Kerékpárral Athénig

Miután felmálháztuk a bringákat, kitekerünk a kis ösvényen a fenyvesből, és máris száguldunk lefelé az országúton. Jó, hogy este megálltunk ott a fenyvesnél, ugyanis néhány kanyar után egy kisebb kaptatót kellett megmásznunk. Ez már biztosan nem esett volna jól este. Persze két kanyarnál nem tart tovább az egész, és ismét lejtőn vagyunk. Egy őrült mercis húz el mellettünk vagy 100-al… Eszetlen! Ahogy lejjebb érünk, kilaposodik a táj, és megcsodálhatjuk Görögország kevésbé gazdag környékeit is. Az utcakép néhol még a magyarországi falvakénál is rosszabb. Hosszan tekerünk egy nyílegyenes úton Khalkida elővárosaiban. Kiérünk a tengerpart mellé, fiatalok szedik a szemetet a homokból – van mit. Az útjelző táblák balra mondják Athént, de mi nem kerüljük ki a belvárost, egyenes hajtunk tovább. Hosszan tekerünk még a belvárosban, követjük a főutat, néha egész szűk utcákon át, de végül kilyukadunk az Euripus tengerszoroshoz. Ez az a szoros, ahol a legkisebb a távolság a sziget, és a kontinens között, pont ahol kiérkeztünk a partra, itt van a kisebb, felnyíló híd, és itt mindössze 38 méter a szoros szélessége. Még otthon utána olvastam, itt állítólag 6 óránként megfordul a tenger áramlása. Otthon ez a szoros valamiért nagyon megfogott, de most, hogy itt vagyunk, különösebben nem érint meg. Készítek néhány fényképet a partról, meg a szoroson lévő felnyílós hídról, és megyünk is tovább a másik híd felé, amin át el fogjuk hagyni a szigetet. Ez egy jóval nagyobb darab függőhíd, van vagy 200 méter hosszú.

Miután áttekertünk a hídon, néhány veszteglő kamionost pillantunk meg a közeli placcon. A kamionok mögött gyűltek össze a sofőrök, és kisebb pikniket tartanak. Nyílván nem tudnak továbbmenni az üzemanyaghiány miatt. Minket legfeljebb csak pozitívan érinthet, hajtunk tovább. Ez a környék nem túl szépséges, iparnegyedek mellett haladunk el, az út is forgalmas, szóval nem voltunk elragadtatva különösebben a tájtól. Elhagyunk egy nagyobb öblöt, majd egy Vathy nevű helyen lefordulunk balra a főútról. Úgy gondoltuk ki az útvonalat, hogy itt egy kicsit haladunk még a tengerpart mentén keletnek, és csak később csapjuk le délnek, hogy az autópályát követve Athén felé folytassuk. Az ott még lehet, hogy egy jó kör lesz, mert a térképeink szerint nincs más út az autópályán kívül. Amint mondjuk nehezen hiszünk el, mert ez itt már jóval lakottabb környék, mint a Tempi völgye. Majd meglátjuk, legfeljebb hajtunk az autópályán, történt már ilyen.
Apró városkákon hajtunk keresztül, Faros után egy Paralia Avlidos nevű faluban még a tengerpartra is kilyukadunk egy rövid szakaszra. Megállunk egy szupermarketnél vásárolni. Nem veszünk sok mindent, hiszen talán már 60km-re, azaz 3 órányi terekésre sincs a görög főváros. Papadopulos keksz és üdítő kerül a kosárba, utóbbit azon nyomban be is toljuk a bolt előtt. A kekszet pedig bepakolom a kormánytáskába, és a bringásfelsőm hátsó zsebeibe. Milyen jó kis doppingszer, ha adagolja az ember, hol Bandernak nyomok a kezébe egy adagot, hol én tolok be egyet az arcomba. Egy kilométer, egy keksz... Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Ja, hogy az 100-150 keksz is lenne egy jobb napon?! :)
Néhány kellemetlen kaptató után megérkezünk következő városba, ahol a térkép szerint délnek kell fordulnunk. Hogy hol és merre, azt csak tippeljük, mivel táblák nincsenek nagyon. Pár kilométer után kilyukadunk az autópályánál, nem vétettük el. A pálya északi oldalán találunk egy országutat, ezen haladunk tovább. Az első tábla kapásból visszafelé mutatja Athént, arra, amerről jöttünk. De minket nem téveszt meg, az utunk nagyon egyértelműen Athén felé visz az autópálya mentén, a tábla valószínű a legközelebbi, mögöttünk lévő felhajtón felzavarna minket a pályára. Ahol bár legális, de ha nem muszáj, azért nem tekerünk, errefelé jóval nagyobb a forgalom, mint a Tempi völgynél, itt már nem lenne olyan vicces. A következő táblánál megbizonyosodunk róla, hogy jól gondoltuk, alig tettünk meg 2 km-t az előző táblától, ahol 45 km volt írva Athénra az ellenkező irányba, és most egy újabb táblát pillantunk meg, ami szerint egyenesen előre van Athén, és már csak 41 km-re. Mindjárt megérkezünk és nincs tovább tekerés!

