Kerékpárral Athénig

A reptérre 3 órával a gép indulása előtt kiértünk. Mondhatnánk, hogy bőven időben, de ha levonjuk a 40 percet az utolsó becsekkolásig, és hozzáadjuk, hogy még a kerékpárokat is be kell csomagolnunk szállítható állapotba, akkor annyira már nem álltunk jól idővel. Kerestünk egy félreeső sarkot padokkal, és ott nekiálltunk szerelni. Pedálok le, kormánytáska tartó, és egyéb tartozékok le, kerekeket leereszteni… Hoppá, a kerekeket nem eresztettem le, és már be vannak csomagolva. Szedhettem szét kicsit a csomagot, hogy megtaláljam a szelepet. Nem tudom, hogy igazából erre mi szükség van, azóta hallottam már olyat is, hogy a poggyásztérben is ki van egyenlítve a légnyomás, akkor viszont értelmetlen az a szabály, hogy le kell ereszteni a kerekeket. Végül elkészülünk időre. Kicsit kevés volt az egy tekercs tixó, Bander már csak szigetelőszalaggal tudta körberagasztani papírokkal a bringáját. Javaslatára a sátrat nem adjuk fel poggyászként, a kezemben fogom felvinni kézipoggyászként. Nem is tudnánk hogyan beletenni, vagy hozzárögzíteni a táskáinkhoz, na és az is lehet, hogy a sátorral együtt már több lesz a csomag, mint 20kg. Bander szerint nem kell izgulnom, simán fel tudom vinni a gépre a válltáskám mellett a sátrat, nők is vannak, akik retiküllel, és nagytáskával vannak. Hát jó, mégiscsak ő a repülésügyi irányító, ő tudja, én hiszek neki. A bringákat egy különálló, széles futószalagra pakoltatják rá velünk. Csak ne essen bajuk, mert a Bécs – Sopron távra még feltétlen szükségünk lesz rájuk holnap. A check-in után a kapukon is átjutottunk, sikerült minden a fedélzetre nem felvihető cuccot a feladott poggyászunkba átrakni, így se a körömcsipeszemtől, se a kanálgépemtől, se a bicskámtól nem fosztanak meg az ellenőrzésnél. Öröm, és boldogság, most már semmivel nem lehet baj.