Na de most már eleget fényeztem a montenegróiak országimázsát, szóval térjünk vissza az országnak csak egy kis pontjára, a Biográdi-tó mellé, a padokhoz, ahol épp elfogyasztottuk a fenséges hús szeleteket a kenyérrel, a sörrel, és a jó társasággal. Ebéd után újabb beszélgetések következtek a gimis osztállyal, most már kicsit lejjebb a tó mellett. Kiderült, hogy szerintük a világhírű holland kapusra, Van de Sar-ra hasonlítok. Mikor ezt megemlítették, Bander hatalmas nevetésben tört ki. Ugyan neki ez még soha nem jutott eszébe, de szerinte is van hasonlóság. Hát ez remek, örülök, hogy mindenki vidám ettől, csak tudnám, hogy néz ki ez holland kapus gyerek… Nem vagyok egy nagy focirajongó, emberünk nevét is csupán egy gyerekkori szóvicc miatt ismerem. Biztos vagyok benne, hogy 100 olvasóból 99 ismeri, és fáj is neki a gyenge poén, 
de a maradék egy miatt: Megkérdezik a hollandoktól: Van kapusotok? – Van de S(z)ar… :)
Barátainkkal e-mail címet cserélünk, megígérem, hogy megosztom majd velük a fényképeket, a naplóm egyik lapjára felírják a neveiket, az eddigre megfogyatkozott társaság: Cetkovic , Aleksandar , Sasa from Mojkovac. Úgy tervezték, hogy körbesétálják a tavat, erre már előzőleg meg is invitáltak, most azonban meggondolják magukat a szemerkélő eső miatt. Így búcsút veszünk Tőlük, és Banderral ketten indulunk neki gyalog a tókerülésnek. Ki nem hagyjuk, ha már itt vagyunk, mindössze 4 km, és végig van körbe szép kiépített ösvény. Eleinte a tóparttól néhány méterre haladunk medvehagymás erdőben, a még Mojkovacon vett 2l-es palackos sört persze magunkkal hoztuk, nehogy kiszáradjunk. Ketten is jól mulatunk a kis túra közben, találgatjuk, hogy vajon mi lehet a jellegzetes illatú (vagy néha inkább már bűzös) növény angol neve. 
Talán Bear Onion? Közben átbeszéltük azt is, hogy totális hülyeség lenne nekivágni a fennsíknak most, Bander is belátja ezt. Ő annyira nincs képben az időbeosztásunkkal, a túrát többnyire én terveztem meg, fejben már tucatszor végigtekertem a távot Athénig, tudom mely országokban, milyen útviszonyok vannak, mekkora távok, és mennyi szint. Még az út elején vagyunk, annyi minden közbejöhet még - mint ahogy eddig is jött -, elfáradhatunk, jöhet technikai probléma, de akár az is lehet, hogy olyan gyönyörű tájat érintünk majd, ahol szívesen időznénk egy napot. Na meg ott van az Olimposz is Görögországban, Zeusz már biztos vár minket, nem lenne jó csalódást okozni neki, na és kapkodni, rohanni sem, hogy mindent lássunk, mindent érintsünk, és egyáltalán, odaérjünk időre Athénba, és még ott is legyen pár napunk. Egy szó mint száz lefújtuk a hegyi terepszakaszt a 
Biogradi Nemzeti Parkban, és megbeszéltük, hogy a kis tókerülő gyalogtúránk után bevetjük magunkat a Moraca kanyonba Podgorica felé.
A tó hátsó része egy kicsit engem is Plitvicére emlékeztet, mint ahogy azt már másik is megjegyezték otthon. Fapallókon visz az út fél, 1 méter magasan, odalent patakok folynak át alattunk, mocsaras részek felett haladunk át. Néhol egy-egy pihenőhely is ki van alakítva, az egész nagyon pazar. Bander nem-írhatom-le milyen alakú köveket áll neki keresni az egyik patakmederben, bizonyos téren teljesen készen tud lenni a srác… A tó déli partján néhány nagyobb öböl tréfált meg minket, már azt hittem, mindjárt itt a tábor, ahol a bringákat hagytuk, aztán továbbmentünk, akkor látszódott csak, hogy még egy kisebb öblöt kerültünk meg, és még bőven van hátra. Ezt persze abszolút nem bántam, mert már az eső is elállt, és a tó valóban gyönyörű, 
épp csak a kék ég hiányzik a háttér tetejéről.
Visszaérve megérett bennem egy kábel lefektetésének az igénye, így meglátogattam egy kétbetűs helységet, sajnos ez már a balkán típusú volt, WC-csésze nélküli guggolós fajta, ami nem esett túl jól az amúgy mostanra már egész kellemesen bedurrant combjaimnak. Mire végeztem a dolgommal, meglepődve láttam, hogy Bander már szinte végzett is a kerékcserével, átvettem tőle a befejezést, pumpáltam néhány bárt a kerékbe. Elégedetten konstatáltam, hogy egész pöpecül fest az új külső. A régit kihajítottuk egy kukába, összerámoltunk, teletöltöttük az összes palackunkat vízzel, és már gurultunk is lefelé. Irány a Moraca kanyon, ami már egyenesen Podgoricába vezet minket!
