Kerékpárral Athénig

Bár Bander beszámolója nagyon tetszik, és külön örülök, hogy önszántából megírta egy nem is akármilyen részét az utunknak, de most mégsem tudom megállni, hogy egy kicsit ne egészítsem ki magam is.
A leírt nehézségek ellenére persze hatalmas élmény volt az egész nap, még ha nem is sikerült felmennünk a legmagasabb csúcsra. Ami egyébként egyben Görögország legmagasabb pontja is.
Ahogy Bander írta, kezdetben még jó idő volt, ahogy tekertünk fel a hegynek még a tenger felöli oldalán, eleinte még a nap is sütött, gyönyörű fenyvesek között hajtottunk, élveztük hogy könnyebbek a biciklik a megszokottnál, csak úgy suhantunk fölfelé könnyedén a gyönyörű tájban. Faltuk a kilométereket, és a szintkülönbséget. Így csomagok nélkül most még a fölfelé is jutalomjátéknak tűnt. Az aszfalt széles volt, és makulátlan minőségű, a autóforgalom pedig meglepően kicsi volt rajta. Persze ez magyarázható azzal, hogy a május még nem a főszezon, ráadásul egy hétfői napon történt mindez.
Aztán ahogy szerpentin szépen lassan becsalinkázott az Enipea csodálatos völgyébe, úgy lett egyre nagyobb a köd, és a ború, talán még az eső is szemerkélt egy kicsit. Ez ugyan egy kissé visszavett a lelkesedésünkből, de azért még nagyon messze voltunk a csüggedt állapotból. Hiszen itt vagyunk az Olimposz belsejében, eltekertünk idáig bringával, ma van a napja a csúcshódításnak, és ha rossz idő van, akkor rossz idő van, ezt kaptuk, kár ezen már rágódni.
Bander írta, hogy egy helyen még lejtett is az út, no ennek a lejtőnek az aljába volt egy elágazás, innen egy másik út levitt egészen a völgy aljába, ahol egy kolostor található. Mi erről most egy rövid konzultáció után úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk. Kicsit sajnáltam, de tudtam, hogy nem szabad mindent egyszerre akarnom, épp elég nagy falat lesz maga az Olimposz is egy napra.
Az 1100 méteren lévő parkolóig a várttal ellentétben majdnem végig aszfaltozott volt az út, talán csak az utolsó kilométeren kellett murván tekernünk.