Kerékpárral Athénig

A reggel egy nagyon kínos incidenssel kezdődött. 10-kor keltünk, és Yiannis invitálásra felmentünk fürödni a ház második emeletén lakó nagymamájához. Először Bander vette be a fürdőszobát, addig én Yiannis és a nagymamájával beszélgettem. Illetve a nagymamájával csak mosolyogtunk egymára, mivel nem beszélt angolul. Yiannis nővére motorcross versenyző, tele van a szekrények teteje serlegekkel. A nappali egyik végében egy akkora plazmatévé figyel, amekkorát otthon még a nagyáruházakban sem láttam. A képaránya szélesebb, mint a tévéadás, így a csili-vili kibeszélő-show szereplői mind-mind dagadtak, rossz ránézni magára a tévére és a benne folyó műsorra is, bárgyú az egész, még szánalmasabb, mint nálunk otthon – szegény nagymama ezen él.
Bander gyorsan végzett a mosdással, én következtem. Villámgyorsan lezuhanyoztam a kádban, aztán mosni kezdtem, mert mostanra elfogyott minden tiszta gatyám, és zoknim. De miért nem a kádban tettem!!! Nagyban öblögetem a koszos cuccokat a mosdókagylóban, amikor egyszer csak leszakad, és beesik jó 10cm-t a fürdőszobaszekrénybe… Hajajj, na most aztán szépen nézünk ki. Yiannis vendégül lát minket, én meg első reggel szétrombolom a nagymamája fürdőszobáját. Még jó, hogy a lefolyócső megtartotta, és nem szakadt be teljesen. Próbálom megszerelni, látszik rajta, hogy nem volt valami masszív dolog. Néhány aluminium pánt tartotta, de azok elfordultak a helyükről, és a mosdó leszakadt. Egyedül nem bírok vele, átdobom a szennyest a kádba, és szólok Yiannisnak, hogy sorry, but there is a little problem in the bathroom… Ő majdnem akkora zavarba jön a baleset láttán, mint én. Próbáljuk megszerelni együtt, valamennyire sikerül is, de nem lesz olyan, mint volt, a mosdókagyló, és a fürdőszoba szekrény pultja között még mindig egy néhány centis rés tátong. Yiannis azt mondja, ne aggódjak, eredendő bajok voltak a vele, nem én tehetek róla… Én azért elég kínosan érzem magam az eset miatt. A nagymamát inkább csak az izgatta, hogy kinyitottuk a mosdó alatti fürdőszobaszekrényt, ahol a szennyesei voltak. Ezt látva egy mérges pillantást vetett rám, majd becsukta a szekrényajtót. Na, ezt jól megcsináltam… Égő arcal kiöblitem a ruháimat, visszadobom a szatyorba, amiben hoztam őket, aztán elhagyjuk a nagymama rezidenciáját.

Fürdés után bringára pattanunk, és elmegyünk Yiannissal és az időközben a nagymamánál felbukkant öccsével, Yorgossal teázni a New Philadelphia térre. A Flo Café-ba, egy kis vendéglő első emeletére ülünk ki, nagyon frankón be van rendezve az egész helység, és szép kilátás nyílik az asztalunk mellől az egész térre. Bander bár már szemmel láthatóan is jobban van, egyelőre csak ásványvizet iszik. Mutatunk néhány fényképet az útról Yianniséknak, összeadjuk a napi kilométereket, összesen 1565 kilométer jön ki, ez gyanúsan kevés, hiszen a tegnapelőtti esti számolásnál kis híján 1500-nál tartottunk már, tegnap pedig több mint 100-at megtettünk. Persze, mert kihagytunk egy napot az összeadásból. Így már kijön a szép kerek 1603km. Micsoda út volt…
Yiannis megtanít minket pár görög szóra: a köszönöm efhariszto, és az eddig köszönésnek hitt kalotaxi pedig kalotixidi és nem azt jelenti, amit mi gondoltunk, hanem kb. olyasmit, hogy Have a nice trip, vagyis jó utat! Hát ezért mondták ezt nekünk úton útfélen. Mi meg így köszöntünk vissza mindenkinek. :)

