Tekerek nagy boldogan a gyönyörű Tara kanyonban, egyszer csak hangos sziszegést hallok hátulról. Aki kapott már defektet, tudja mi ez, én is egyből levágtam a dolgot, lepillantok a hátsókerekemre, és valóban, látom, hogy lapos. Bander is megáll, visszagurul hozzám, nevetve kérdezi, hogy akkor ezek szerint ma itt sátrazunk?! Mert hogy sikerült egy tökéletes táborhely mellett defektet kapnom! Amihez nem kis szerencse kell egy ilyen kanyonban, ahol az út nagy részén egyik oldalt sziklafal, másik oldalt szakadék, ha épp nem alagútban megy. Itt mellettünk mégis van egy egész szép nagy sík terület egy sziklafal alatt. Sőt, ahogy ledöntjük a bringákat, és körbenézünk, kicsit odébb egy patakot is találunk. Egyértelművé válik: ma itt fogunk sátrazni. Ezek azok a spontán, előre nem látható, és ki nem számítható események, melyekért sokan szeretik a kerékpártúrázást - köztük mi is. Ezért annyira nem is szomorkodunk a defekt miatt, a mai napon úgyis már csak maximum 10-20km-t tudtunk volna haladni, így legalább biztosan nem ódáztuk el a sátorverést a sötétedésre. Inkább azon mulatunk 
még mindig, hogy micsoda eszményi táborhely mellett adta meg magát a hátsókerekem.
Az viszont már kicsit aggasztóbb, hogy nem egy szimpla defektet kaptam, hanem a külsőm szakadt ki oldalt a pereménél, méghozzá annyira, hogy kitüremkedett a lyukon a belső, ami persze nem erre lett kitalálva, és azonnal megadta magát. Persze ettől még pánikba nem estünk, csupán újabb megoldandó feladatnak láttuk a problémát, amit a túra adott nekünk.
Gyorsan feldobtuk a sátrat, amihez ismét segítségül hívtunk néhány nagyobb darab követ, ahogy a Piva kanyonban is tettük a kemény talajba leszúrhatatlan cövekek miatt. Majd következett a defektszerelés: Bander adta a tippet hozzá, én először egy vastagabb foltra gondoltam az otthonról direkt erre a célra elhozott defekt szettből, de aztán barátom tanácsára ennél talán egy kicsit keményebb anyagot választottam, egy kis hosszúkás darabot vágtam ki az egyik laminált Szarajevó térkép széléből, szépen lekerekítettem sarkait, nehogy az éle vágja ki újra a belsőt, és odaragasztottam Leukoplaszttal az előzőleg már megtisztított szakadás fölé. Aztán reménykedtem, hogy bírni fogja! Összeszerelésnél tovább gondolkodtam, ez a reménykedés önmagában még nem biztos, hogy elég lesz, ezért erőt vettem magamon, és megcseréltem a két külsőt. Ugyanis az első keréken sokkal kisebb a terhelés, tehát ha ezen a keréken lesz a sérült külső, sokkal nagyobb eséllyel eljutunk majd Mojkovacig vele, mintha hátul maradna, ahol a hátsó kerék felett ott nehezedik rá a csomagtartón a rengeteg cucc, ráadásul én is ott ülök a fenekemmel a nyergen. Csak Mojkovacig, a következő városig gondolkodtunk, nyilvánvaló volt, hogy hosszútávon 
nem megoldás ez a foltozás, egy új külsőre lesz szükségem, amit remélhetőleg legközelebb talán ott be tudunk szerezni.
A megpróbáltatásokat tovább nehezíti, hogy Bander hálózsákja vizes lett az esőtől. Kiteríti ugyan, de csak takarónak tudja használni a száraz részét, szentségel is. Vacsora közben azon is gondolkodtunk, mi okozhatta a defektemet. Arra jutottunk, hogy tulajdonképpen kisebb csoda, hogy ez nem tegnap történt a Susica kanyonban, azon a szörnyen köves úton. Nyílván a nehéz terep kezdte ki a kerekemet, nem ártott volna lecserélni indulás előtt a külsőket. Ezen persze már kár vesződni, nem is teszem, inkább bepakoljuk a bringákat az előtérbe, majd egy kis naplóírás követően Bander után én is bevágom a szunyát. Csak süssön holnap is a nap! Defektszerelés közben ugyan dörrent egy hatalmasat az ég, de mégsem tűnik úgy, mintha a közelben vihar készülne.