A táj elég kopár, továbbra is a pálya mellett haladunk. Elhagyunk egy várost, majd egy kisebb nyergen bukunk át, itt fordulunk dél felé. Hamarosan már a szokásos elővárosi zsivajban találjuk magunkat, mindenféle áruházak, hosszú parkolók mellett tekerünk el. Az előbb még melegünk volt, most azonban felhősebb lett az idő. Megállunk egy LIDL-nél, mert itt végre ilyen is van – egyetlen előnye a városi környéknek. Bander beszalad vásárolni, innivalóval, Nutellával, és izomtibor pudingokkal tér vissza.
Bandert már számtalanszor próbáltam megállítani az elmúlt kilométereken, hogy pihenjünk már meg kicsit, szusszanjunk, igyunk valahol egy sört, vagy együnk valamit egy büfében, de ő hajthatatlan, inkább oda akar érni minél előbb. Ezt még meg is érteném, de mi az, hogy még sörözni sem akar? Azt mondja, nincs túl jól… Hmm, hát jó, én nem rohannék, de akkor menjünk!
Ahogy közeledünk a belváros felé, egyre nagyobb a dzsungel, sokszor meg kell állnunk nagy kereszteződésekben, zöldre várva, vagy máshol a sűrű autóforgalmat kerülgetni. Persze fogalmunk sincs, mikor és hol is értünk be pontosan Athén területére, nem láttunk Athén kezdete táblát, ahol esetleg készíthettünk volna egy célfotót… Hanem egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy egy városi dzsungelben vagyunk. Persze még a málházott bringákkal is tucatjával előztük le az autókat, buszokat a kétszer egy sávos kis utcákon. De ez még hagyján volt, ezután jött az igazi rémálom. Kiértünk egy sok sávos nagy útra, ahol hömpölygött a forgalom. A centrumot jelző táblákat követjük, néha egészen besorolunk két-három sávot, annyira nem haladnak az autók. Nem szeretem ezt, amikor egyszerre nyolc felől kell figyelnem, hogy éppen melyik irányból készülnek elgázolni. És még csak most jöttek az aluljárók! Bár többé-kevésbé ki voltak világítva, a látási viszonyok mégsem olyanok voltak, mint a felszínen, a lámpáink, és láthatósági mellényeink viszont a táska alján voltak, és a kétszer 4 sáv nem éppen a legalkalmasabb hely volt megállni, és előkeresni őket. Hát inkább gyorsítottunk… Az egyik ilyen aluljáróból sikerült 45 km/h-val feljönnünk. Úgy éreztem magam, mint egy tank. De legalább felvettük a forgalom ritmusát. Valahogy bejutottunk a központba, eszméletlen forgalmas utakon át. Bander jól tolta elől, és nem lett baj. Érdekes érzés 130 kilósan 40-en kifelé jönni egy aluljáróból a trolibuszok és a sárga taxik között. Jó nagy forgalom volt, ahogy Yiannis írta előre sms-ben, a görög sofőrök állatok, hál’ isten eddig nem történt semmi, de Budapest ehhez képest kismiska... Beljebb aztán beszűkült az út 3 sávra, és végül, mikor Bander megtalálta az otthonról hozott Athén belváros térképen, hogy hol is vagyunk, elhagytuk a nagy sugárutakat.
