Bandernak örömmel újságolom a híreket, és büszkén mutatom a zsákmányt. A bringája újra darabokban, megpróbálta megjavítani a kereket, de csak újabb defekt lett a vége. Ettől szemmel láthatóan még mindig megviselt, nem is csodálom, egy nap 5 defektet kapni, nem egy eget rengető érzés. A cuccaink egy része már a rét közepén hever, a sátor helyének kiválasztásával megvárt Bander. Átpakoljuk a maradék holmikat is a rétre, elkezdem felállítani a sátrat oda ahová Bander pakolt, jó lesz ez a hely, csak álljon már a sátor. Közben Bander elmeséli, hogy a benzinkutas milyen rendes volt vele, felajánlott dobozokat a pakoláshoz, elhajtott néhány Bander körül ólálkodó suhancot, és még nápolyit is kaptunk tőle. Amikor aztán Bander kipakolt a rétre, szinte abban a pillanatban odaszaladt hozzá egy fickó, hogy mi a fenét csinál?! Kiderült, hogy övé ez a föld, a legelő, ahol tábort szeretnénk ütni ma estére. Bander elmondása szerint ő is tökéletes angollal beszélt, természetesen miután megtudta, mi járatban vagyunk, és mit akarunk a földjén, engedélyt adott a sátrazásra. Élt kint Amerikában is, azért tud így angolul. Lehet, hogy ez ugyanaz a fickó volt, akivel én is találkoztam Tuziban az elágazásnál? Vagy itt mindenki ilyen jól beszél angolul?! Igazából mindegy is,
a lényeg, hogy engedéllyel sátrazunk, és még egy védelmezőnk is van a benzinkutas személyében.
Bander felteszi az új külsőt, patent lesz nagyon. Leves főzünk, majd virslit sütünk. Ragadok már a sok kosztól és izzadtságtól, kimászom a szandálomba a benzinkút melletti kútig, és megmosakszom. Nincs kedvem naplót írni, csak a költségeket jegyzem le, és a kilométerórából írom ki a napi adatokat. Még egy szomorú sms-re megerőltetem magam, aztán alvás. Csak ne legyen több ilyen napunk! Rengeteg időt vesztettünk ma, alig haladtunk, és lélektanilag is megviseltek lettünk. Tartok a holnaptól is, de mellette erősen remélem, hiszem, - muszáj hinnem!!! - hogy jobbra fordul minden, hogy holnap nem lesz ennyi baj, és jobban fogunk tudni haladni.
