Végül fél 7-kor döntésre jutok, mindenképpen érdemes most azonnal visszaindulnom Podgoricába, ha 7-ig nyitva van a bolt, még éppen odaérhetek zárás előtt. Ha 6-kor zárt, így jártam, tekertem pluszba 20km-t, de legalább megpróbáltam. Banderral egyeztetünk, itt találkozunk, ha gondolja addig feldobhatja a sátrat a szomszédos legelőre, én most lemálházom a gépet, és csupaszon visszahajtok a kerékpárboltunkba, amilyen gyorsan csak tudok. Csak a kormánytáska marad, ellenőrzöm, hogy van-e nálam irat, pénz, telefon, lámpa, és már tűzök is!
Hajtok ahogy csak bírok, folyamatosan nézem az órát, beleférek-e még az időbe. Átszáguldok Tuzin, jönnek a gyártelepek balra, jobbra a hegyek. Az előbb még irányban haladtam itt, most meg visszafelé. Próbálom elfelejteni ezt a tényt, és csak arra koncentrálni, hogy meg leszünk mentve, ha nyitva lesz még a bolt. Veszek új külsőket, sőt egy új foltozó szettet, ahogy Banderral megbeszéltük, és minden rendbejön, nem lesz több defekt, és végre tudunk majd haladni! 28-30km/h-val hajtok, jön az aluljáró, a patak, a városszéli erdő… Már csak 12 percem van hétig. Közben gondolkodom az egész napi szerencsétlenkedésünkről. Mérges vagyok, hogy ennyi időt elcsesztünk a sok defekttel. Nem Banderra, rá csak ugyanannyira haragudhatok, mint saját magamra. Közös döntés volt, hogy nem vásároltunk be a boltban, mikor ott voltunk, csak szólnom kellett volna, hogy „Hééé, figyelj, ez nem lesz jó, nem érdekes mennyibe kerül, ez most KELL nekünk!”, de nem szóltam, szóval éppolyan hibás vagyok, mint a társam.
De ez most már mindegy is, most oda kell érnem a boltba! Eszeveszett tempóval hajtok már, 30-35km/h-val száguldok be a montenegrói fővárosba. Jön a körforgalom, útlezárás, lámpánál jobbra, és már ott is vagyok. Óóóó, neee, hol vannak a bringák az üzlet elől?! Nem látom őket, ez bukó lesz, már tuti bezárt. De nem, ott vannak a kerékpárok! És nyitva az ajtó is!!! Győőőőzelem!!! Ideértem! Letámasztom a bringát, kiveszem a tárcám a táskából, belépek csapzottan, izzadtan, még lihegve. A fickó felismer, mosolyog, elmesélem neki a történetünket, hogy Tuzi után újra defektet kaptunk. Nem kellett volna sietnem, este 10-ig nyitva vannak. Igen, ez már félig mediterrán vidék, ebben reménykedtem, hogy ezért 7-ig, vagy akár 8-ig is nyitva vannak, de azt nem gondoltam volna, hogy egészen este 10-ig. A srác nagyon készséges, választunk egy nagyon tuti külsőt Bandernak, nekem pedig egy kevésbé traktorgumi kinézetű terepkülsőt. Közben nem győzi hangoztatni, hogy nem az övé a bolt, és hogy nem a szart, és nem a drágát próbálja rám sózni. „It’s not my shop, believe me!” Hiszek neki, úgyhogy még egy-egy belsőt is kérek, és nem felejtem el a foltozó szettet sem. Szép kis pakkot ad, van benne vagy 20 darab folt és egy nagy tubus ragasztó, ez bőven elég lesz. Mondom is neki, hogy ez így már frankó lesz Athénig, mikor elmeséli, hogy tegnap járt itt egy srác, aki meg Kínáig nyomja bringával. Hát igen, vannak még nagy állatok két keréken! Ha az a srác is pont ide tévedt be, tényleg nem lehet sok más kerékpárbolt a közelben. Közel 50 Eurót hagyok a boltban. Búcsúzásnál az eladóm még figyelmes lesz a sisakomra szerelt apró, LED-es, un. „döglött egér” lámpáimra, kérdezi hogy ez a sisak része, vagy külön lehet kapni. Külön kapni, és mindössze 4 Euró mifelénk – válaszolom, és mellé még mutatok neki egy másik hasznos láthatósági kiegészítőt, a fényvisszaverő szalagokat a bokámon. Mire felcsillan a szeme, ilyen neki is van Svédből: „I”ve also got it from Sweden!”
Hazafelé már sokkal jobb kedélyállapotban tekertem, és persze sokkal lassabban is, még a kis zenegépet is elővettem, ha már a táj megvolt oda-vissza egyszer, legalább a zene szórakoztasson. Lámpát is gyújtok, mert lassan szürkülni kezd. Most már nyugodtság van, sikerült bevásárolnom, és amit csak lehet, megtenni a további fennakadások elkerülése érdekében. Nem kell holnap reggel az útvonalunkkal 180 fokkal ellentétes irányba kezdenünk a napunk, és összességében kb. csak fél napot vesztettünk ma, ez még nem a világvége, majd behozzuk.
Tuzinál aztán újra elbizonytalanodom ugyanannál az elágazásnál, amit nemrég elvétettünk, ugyanis felfedezek még egy utat balra. Jól megnézem a táblát, de nem bizonyosodok meg róla, hogy valóban az a jó irány Albánia felé, ezért megkérdezek egy a haverjával épp a tábla alatt diskuráló szakadtruhás fickót. Nem nézem ki belőle, hogy beszél mást a saját nyelvén kívül, ezért csak egy szolid „Hello, Is Albania this way?” mondattal és kézmutogatásokkal nyitok Nála, erre olyan tökéletes, és folyékony angolsággal válaszol, hogy teljesen elszégyellem magam. Ahogy beszélt, érezhetően büszke volt az angoljára, és lehetett is, pláne itt az isten háta mögött. Hálásan megköszöntem a segítségét, összeszedtem az állam az út porából, és már hajtottam is a barátom felé, mikor segítőm még egy „jó szerencsét!” is utánam dobott. Hát az most már jól fog jönni! Természetesen Albánia egyenesen arra van, amerre Bander is a benzinkútnál.
