Kerékpárral Athénig

A rét után fölkanyarodott az út a völgy aljában a szemközti hegyoldalba, így nemsokára felülről csodálhattam, ahol az előbb tekertünk. Szépen vettük fölfelé a szintet, izzadtunk is rendesen, reméltük, hogy hamarosan vége lesz. A sziget közepe annyira kesze-kuszának tűnt az út Google Earthben, hogy nem volt időm kibogarászni, milyen magas hágón kell majd itt átkelnünk, a térkép pedig nem jelzi a magasságát, csak a neve van feltüntetve: Agios. Ez most jó vagy rossz? Ha nincs odaírva a magasság, talán nem lehet olyan durva… De ha már jelölve van, sőt neve is van, akkor az már mégiscsak egy hágó. Kérdés, hogy mekkora fajtából való? Vannak itt ezer méter feletti hegyek is, de csak nem voltak akkora marhák a görögök, hogy a legmagasabb helyeken építettek utat át a szigeten.
Hát, talán nem… Egy újabb tisztás után veszünk egy nagy balkanyart, majd feltűnik néhány ház, és egy éles jobbkanyar, ami mintha egy nyergen bukna át. Nevezhetjük a dolgot akár hágónak is. De nem, neee, mi ez, mi ez a tábla, amit látunk?!? Ez ugye most csak valami rossz vicc, vagy ez a sok kanyar már a lefelét jelzi? Valaki mókás kedvében volt, aki ezt a táblát tervezte. Egy fél tucat görög település felsorolva, és mellette egy nyíl, hogy előre. De nem ám egy olyan sima egyenes nyíl, mint amit megszokhattunk, hanem egy hullámos. Jelezve a hajtűkanyarokat.
És igaz, nincs még vége a fölfelének, ez a kanyar nem a hágó volt, csak újra fordultunk egyet a hegyoldalban. Hová megyünk még fölfelé?!? Na nem baj, ha fölfelé, hát legyen, egyszer úgyis elfogy a sziget felőlünk, nem tarthat már olyan soká. Inkább vidáman, mint keserűen nevetünk az előbbi táblán, és hogy hová föl nem zavar minket ez az út, mindezt egy szigeten. Hihetetlen az egész hely! Néhány kanyart veszünk még aztán jön egy egyenesebb szakasz, és igen, jól éreztük, nem volt már messze, itt a vége. Megállunk, letámasztjuk a bringákat, elengedjük a sárga gyíkokat, és átöltözünk, mert bizony csurog rólunk az izzadság. Ez jó móka volt, mondom ezt így idefent az Agios hágóban. Fölveszünk valami szárazat legalsó rétegnek, felöltözünk meleg ruhába, majd gurulás lefelé!!!

Az első kanyarban megállunk, mert kicsit elszámoltuk a sötétséget. Mert már sötét van, lámpák kellenek, előkotorjuk őket a fényvisszaverő szalagokkal együtt, és láthatóvá tesszük magunkat. Mindezt egy újabb tűzoltó állomáshely mellett tesszük. Ugyanis innen már kiválóan rálátni a sziget keleti részeire. Most esik le igazán, hogy errefelé igen száraz időszakok tudnak lenni nyaranta, sok az erdőtűz, ezért a tűzoltók innen lesik a füstöt. Bander szerint azért állomásoznak ilyen külső helyeken, hogy hamarabb odaérjenek egy tűzhöz. De szerintem elsődleges oka, hogy előbb észrevegyék a tüzet. Persze valamennyire nyílván mindkettő igaz.
A vicces az, hogy az egyik sziklaperem tetejére még egy kempingszéket is leraktak. A tűzoltók naphosszat itt ülnek, és nézik ezt a csodás tájat, nem lángol-e valahol… Most írtam volna, hogy ezt el tudnám viselni egy jó darabig, csak tűz ne jöjjön, de aztán belegondoltam, valószínű már az első nap halálra unnám magam, nem az a fajta vagyok, aki meg tud ülni a fenekén, pláne nem egy ilyen sziget közepén.

