Kerékpárral Athénig

Bitolából simán kikevertünk, egyenes, sík országúton tekerhettünk a határig, ami nem volt már messze, talán 10 kilométerre. A határon a két átkelő között Bander eldobott egy almacsutkát, amit aztán nemzetközi viszállyá fokoztunk: egy magyar eldobott egy almacsutkát a senki földjén két másik ország között, az így keletkező almafán aztán a két nemzet összeszólalkozik Görögország és Macedónia hadba lépnek egy magyar almafáért. A második kapunál találkoztunk Jáksó László görög alteregójával, kérdezte hová lesz az út, mondtuk, hogy Olimposz, mire ő, hogy az remek, és hogy menjünk a nyugati oldalon, ott egész hosszan fel lehet tekerni bringával a nagyobb utakon. Aha, a frászt, és mi lesz Litochoroval, és az Enipea völgyével?!
Na de ne rohanjunk ennyire előre, hiszen még csak most keltünk át Görögországba. Ez már a „célország”, a következő határátkelés már a hazaúton lesz, a levegőben. Görögország kezdetben nem nyújtott sok újdonságot, az útjelző tábláktól először komolyan megrémültünk, újfajta hieroglifákkal köszöntek ránk. Bár Bander ügyesen elkezdte dekódolni a betűket - hiába a műegyetemi matekórákon alfától omegáig tudni kell a kis- és nagybetűket -, azért örömmel láttam, hogy a görög tábla után 20-30 méterrel általában ott van egy nemzetközi fajta is, az általunk már jól ismert betűkkel.