Kerékpárral Athénig

Visszagurulunk a város központja felé, könnyű felismerni a Thessaloniki táblákat, ugyan egy büdös betűt nem értek az egészből, de ha a negyedik, és az ötödik karakter megegyezik (az s görög megfelelője), akkor ez nagy valószínűséggel Thessaloniki lesz, tehát arra kell hajtanunk. Ez a taktika bejön, néhány hajtűkanyar után lent is vagyunk a meredélyről, elhagyjuk Edessát. Innentől kezdve sík, alföldi rész jön, szántóföldekkel és ültetvényekkel, hosszú egyenes utakkal, amit csak egy-egy csatorna, vagy kisebb-nagyobb falu szakít meg. Lassan szálláshelyet kéne keresnünk, de elódázzuk a dolgot. Meg-meg pillantunk egy alkalmasnak vélt helyet, de mire kapcsolunk, már túlvagyunk rajta, és vissza pedig nem fordulunk.
Ez így utólag hülyeség volt, mert ezáltal szépen ránk sötétedett. A dolgot tetézte, hogy ránk tapadt néhány hülyegyerek robogóval. Az még hagyján, hogy utánunk jönnek, és nem kopnak le, még azt is eltűröm, hogy a szörnyű tört görög angolságukkal megkérdezik, hogy honnan jöttünk, de amikor már a mobiltelefonjukkal fotóztak minket, az már végképp sok volt. Főleg, amikor feltűnt, hogy kb. 14 évesek. Ennyi idősen az ember fia ne robogózzon kint a görög éjszakában, hanem nyomja a hülye gémbojt az anyja szoknyája alatt… Vagy nem is tudom, mit csináljon ennyi idősen, sajnos nem szolgálhatok túl jó saját példával. :) Na mindegy, túltettük rajtuk magunkat. Sőt, a szomszéd faluban újabb műsor következett, az egyik helyi kissrác a mountain bike-jával utánunk eredt. Ekkor Banderban már benne volt a méreg az előző banda végett, és hát szegény gyereket nagyon csúnyán állva hagyta, a srácnak esélye sem volt. Persze én az egészet ismét kényelmesen a hátsó sorból szemlélhettem, ahogyan délelőtt a kutyákkal. „Mit akart itt ez a kis gyökérpálca, azt hitte, utol tud érni?!?” :) A viccet félretéve, valahol részünkről is gyerekes dolog volt ez, de mégis, ekkor már kezdett kicsit sok lenni a helyi görög ifjúságból, és jólesett látni, ahogy Bander móresre tanította a kissrácot. Hiába a helyi pálya, hiába a zéró kargó, a srác így is kevés volt, pedig azt hitte… De rossz lóra tett, erre most csúnyán ráfaragott, öröm volt nézni az oxigénhiányos arcát, ahogy föladta a reménytelen vágtát, és hazafelé fordult.
Mi azonban még mindig nem találtuk meg a helyet, ahol nyugovóra hajthatjuk ma estére a fejünket, pedig már jócskán sötét volt. Az pedig már régen rossz, ha sötétben keresünk szálláshelyet. Egyrészt sötétben kevés hely szimpatikus, másrészt pedig nem is látni rendesen, hová ver tábort az ember. Bizony beletelt negyed órába, mire utólag berajzoltam a térképen, merre tekeregtünk a nagy görög alföldön az éjszakába, mire végre megtaláltuk a sátorhelyünket. Egy falu határában vitt az út, a falu felöli oldalán kanális, túloldalán fás, füves sáv, majd az utca, és a házak. Mivel már sötét volt, és elég kihalt volt minden, úgy döntöttünk, átmegyünk a kanális túloldalára, és felállítjuk a sátrunkat az egyik fűzfa alá. Reggel persze nyilvánvaló lesz mindenki számára, hogy itt éjszakáztunk, de akkor már úgyis mindegy, mert bontjuk a sátrat, és állunk tovább… Megkeressük az ideális helyet a sátornak, feldobjuk, és berámolunk. Most a bringákat is bepakoljuk, ne maradjanak odakint, ki tudja, ki jön erre az éjjel, ne lássa a kerékpárokat. Még maradt az Edessában vásárolt sörből, azt most megisszuk, következik a szokásos napló, és sms írás, majd ledőlünk, és eltesszük magunkat következő napra. Bander mai harmadik és egyben utolsó aranyköpése: „A kanálisban mindig vannak békák” – Tartott a esti koncertezésüktől, de ahhoz túl fáradtak voltunk, hogy a brekegés megzavarja az álmunkat. Jól jöttünk ma is, Görögországban vagyunk, egyre közelebb az Olimposzhoz, és Athénhoz! Holnap, ha minden jól megy, egy könnyebb 80-100km-es tekerés után megérkezünk A Hegy lábához, Litochoroba. Hihetetlen, milyen közel van.