No a kis utcák sem hoztak sok boldogságot, Bander becélzott egy nagy zöld foltot a térképen, és mikor közelebb értünk hozzá, akkor érzékeltük, hogy ez a zöld rész a valószínű egy domb, méghozzá legalább Gellért-hegy méretű. Persze ekkorra már jelentős szintet felvettünk. Végül ráhagytuk magunkat a „Syntagma Square” táblákra. Ez az a tér, ahová megbeszéltük Yiannissal a találkozót estére.
Megkerülünk egy parkot, majd kilyukadunk a parlament előtt. Akkor ezek szerint az ott szembe a Szintagma tér! Valami rendezvény készül, színpadot állítanak. Na szép, akkor tömeg lesz itt estére, mikor Yiannissal itt kéne találkoznunk… A parlament előtt őrség. Hmmm, mennyit nézegettem képeket Athén belvárosáról, innen erről a helyről is, és most itt vagyunk! Ahogy előzőleg már kitaláltuk, bemegyünk a National Gardenbe, és ott megpihenünk, aztán kitaláljuk, mi legyen. Nem is nekünk való ez a nagyvárosi dzsungel ezzel a tömeggel.

A park kerítéssel körbevett, ezért először egy kaput kell találnunk. Szerencsére ehhez nem kell messze mennünk, egy buszmegállón, és néhány utcai áruson átverekedjük magunkat, és máris ott vagyunk a nagy vaskapu előtt. Bent nagyon kellemes, rögtön ahogy belépünk, egy hatalmas pálmafasor fogad minket. Bevetjük magunkat a parkba, egyenesen a közepe felé indulunk. Egy kisebb állatkert mellett ütünk tábort, a madaraktól nem messze, egy félreeső pados részen, egy kúttól nem messze. Hát itt vagyunk, megérkeztünk! Most már tényleg meg, innen nincs nagyon tovább! Letesszük magunkat a padra, szembe a bringákkal. Hát ennyi, vége Az Útnak, itt vagyunk a végén, Athénban, a National Gardenben, egy padon.
Enni és innivalót veszünk elő, Bander előtúr egy halkonzervet, én csak sima nutellás kifliket tolok. A hal nem túl guszta, Bander próbálja rám is tukmálni, de tényleg nem néz ki valami jól, meghagyom neki az egészet, végül legyűri egymaga.  Azt mondja, nincs túl jól, és pihenni akar. Én viszont teljesen fel vagyok pörögve, hogy végre megérkeztünk, és itt vagyunk Athénba. Úgy döntünk, hogy szétválunk, Bander itt marad sziesztázni, olvas és pihen a bringák mellett, én pedig járok egy kört a lábaimon a közeli részeken. Yiannissal csak este 22:40-kor találkozunk, addig még rengeteg időnk van.
Egy szándékosan tett hatalmas kerülővel elindulok kifelé a parkból a Szintagma tér felé. Csodaszép a National Garden, tele van jobbnál jobb fotótémákkal, és az egész park ragyog. Itt egy tó hidacskával, amott egy gyönyörű lugas sor, pálmafák, és cédrusfenyők mindenütt. Nekem nagyon bejön a park. Gondoltam, hogy kellemes lesz itt megpihenni amint megérkeztünk, de azt nem hittem, hogy ilyen szép és rendezett.

A téren furcsa dologra leszek figyelmes. Valószínű politikai rendezvény van készülőben, mert látni néhány transzparenst vörös sarló-kalapáccsal és KKE feliratokkal. Hát ez remek, anno az olaszoknál is tele volt plakátozva Ravenna, most meg sikerült megbeszélnünk az athéni vendéglátónkkal a találkozót egy komcsi felvonulás kellős közepére… :) Járok egy nagyobb kört, elsétálok a tértől egy zsúfolt sétálóutcán, a Leoforos Ermou-n egy darabig, majd kilyukadok a „Metropolitan Cathedral of Athens” nevű templomnál.  Az előtte elterülő tér oldalában éttermek, megy a turizmus ezerrel, pedig még csak május van. Elhatározom, hogy bevetem magam a kis utcákba. Hamarosan egy hangulatos sétálóutcán találom magam, a „Leoforos Adrianou”-n. Mindkét oldalt üzletek portékái lógnak ki az utcára. Ékszerek, ajándékok, ruhák, képeslapok, és amit csak el lehet képzelni, sőt még az is amit nem… Ez egyébként a Plaka negyed, az óváros. Nyugalom, ott akkor nem voltam ilyen okos, körülbelül fogalmam sem volt, hol is járok, csak azt tudtam, hogy nagyjából merre van irányba a park. Nem volt nálam útikönyv, ezeket a neveket sem tudtam, csak azóta okosítottam így ki magam Athénból. Jobb később, mint soha.