Vendéglátónknak dolga van, így lassan szétválunk. Adóügyi problémái támadtak, amelyeket ma el kell intéznie. Mi Banderral elindulunk kétkeréken befelé a városba, azon a hosszú sugárúton, amin tegnap este idefelé jöttünk. Megállunk egy parkban sziesztázni, Bander még nem 100%-os, meg különben is, miért ne szusszanjunk, elég mozgalmasan indul ez a napunk is. Leülünk a kis külvárosi kis parkban a főbe egy fa alá. A Firenzében 1 Euróért vásárolt, könnyített vázas körömcsipeszem most is nálam van, Bander nagy örömére. 16 nap után már szükség van rá… Én közben arra leszek figyelmes, hogy valami szürke dolog landol a lábamon. Nemes egyszerűséggel már megint leszart egy madár. :) Menetrendszerint évente legalább egyszer eltalálnak ezek a dögök, általában mindig a kerékpártúra alatt. Ezen az úton most jött el ez a pillanat, már nem is tudok bosszankodni rajta, csak röhögni. A pimasz madár persze tovább trónol a fán, és csak néz ki a fejéből, a kis rohadék…
A parktól nem messze találunk egy szupermarketet, Bander bemegy valami ennivalót szerezni magának, amíg én egy pizzaszeletet vételezek a közeli pékségből, majd falom fel azt azonnal reggeli gyanánt. Bander reggelije egy újabb adag Papadopulos keksz, még nem mer mást enni, nehogy úgy járjon, mint tegnap a souvlaki-val. Gondolkoztunk közben, mi lehetett ez az egész. Lehet, hogy a kimerültségen túl az a konzerv hal is betett, elképzelhető, hogy romlott volt. Ha én is ettem volna belőle, lehet, hogy tegnap este mind a ketten megkészülünk, az lett volna csak az igazán szép…

*Shit happens - Ez egy gyakran használt angol kifejezés, lefordítani magyarra sajnos nem nagyon tudom, de valami olyasmit fejez ki, hogy néha akaratunkon kívül is történnek velünk rossz dolgok - mint ahogy jók is...

A sugárút most minden eddigi athéni bringázásnál barátságosabb, lassan kezdjük érezni, hogy itt mégsem olyan kaotikus a közlekedés, mint azt elsőre véltük. Valószínű a rengeteg össze-vissza cikázó motoros miatt ránk is jobban figyelnek az autósok, mint azt otthon megszokhattuk. A szélesebb külső sávban jól lehet haladni, a lámpáknál pedig van hely bőven előrenyomulni az autók mellett. Ezt szépen meg is teszi minden motoros. Vicces látvány, ahogyan a piros alatt előremegy a sok motoros, robogós, és felgyülemlenek az első autó előtt. Ez itt bevett szokás, nem anyáznak érte az autósok, minden motoros ezt teszi. Itt még Pistike is egy hatalmas crissmotorral mászkál a városban, de sok a csopper is, na és persze az utolsó hülyegyerek is robogóval nyomul. Néha elképesztően be vannak öltözve, csodálkozunk, hogy nem sülnek meg, mikor nekünk melegünk van rövidnadrágban, úgy hogy alig megyünk lassabban nálunk.
Az akropoliszt vesszük célba, ügyesen jobbra fordulunk az Omonia téren, így kikerülve a legnagyobb dzsungelt. Hamarosan egy csendes, széles sétányon találjuk magunkat. Feltűnik előttünk a fellegvár, a szikla tetején a híres Parthenon.

Athén tele ókori épületekkel, és amikor nevet próbáltam adni a képeimnek, akkor döbbentem rá, hogy egyik-másik dolognak még a nevét se tudtam, nem tudtam, mi az, amit fotózok. Azóta már kicsit a görög mitológiában is elmélyedtem, egészen érdekes dolgok olvashatók a wikipédián. Na, de ez útleírás akar lenni vagy mi, úgyhogy most legyen elég egy rövid kis mi micsoda:

• Az akropolisz magyarul fellegvárat jelent, a gyakorlatban egy dombra, sziklára épített épületegyüttes.