Este persze direkt olyan részre állítottuk, hogy reggel idetűzzön a nap, és ez most úgy tűnik, mégis bejött, eltűnt a felhőzet. Bandernak nincs papucsa, se szandálja, és mint nekem, neki is mind a két cipője vizes lett, így nem tud kijönni a sátorból. Nekem van egyedül egy pár szandálom, amit inkább csak mint papucsot használok, de ez most rajtam van, ezért javaslom Bandernak, hogy egyelőre csinálja azokat a dolgait, amiket tud a sátorban is, pakoljon, főzzön, egyen-igyon. Erre ő: oké-oké, és melyik sarokba hugyozhatok?! Ebből persze újabb nagy nevetés lett.
Próbálom nem terhelni a sérült első kereket, de úgy érzem, így is túl sok rajta a cucc, hamar úgy döntök, hogy megállj, és leszerelem a kormánytáskámat, amit eztán egy pókkal odafogva a hátul lévő cuccok tetejére kerül. Nem túl szép látvány se a táska nélkül maradt tartóvas a kormányon, se a kormánytáska hátul a csomagok tetején, de hát most ez van, a lényeg, hogy bírja ki a kerék Mojkovacig.
kék eget, na és a kanyon… az még mindig csodaszép. Az egyik kanyarból nagyon szépen lelátni a 
hevernek, mindig pont ott, ahol meredek sziklás rész mellett halad, szóval gyanús, hogy nem egy teherautóról potyogtak le. Egy ilyen szakaszon egyszer hallok is odafentről koccanásokat, de a kőlavina hál’ isten elmaradt.
a Bisztrica völgyét, ami itt csatlakozik be a 
Biztos, hogy nincs több már 10km-nél ide Mojkovac, de még most is nagy szívás lenne, ha megadná magát végleg a külső. Ez azonban hál’ isten nem történik meg. Ahogy közeledünk, egyre több a ház, az egyiknek a lépcsőjéhez letámasztva egy montain bike-ot pillantok meg. Van tehát remény, ahol bicikli is van, ott gumi külső is, az enyém pedig szabvány méret, 26-os. Ha kell megveszek egy egész kerékpárt, vagy kereket, csak legyen normális külsőm! Beérünk a városba, egy régi patinás híd mellett haladunk át egy új, széles modern párján a 
Nem győzünk hálálkodni az emberünknek, majd gyorsan bele is vetem magam a piaci forgatagba, amíg Bander vigyáz a gépekre. Rögtön az első árusnál megpillantok néhány külsőt, 26-osak, alig használtak, viszont terepre valók, ami nekem nem jönne most túl jól. Rákérdezek azért, hogy legyen viszonyítási alapom, aztán majd maximum visszajövök, és megveszem, ha nem találok máshol jobbat. 5 Eurót kérnek érte, ezt persze sokkalom egy használt külsőért, még Magyarországon is sajnálnék érte ennyit, itt azonban idegen, turista vagyok, nyílván ezért is kerülne nekem ennyibe. De nem kerül, mert eszem ágában sincs megvenni, inkább irány tovább, nézzük, van-e még külső a többi árú portékája között. Mosolyogva látom a gázpalackokat, itt a tűs a divat, persze, hogy idén is szelepeset hoztunk. Még jó, hogy szinte teljesen tele van még. Aztán egy fickónál megpillantom a külsőmet, egy darab van belőle, egész szép egyenletes, és keskeny a futófelülete, még látszanak rajta az öntés nyomai, és természetesen 26-os! Próbálok nem nagy érdeklődést mutatni az árus felé a dolog iránt, még elsétálok egy körre, miután megkérdezem az árát, itt is 5 Euró. Majd visszajövök, újra megfogdosom a külsőt, és rákérdezek a 4 Euróra. Nem tudok alkudni az egyszer biztos, azonnal rábólintott az emberem. Valószínű odaadta volna 3, vagy akár 2 Euróért is. Mindegy, igazából nem bánom azt az 1000 Forintot a külsőért, sőt, majd kiugrom a bőrömből, szinte nevetve futok vissza Banderhez, örülök, hogy egyáltalán sikerült találnom új külsőt, méghozzá nem is akármilyet!