Kerékpárral Athénig

Ahogy átbukunk a „hágón”, egy újabb, sokkal nagyobb, laposabb (nem igaz, mert minden tó egyformán lapos – szétterülőbbet akartam írni) tavat pillantunk meg alattunk, most világosodik csak ki előttem, hogy ennek kell lennie az Ulzes-tónak, és ami mellett eddig haladtunk, az „csak” egy víztározó volt a hegyek között, noha sokkal szebb volt, és több élményt nyújtott nekünk. Szerpentin következik lefelé, de mi két kanyar között megállunk, és egy kis tábort verünk egy rét szélén, kipakoljunk a kajákat, és megreggelizünk. Májkrémes sajtos majonézes kenyeret eszünk, ezek az étkek még Montenegróból valók, nagy részüket Podgoricában vettük, vagy a Biográdi-tónál kaptuk a srácoktól. Hihetetlen, milyen távolinak tűnik most innen mindez, pedig csak 2-3 napja voltunk ott, mégis olyan érzés, mintha legalább egy hete történt volna, mert annyi mindenen keresztülmentünk azóta. Most pedig itt vagyunk Albánia kellős közepén. Erről a szakaszról Dienes Tibor azt írta nekem e-mailben, hogy jó választás, kicsi a forgalom, és az utak minősége is tűrhető a többihez képest. Valóban elhanyagolható a forgalom, csupán negyedóránként húz el egy-egy kis feltáblázott buszocska, a helyközi tömegközlekedést képviselve, Tiranába és egyéb nagyvárosokba hordják az embereket dolgozni.