Kerékpárral Athénig

Egy idő után úgy döntünk, hogy elég ebből az autósztrádából, már rég láttuk, hogy mellettünk párhuzamosan megy egy kisebb út, átvágtunk hát a két út közti keskeny mezőn, és máris… máris macskakövön találtuk magunkat! :) Ezt a főútról nem láttuk. Annyira azért nem vészes, mert aprókőből készült. És nem is hajtunk rajta sokat, mivel már erősen szürkül, ezért hamarosan megtaláljuk a mai táborhelyünket. Az úttól kicsit jobbra, egy kisebb völgy kezdeténél, egy erdők közötti bokros mezőn vertük fel a sátrat, már egészen besötétedett, mire végeztünk vele.
Amíg még a bringák odakint tanyáztak, az előtérben főztünk egy levest, majd nekiálltunk a hússütésnek. Ez utóbbi nem volt egy triviális feladat, Bander folyamatosan adagolta a margarint, és a fűszert, én pakoltam, forgattam egy villával a húsdarabokat az apró kis hullámos vaslapon. Előtte igyekeztem beirdalni őket, hogy biztosan átsüljenek, aztán még a villával is jól odaszorítottak őket a vaslaphoz, hogy szépen megpiruljanak. Mindezt úgy, hogy ez a kis vaslapot a gázfőzőn kellett egyensúlyozni, amit úgy kellett belefúrni a mély fűbe, hogy rendesen álljon. Képzelhetitek, hogy csorgott a nyálunk, mire végre az összes husi az acélbögrében végezte.
Testvériesen megosztoztunk rajtuk, majd felfaltuk őket kenyérrel. Persze a sütés-főzés közben már folyamatosan nassoltunk a nagy zacskó piskótatallérból, így nem volt olyan kínzó az éhség. A végére nagyon szépen belaktunk mindenből. Fáradt címszavak a naplófüzetbe, üzenet haza, fogmosás, bringák be az előtérbe, és már alszunk is. 10:22-kor oltunk lámpát. Hosszú, és kalandos nap volt a mai is, ennek ellenére szépen haladtunk, túlvagyunk a macedón hegyeken is, túl Albánián, talán már túl a nehezén, talán már a felén is. Lélektanilag már biztos, és ez nagyon jó érzés. Érzem, hogy most már azért haladtunk, jöttünk rendesen otthon óta, túlvagyunk már rengeteg mindenen, holnap megérkezünk Görögországba, 3 nap múlva akár már az Olimposzt mászhatjuk. Nagyon jó volt ezt leírni az sms-ben: 3 nap múlva Olimposz! Mennyit álmodoztam róla otthon, lélekben már százszor megmásztam, és eltekertem a lábáig. Persze elképzelni nem tudtam, milyen lesz áttekerni a balkán kemény részén, de azt, amin már eddig keresztülmentünk, nem is lehetett volna. És most itt vagyunk, az egész közepén. Itt éreztem először, hogy jók vagyunk, és hogy most már úgy néz ki, a sok megpróbáltatás ellenére meg fogjuk tudni csinálni, amit kiterveltünk: Meghódítani az Olimposzt, úgy, hogy utána még Athénra is marad 2-3 napunk. Ez nagyon jó érzéssel töltött el, nyugodt lélekkel aludtam el a puha, mély fűágyban.