Kerékpárral Athénig

Áthajtunk egy Pteleos nevű városkán, majd számunkra ismeretlen faültetvények között legurulunk Pigadiba. Pontosabban Pigadionba, mert a falu elején a tábla már így mondja. A kis út egyenesen a falu központjába visz, neki a tengernek. Az út folytatása egy kis betonstég, innen gyönyörűen rálátni az egész öbölre. Mivel itt a falu közepén nem igazán lehet hol sátrazni, ezért elindulunk jobbra, délnek, hiszen arra van Glyfa, a holnapi hajózásunk kiindulópontja. Egy poros kis földúton hajtunk üres nyaralók mellett. Sajnos a terep nem túl megfelelő, az út és a tenger között túl meredek ahhoz, hogy bárhol is tudjunk sátrazni rajta. Jó pár kilométert haladunk így sátorhelyet keresve, mire végül találunk egy szintén teljesen üres strandot, amit megfelelőnek találunk. Még egy kis kutunk is van itt. Feldobjuk a sátrat úgy, hogy a kijárat egyenesen a tengerre néz. Fürödni nem fürdünk, sokkal tisztább érzést nem nyújtana a sós tengervíz, ráadásul nem is túl meleg. A part homokos, füves, fás, és annyi sziget, és különböző földnyúlvány hogy igazából nem is látjuk a nyílt tengert.
Bent a sátorban megisszuk a sört a halhoz, majd levések pár sort a kis naplómba: „Úgy érzem magam, mint akit agyonvertek, fájnak az izmaim, reggel fájt a fenekem a tegnapi hegymászástól, izomlázam van. Bander szájából ma a következőt hallotam először mióta útra keltünk: Fáradt vagyok." Hát ezt is megéltem, Bander elfáradt, olyannyira, hogy még be is valja. :) Ami azt illeti, van is miért fáradtnak lennünk, tegnap felmentünk 2800 méterre, ma pedig letekertünk több, mint 160 km-t.
(Az utolsó két kép már reggel készült)