Kerékpárral Athénig

Crna Gora is egy mesefalu, pontosabban nem is nevezném falunak, legalábbis egy magyar faluhoz nem hasonlítható. Akkor inkább már szomszédos tanyák közössége, vagy nem is tudom. A lényeg, hogy itt nem élnek egymás nyakán az emberek. Még az állatoknak is van hely, ha épp úgy tetszik nekik, akkor az út közepén. Dobre dan, hvala, Dobre dzsenya! – Lövöm el teljes nyelvtudásom az itt legeltető pásztornak, kinek a tehenei éppen félreálltak az útról. Apró emelkedő árán felérünk egy elágazáshoz. Balra az út a házak közé visz, jobbra pedig Zabljak felé, merre máshová. Fatáblán a következő áll: Planinarski dom Susica – Kanjon Susica – Susicko Jezero. Susica! Remélem hamarosan viszontlátlak, mondjuk amikor néhány év múlva csoportokat vezetünk erre kerékpáros extrém túrákon. De az is elég, ha a barátaimmal jövünk ide vissza, csak azt csináljam, amit szeretek. Újabb csapat tehén állja az utunkat, kabaréba illő látvány, ahogy az egyik állat áll előttünk az úton megkövülten, mozdulatlanul, és csak bámul, és bámul ránk, de az istennek nem mozdul. Valószínű most látott életében először kerékpáros, és annyira megragadta a látvány, hogy földbegyökeredzett a lába. Aztán egyszer csak megiramodnak, és eltűnnek az utunkból. Hvala! Köszönjük! Visszanézve Crna Gora-ra már azt látjuk, hogy fényárban úsznak a elkerített zöld legelők a házak között. Hamarosan felettünk is kisüt a nap újra, el sem hiszem!