Száguldunk pár kanyart lefelé, majd megtöltjük a palackjainkat egy étteremben. Én megyek be, nincs egy darab vendég sem, csak a család, ülnek egy asztalnál, és a nagy LCD tévén valami idétlen show-t néznek. A családfő a pultos, friss vizet csapol nekem a két másfél literes palackba. Köszönjük Szépen! Most már megvan mindenünk a táborveréshez, épp csak a táborhely nincs. Néhány száz méterrel lejjebb letértünk az útról, felmegyünk egy bokros mező tetejére, már majdnem rámondjuk az okét a helyre, de végül mégis a továbbállás mellett döntünk, túl durva volt az aljnövényzet, és a szél is elég erősen fújt a dombtetőn.
Lejjebb gurulunk talán egy kilométert, ahol Bander elindul befelé egy kis réten az erdő felé. Találunk egy utat, bevezet a fenyvesbe. Betoljuk a bringákat, találunk egy kis tisztás részt, éppen csak annyi, hogy elférjen rajta a sátor, de ez most elég is. Van kilátás, ugyanakkor szinte erdőben vagyunk. Felállítjuk a táborunkat, bedobálunk mindent a sátorba, majd nekilátunk egy hatalmas lakomának.
Durva mennyi kaját felcipeltem ide, igazából nem kellett volna azt a három Baked Beans-t megvenni, ráért volna később is, elég lett volna most egy vagy kettő, de most már mindegy… Viszont a zsömle igazán jó vétel volt, azt hittem, hogy guszta szezámmaggal szórt, szépen pirított kis cipók valami száraz, íztelen szörnyűséget rejtenek, de nem, finomak, és puhák. Megcsinálunk néhányat szendvicsnek, amíg a tészta fő, az utolsó instant tésztánk. Pont kitartottak egész útra. A tészta után már képtelen vagyok a nagy kedvenc konzervbabomból falni, ki se bontom, majd reggelire jó lesz, Bander különben sem örülni az éjszakai gáztámadásnak. SMS haza, és Yiannisnak is. Ő a Couchsuring-en „megismert" srác, aki a szállásadónk lesz Athénban. Nemrég írt, kérdezte, hogy mikor és hová érkezünk, ő este 10-ig dolgozik, várjuk meg valahol, bringával van ő is… Megnyugtatom, hogy ez még nem az a nap, elnézte a naptárt, holnap érkezünk. Az angolja érdekes már így SMS-ben is, de ezek alapján az már szinte most is biztos, hogy rendes srác, és igazán vár minket.
Nem semmi nap volt a mai! 100km felett jöttünk ma is, pedig volt benne minden: hajókázás, hegyek, és még szerelés is… De holnap megérkezünk Athénba! Hihetetlen az egész, holnap az utunk végére érünk! Ma alszunk utoljára sátorban. Anyukám visszaírt, otthon mindenki nagyon szurkolt, és nagyon örülnek nekünk. Izgatott vagyok, de fáradt is, így az alvással most sincs különösebb baj.
 

Össz megtett táv: 1496 km
Mai megtett táv: 108,4km
Nettó átlag sebesség: 16,8 km/h
Nettó idő: 6 óra 26 perc

Reggel azon tanakodunk Banderral, hogy hogyan került ide ez a rengeteg hangya, akik ránk támadtak?! A hangyák legjobb tudomásunk szerint nem tudnak úszni, de akkor hogy kerültek ide erre a szigetre? Végül arra jutunk, hogy ezek a dögök biztosan levélvágó hangyák, és úszó levélhajókon jutottak be a szigetre. Hogy most minket boldogítsanak, amikor van egyéb bajunk is.
Persze megint én keltem fel előbb, már körbefotóztam a sátort, és környékét, amikor Bander kikászálódik a sátorból, majd robotmozgással odébb cammog: „Ajajj, rosszabbodott a helyzet…” – Ami azt illeti, éppen ideje, hogy megérkezzünk már, kezd minket megviselni az út, az előző néhány nap nem volt egyszerű, az Olimposz után a 160km-es nap, tegnap meg ez a hágó itt a szigeten. Na de már talán 100km sincs hátra, úgyhogy gyerünk!
Túlzást volt 3 darab Baked Beans konzervet venni. Megmelegítek egyet, és betolom. Még éhes maradok, így megbontom a másodikat is, de az már kifog rajtam, Bandernek kell segítenie. Jól teleesszük magunkat, aztán pakolunk, és lebontjuk a sátrat. Ha minden jól megy, többet már nem kell felállítanunk ezen az úton. Ma megérkezünk Athénba, végre…