Újabb kaptató jön a hóban, majd ismét felérünk egy kis gerincre, ahonnét egy következő havas katlan oldalában folytatódik a csapás. Vissznézve eszméletlen látványban van részünk, látszik az előző két katlan, és az oldalukban az apró csapás a fehér hóban. Mögötte pedig csak a mélység (még egy katlan, csak annak már nem látszik az alja), onnan jöttünk. Mindezt pedig körbeveszik a hatalmas sziklás hegyek. Felérünk ennek a katlannak is a tetejére, innen egy szélesebb, nagyobb, de laposabb következik, túloldalán a még eddigieknél is magasabb sziklaorom, persze alig látszik ki az alja a felhőből. Megnézzük a térképen, ezek a sziklák 2200m magasak. És ki sem látszanak a felhőből… Mi lehet a Bobotov Kukon 2522m-en?! Bander már elindult tovább a már alig látható csapáson, mikor újra indítványozom, hogy nem lenne-e érdemes visszafordulnunk. Nem látom túl sok értelmét továbbmenni, több dolog is ellene szól, először is az, hogy sportcipőkben vagyunk, pedig itt már réges-régen mindent hó takar, és ez csak egyre durvább lesz. A mellettünk lévő törpefenyő szigeten jól látszik, hogy mínusz van, a hó ráfagyott a tűlevelekre. Másodszor azon túl, hogy veszélyes lenne a csúcstámadás, a teljesítményen kívül semmi, de semmi kilátásban nem lenne részünk. Innen legalább még látni valamit, de szemben már az a 2200-as is totál felhőben van. Harmadszor időt veszítenénk, és kockáztatnánk. Ha most továbbmegyünk, szinte biztos, hogy ma már nem lesz bringázás, azaz nem haladunk semmit a végállomásunk felé. Ha pedig valami baj történik, nem tudunk továbbmenni, végképp oda lesz a nagy project, Athén. Egyszóval mérlegeltem, és bár Banderon látszott, hogy nagyon továbbmenne, végül őt is meggyőztem. Ez nehéz helyzet volt, tudtam, hogy továbbmenne, de azt is, hogy az veszélyes lenne. Ekkor körülbelül 2100 méteren lehettünk. Kimásztunk egy közeli szirtre, készítettem néhány panorámaképet, felfaltunk egy újabb adag piskóta tallért. Készítettem egy csoportképet is magunkról időzítővel. Kicsit sajgott a szívem, a képen jól látszott, hogy mögöttünk magasabb hegyek vannak, mint ahol mi állunk. Ez mégsem a Bobotov Kuk. Ráadásul Bandert is visszafordítottam, aki még jobban fel akart menni mint én. Másik oldalról viszont örültem, hogy sikerült meggyőznöm a barátomat, és hogy visszafordulunk. Azért ez is szép, ahová most feljöttünk, nem szabad telhetetlennek lenni. Attól még, hogy most nem lett meg a legmagasabb csúcs, igazán elmondhatjuk, hogy jártunk a Durmitorban, a tegnapi kerékpározás során csodálatos helyeken jártunk, ma pedig felmásztunk idáig két pár szakadt sportcipőben. Majd egyszer visszajövünk augusztusban, amikor egy sokkal kellemesebb arcát mutatja a Durmitor, és könnyedén megmásszuk Montenegró tetejét. Lefelé nagy mókába kezdünk, először Bander találja ki, hogy lecsúszik fenéken a havon ott ahol meredek. Persze nem akar a gatyáján csúszni, a térképet használja. Vicces videók készülnek. Előrerohanok, hogy lentről vegyem fel, ahogy lecsúszik. Lassan csúzsik a puha hóban, ahogy elhúz mellettem, gondolok egyet, és nem állítom le a felvételt, hanem Bander után rohanok. Hamar kiderül, hogy futva sokkal gyorsabban lehet haladni lefelé. Újabb nagy nevetések, rohanások, és videofelvételek jönnek, önfeledten mulatunk. Aki futott már meredek lefelében mély hóban, mondjuk egy síelés alkalmával, tudja miről regélek. Nincs veszélyérzet, hiszen a legrosszabb ami történhet, hogy taknyolsz egy hatalmasat a puha hóba. A melegítőnadrágom túl szűknek bizonyult, nem bírta a 3-4 méteres lépéseimet a vágta közben, jó nagy részen kiszakadt a lábam között. A nadrág maga különösen nem izgat, szakadt már szét máskor is, aztán meg lett varrva. Inkább az zavar, hogy mostantól holtteherként cipelhetem Athénig, innentől kezdve maximum pizsamának használható. Amikor otthon próbáltam könnyíteni a cuccaimon, percekig hezitáltam, hogy ez maradjon bent a cuccok között, vagy egy második lastex nadrág. Nos, most kiderült, hogy rosszul döntöttem, utóbbit kellett volna választani. Bander is veszteséget szenved, rajta a cipő szakad szét, hál’ isten nem teljesen, még tovább tud jönni benne, és talán kerékpározásra még használható is lesz. Még a térképem úszta meg a legjobban a csúszdázást, vastag tixoval lett laminálva, ez néhol felgyűrődött ugyan, de a térkép maga egészen egybe maradt. Tudni kell, hogy ez csak egy A3-as színesben nyomtatott lap, nem adtam érte egy fillért sem, különben nem engedtem volna erre a célra használni. Ahogy lejjebb érünk két-három katlannal, újra feltűnik a nagy völgy, aminek az alján ott a kis kék tengerszem, és a bejáratánál a házak. Most süt mindenre a nap, időközben felszakadozott egy kicsit a felhőzet. Bandernak nem merem mondani, de igazából most még jobban fáj a szívem a Bobotov Kuk miatt. Bevallom, felfelé eléggé paráztam a kicsúszástól, attól, hogy megcsúszok, és elindulok lefelé a hegyen. Volt egy-két rossz élményem pár éve az évfolyamtársakkal a lengyel Tátrában amikor bizony a szerencsén is múlott, hogy nem lett baj belőle. De most ahogy így jöttünk lefelé rohanva vidáman a nagy hóba, ráeszméltem, hogy ez alaptalan volt. Ez a hó most valahogy más, mint ami ott volt. Ráadásul még a nap is kisütött… Na mindegy, a Bobotov Kuk már elúszott, ezen már kár gondolkodni is. Szembejön egy srác egyedül, neki is profi cuccai vannak, érdeklődik a Bobotov után, elmondjuk, amit tudunk, és hogy visszafordultunk a cipők miatt. Ő volt a harmadik, és egyben utolsó turista, akivel találkoztunk a Durmitorban. Bár még nincs szezon, de ez azért akkor is kevés. Biztos vagyok benne, hogy néhány év múlva dugig lesz a hegység a hegyeket kedvelő turistákkal. Lefelé menet többször is kisütött még a nap, aminek nagyon örültem, mert színt vitt a fényképekre a kék ég. Lent Zabljak mellett még egy mestert is vágtunk, kb. 1 km-t spóroltunk a rövidebb úton. Itthon utólag újra elolvasva a Durmitorról szóló leírásokat a neten, figyelmes lettem egy 2100m magasan található Ledena Pećina nevű jégbarlangra. Ez utóbbi sokkal reálisabb célpont lehetett volna. Sajnos nem voltunk elég informáltak. Na de majd legközelebb… Ezek után legközelebb már olyan érzéssel érkezünk majd a Durmitor hegységbe, mintha csak a Tátrába jöttünk volna! Ismerős lesz.