• A parthenón az oszlopos temlomépület, ami pl. itt Athénban az Akropolisz tetején olyan jól megmaradt Pallasz Athéné temploma.

• Az agora köztér, piactér. Az ókori görög városok szíve, találkozóhely.

• A hippodromosz a Ben Hur filmekből ismert hosszúkás lóversenypálya.

• Amfiteátrumunk nekünk is van Óbudán, ilyen a Római Kolosszeum is, vagy közelebb a pulai. Az általában a domboldalba épített, félköríves szabadtéri színházakat is szokták amfiteátrumnak nevezni.

• A kariatidák csak az ókori görög építészetre jellemző, oszlop helyére épített nőalakok.

• A stoa oszlopcsarnok, amely az ókori nép eső ellen védő sétáló és találkozóhelye volt.

• A diadalív egy nagy kőkapu, aminek gyakorlati haszna ugyan nincs, de a régiek hülyesége volt, hogy egy nagy csatát megnyert hadvezér tiszteletére diadalíveket építettek. Sokuk több száz vagy ezer éves, ezért ma is ott állnak az útban a forgalmas keresztezősédekben szerte Európa nagyvárosaiban, Londonban, Párizsban, Rómában és itt Athénban is.

Szóval felmentünk az Akropoliszra. A csikket odafent nem pöccintettük a városra. Nem dohányzunk, meg különben is tűzveszélyes lett volna. Egy bunkó biztonsági őr nem engedte fel a bringákat a pénztárak mellé, ezért lent kötöttük le őket egy oszlophoz a sétányon. A belépő 12 Euró, de ezzel a jeggyel még jó néhány helyre be tudunk majd menni, pl. az Agorákhoz és a Zeusz templomához is. A néhány éve lejárt nemzetközi diákon kiszúrja a lejártát a pénztáros, és az Euro>26-ot látva csak egy „No Entry”-vel válaszol. Na ez talán túlzás, beengedni talán beengednek a kártyámmal, talán inkább csak kedvezményt nem kapok érte, You should say no reduction barátom!
A bejárat túloldalán persze a várt tömeg fogad, és csúszósra járt kövek a lépcsőkön. Megcsodáljuk az akropolisz tetejéről Heródes színházát, majd körbejárjuk a Parthenónt. A bejárattal szemközti oldalról gyönyörű kilátás nyílt az egész városra, a közeli Likovitosz dombra, és alattunk Olimpiai Zeusz templomára, valamint a Kallimarmaro Olimpiai Stadion.

Yiannis mesélte, hogy az olimpián ott volt a maratoni futás befutója. Majd jól megnézzük közelebbről. Itt fent azonban még mindig van látnivaló, Erekhteion kariatidáiról és Dianüszosz színházáról sem maradhat el egy-egy fotó. Bander szóba elegyedik egy argentin sráccal. Először angolul beszélnek, majd spanyolra váltanak. Eduardo 4 hónapja utazik hátizsákkal Európában. Egyesek tudnak élni…
Az Akropolis után felmászunk még a közeli sziklára, az Aeropagosra. Yiannis mondta, hogy ide feltétlen menjünk ki, mert gyönyörű a kilátás. Ez igaz, bár semmivel sem különb a panoráma innen, mint az Akropolis tetejéről. De legalább ezt a helyet is láttuk.
Lefelé jövet a dombról a pénztáraknál négy agyonmálházott túrakerékpárt pillantunk meg. Gazdájaikat láttuk fent az akropoliszon, egy bringás szerelésbe öltözött család – ők sem a szomszédból jöttek megcsodálni Pallasz Athéné templomát. Nekik sikerült feljutni a bringákkal, talán megkönyörült rajtuk a csomagok láttán a biztonsági őr, vagy nem vette észre őket. Rajtunk egyébként most nem látni, hogy kerékpárosok vagyunk, rövidnadrág-polóba vagyunk, Bander még a bukót is otthonhagyta, táskaként pedig csak a most éppen városjáró válltáskává alakított kormánytáskámat használjuk. Igazi turistáknak festünk így.