Kerékpárral Athénig

Egy gátnál megállunk egy percre, itt kezdődik a következő víztározó, ez is hosszan nyúlik el a völgyben, a térkép szerint egészen a hegyek végéig tart. A víz jobb partján haladunk, szépen szintbe visz az utunk, gyors tempóban faljuk a kilométereket, és közben beszélgetünk Banderral. Autók nincsenek nagyon, talán 5 percenként ha jön egy-egy. Újra haladunk, és ez jó érzés. Még csak délelőtt van, még alig indultunk el, de máris megtettünk egy húszast, és még előttünk az egész nap. A táj gyönyörű, a távolban Albánia felé még havas tetejű hegyek is látszanak a kék ég alatt.
Bandernak ma sem sikerült rendesen felpókoznia a sátrat a csomagjai fölé, ezért 5 percenként hátra kell nyúlnia, és megigazítani az ekkora már igencsak oldalra dőlő sátrat. Én kiáltozok mindig előre neki, amikor már nagyon le akar esni, hogy „Bandeeer, Sátor!" – és ő már tudja, hogy jobb kézzel hátra kell nyúlnia, és visszatolni a sátrat a csomagok tetejére. Az egész talán annyira nem zavarna, ha nem az én sátram lenne. Persze Bander azzal jön, hogy elszakítottam a pókunkat Montenegróban, ez részben jogos érv, de nem hiszem el, hogy pont amiatt az egy pók miatt nem lehet rendesen rögzíteni azt az istenverte sátrat. De ha Bandert nem zavarja, hogy 5 percenként meg kell igazítania, akkor engem sem. „Jó az úgy…"
A táj elképesztő, a tó felett halad végig az út, látjuk a távolban, ahogyan ki van vágva a hegyoldalból. Az egyik tóba betorkolló völgy felett egy kis hídon halad át, most még csak messziről látjuk, de talán egy kilométer sincs, és mindjárt át is hajthatunk rajta.
Előttünk a távolban nem látni már hegyeket, csak nagyon távol a horizonton, de azok már az Ohridi-tó mögött lesznek. Odáig már nem kell eltekernünk, mindjárt a tónál leszünk. Egy apró fölfelében kiérünk a völgyből a nagy laposra, innen már max. 10km és ott vagyunk a tónál.