Kerékpárral Athénig

A terep nem változik, egyre kevesebb az útnak hívható szakasz, és egyre több az útépítés. Látunk egy mókás táblát, ahol albánul, és angolul bocsánatunkat, és megértésünket kérik az útépítés miatt. Ám legyen, nem haragszom én senkire az út miatt, csak érjünk már ki ebből az országból! Ezeknek a kölköknek pedig nem dudálok vissza, ha fütyülni merészelnek a nyavalyások! Néhány egész normális gyerekkel is találkozunk, nem csinál semmit, nem fütyül, nem kiabál, csak miután integettem neki, aztán integetett vissza, és ennyi. Na, Ő megérdemel egy vidám dudaszót, a többi fütyülős nem!
Egy hídon áthajtunk a folyó bal oldalára, és bele-bele kapunk egy kicsit a hegyoldalba. Út nincs, most építik nagy erőkkel, hangos, és büdös munkagépekkel. Amin hajtunk az valami köves, poros, gödrös borzalom. Csak bírják ki a kerékpárok Macedóniáig! Rossz hallgatni, ahogy Bander hátsó csomagtartóján nagyokat puffan a cucc minden gödörnél. Nem tudom, meddig bírja ezt így a kereke, már bánom, hogy Klosnál átadtam neki a sátrat, az én kerekem traktorkerék az övéhez képest, jobban bírná ezt a terhelést. Visszavenném a sátrat, de Bander hajthatatlan, bírja ez, nem lesz baj, én meg ráhagyom, ám legyen, nem hiányzik még az a plusz néhány kiló.
Végre túl leszünk az útépítéses szakaszon, és kicsit észak felé kanyarodunk. Szemben hatalmas, havas hegygerinc tűnik fel előttünk, az a gerinc ott fent már az albán-macedón határ, és talán valamelyik északibb csúcs a Mount Korab. Becsorgunk egy településre, ahol egy újabb bringás kölyök szegődik mellénk, ő valahogy szerényebbnek tűnik, egészen a falu határáig kísér minket, aztán visszafordul. Valószínű mi voltunk neki a nap nagy eseménye. Két színes ruhás, nagybringás, sok cuccos fickó furcsa sisakban és szemüvegben.
Megérkezünk a Fekete-Drin folyóhoz, átkelünk rajta egy hídon, majd a túloldalt máris kapaszkodnunk kell fel a domboldalon. Szemben, ahol az előbb elhaladtunk, eszményi táborhelyet pillantunk meg a Drin partján, de a táborverésnek még nincs itt az ideje. Maqellare már csak néhány kilométer, igaz, az felfelé. A város a hegyek lábánál található, de már odáig is fel kell vennünk közel 200 méter szintet. És van út! Igaz, otthon ezt még lefikáznánk, de itt ez maga a Kánaán! Egybefüggő aszfalt, alig kátyús, biciklivel simán kikerülhető gödrökkel. Mezők mellett haladunk, újabb gyerekcsoportot látunk egy domboldalban ülni. A dudaszóra vidáman visszaintegetnek. Máshol is lehettek gyerekek, mert ezután nem is láttuk honnan, de újra az utált füttyszót hallottuk többször is. Nem baj, mindjárt vége, most már fütyüljetek, nem érdekel, mindjárt Macedóniában vagyunk! :)