlva meg is érkezünk Perisosshoz. Megkeressük azt a peront, amelyikre Yiannis fog érkezni, és leülünk.