Kerékpárral Athénig

Letoljuk a híd lábához a bringákat, meredek, köves szerpentinen visz az út, lehetetlenség lenne rajta legurulni, még így is megszenvedünk fele, hogy toljuk. Van, ahol valósággal át kell rakni a bringák a köveken. A hídon aztán már könnyebb dolgunk van, fa pallókból áll a híd padlózata, oldalt acél sodronyok védnek a vízbezuhanástól, és az egész hidat is két nagy acélsodrony tartja, valamint oldalra is ki van feszítve, gondolom a kilengés ellen. Nagypapámnak tetszene, nyugdíjazott MÁV hidász. Bár kétlem, hogy vonatoknak valaha is építettek ehhez hasonló hidat.
A túloldalt ösvényben folytatódik az út, Bander előre megy gyalog, én addig lecuccolom a bringámat, egyértelmű, hogy innen a hátunkon kell továbbvinnünk a bringát, és a táskákat. Jó száz méter a szakasz a köves, szűk, erdei ösvényen. Fordulunk kétszer-háromszor, mire minden holmink, és a bringás is a réten lesznek. A réten, ami valami eszméletlen! Innen gyönyörűen rálátni a tóra, és a környező hegyekre. A rét sarkában két csónak pihen, az egyik a hasára fordítva, a másik csak úgy kihúzva a partra. Lyukasak már, öregek, de a felfordított épp megteszi majd konyhaasztalnak. Mögöttük egy apró patak csörgedezik a bokrok mögött, itt folyik be mellettünk a tóba. Az egész hely valami csodálatos. Az első dolgunk berontani a tóba térdig, és megmosdani kicsit. Utólag furcsállom, hogy miért nem úsztunk benne egy kört, mert olyan nagyon retek hideg azért nem volt. Ha mondjuk, lett volna egy frankó kis tábortűzünk utána szárítkozni…
De ahhoz nem volt erőnk, hogy tüzet rakjunk, feldobtuk a sátrat az enyhe lejtőre, és nekiálltunk főzni. Egy leves után főtt virslis paprikás csirke ízű Maggi Finom falatok volt a második fogás, köretként folyékony kenyérrel. Micsoda nap volt a mai, és micsoda pazar helyen ért véget! Főleg, ha összehasonlítjuk a tegnapi borzalommal, a mai nap igazán remekül sikerült. Sok szép helyen jártunk, sokat haladtunk, és eszméletlen helyen vertünk tábort a nap végén. Bár még tudtunk volna kicsit haladni ma, de mind a ketten úgy gondoltuk, megér egy kis kerülőt ez a  táborhely ezzel a függőhíddal. Még akkor is, ha reggel is plusz egy óránkba fog kerülni visszacuccolni a hídhoz, és feljutni a túloldalt a főútra. Nem azért indultunk útnak, hogy végigrohanjunk mindenen Magyarországtól Athénig, hanem, hogy élvezzük az utat, és életre szóló élményeket szerezzünk. Na ez a táborhely ezzel a függőhíddal ilyesmi. Bár az isten háta mögött van, és Albánia sem egy leányálom minden tekintetben, de most úgy érzem, ide érdemes lesz még visszatérni ebben az életben.