Szóval ezen a kis sétálóutcán vettem visszafelé az irányt. Találtam egy nagyon jó kis gyros-ost, elég jó áron adta az ételt, másfél Euróért már lehetett nála kapni valamit. Mivel jól is nézett ki az eledel, elhatároztam, hogy ide még visszajövünk. Az utca Hadrianus diadalívéhez vezetett ki. Ez a National Garden DK-i sarkán található, közvetlen szomszédságában Olimpiai Zeusz templomával, illetve annak romjaival. A templomhoz át kell kelni egy széles úton, ezt zebra nélkül lehetetlen megtenni. Miután átjutottam, egy kerítés állt közém, és Zeusz temploma közé. Megkérdezek valakit, azt mondja, a kapu odébb van. Ha kapu van, belépő is van, tehát majd később visszajövünk Banderral.
Visszasétálok hozzá, ott találom, ahol szétváltunk, bukósisakban ül a padon, és a kis angol könyvét olvassa. Kérdezem, miért kell a sisak, azt mondja, a mókusok dobálják a fáról. :) Az igazság sajnos nem ennyire vidám, azt mondja, valami bújkálhat benne, mert rázza a hideg, és kicsit fázik… Pedig nincs hideg. Ez nem jó! Reméljük csak kimerült, és a szervezete most engedi el magát, amikor már tudja, hogy lehet, mert megérkeztünk.
Velem legalábbis valami hasonló történt, szinte kísérteties az egész. Mielőtt elindultunk otthonról, megfájdult a fogam jobb hátul. Elmentem dokihoz, kezelt is, hamar elintézett, el is múlt a fájdalom egy csapásra, mintha elvágták volna. Örültem nagyon, hogy nem tehet keresztbe a bringatúránknak semmiféle rossz fog. Az úton se fájt többet, már el is felejtettem az egészet. Aztán amikor az előbb megérkeztünk, és letettünk a bringákat itt a National Gardenben, egyszer csak újra fájni kezdett a fogam. Egész úton nem fájt, és abban a pillanatban, amikor megérkeztünk, újra rákezdett… Azóta is hihetetlennek tűnik számomra, de valószínű a szervezetem tudta, hogy nem fájhat, mert mission van, küldetés, feladat van, és arra koncentrált. Most, hogy vége az útnak, most már fájhat… Hát persze ettől aztán boldog voltam nagyon! Nem is a fájdalom zavart maga, hanem az, hogy még mindig rossz a fogam, és most itt vagyok fájós foggal Athénba. Mondjuk csak éppen sajgott, de akkor is…
Váltottunk néhány üzenetet Yiannissal, írtam neki, hogy találkozzunk valahol máshol, mert itt valami political party készül, mire visszaírt, hogy vagy akkor legyen a center, vagy egy Perissos nevű megálló a belvárostól kicsit kijjebb, arrafelé, ahol ő lakik. Utóbbi mellett döntöttem, megírtam neki, és konstatáltam, hogy még van 4 óránk addig.
Bander továbbra sem akart nagyon elmozdulni a padtól, így ismét jártam egy kisebb kört egyedül a környéken. Ezúttal a másik irányba indultam, észak felé. Vettem írható DVD-ket 60 centtért a fényképek kiírására, és 1,33-ért két hűtött dobozos sört. Lefényképeztem néhány sajátos itteni stílusban épített kisebb templomot. Érdekesen néznek ki, ahogy szinte elvesznek ezek a kis templomok a náluk sokkal magasabb lakóház mellett. A volt parlament épületénél fordultam vissza. A ma Történeti Múzeumként működő épület előtt található Theodor Kolokotronis lovas szobra. Hogy ki volt ő, és mit tett, azt most nem tudjuk meg, mert ez nem az ő története.