Kerékpárral Athénig

Debaron végül csak áthajtottunk. Kicsit erősködtem, hogy keressünk egy kerékpárüzletet, vagy szervízt, de valahogy nem akartunk most megállni, és Bander is szemmel láthatóan jól elvolt a törött nyergével, így hagytam a csudába az egészet, inkább haladjunk. Csak úgy érzésre hajtottunk irányba a víztározó felé. Egy kertes házas negyednél megkérdeztük, merre az arra(Ohrid felé), intettek, hogy tovább egyenesen, és hamarosan tényleg kint találtuk magunkat egy főúton, ami határozottan jó irányba haladt, a tó nekünk jobb, nyugati széle felé. A város egyébként először csak egy árnyalattal tűnt kevésbé lepukkantnak, mint az albán társa, egyedül ezen a kertvárosi részen látszott, hogy itt már azért inkább van pénze az embereknek.

Szóval jobbról kerültük a víztározót, áthajtottunk a zsilipek fölött, és fel a domboldalba a tó mentén. Érdekes, most sokkal kevésbé terhelt meg a fölfelé, valósággal felszöketünk az emelkedőn a kiváló aszfalton. A nap még épp sütött ekkor ránk Macedónia hegyei felett. A tó túloldalán néhány városkát láttunk, minaretekkel. Valami vallási buli is mehetett odaát, mert rendesen zajszennyeztek, egészen idáig elhallatszott, és nem úgy tűnt, mint amit egyhamar abbahagynak.
Struga innen még 50 km, az Ohridi-tó ma már nem lesz meg, majd holnap délelőtt. Kb. 10 kilométerre Debartól egy kis falu mellett ütünk tábort egy út alatti kis rét sarkában, gyönyörű kilátással a tóra. Egy ideig kerestük a sátorhelyet, mire e mellett döntöttünk. Miután a táborhely megvolt, én még a csupasz biciklimmel elrohantam vizet szerezni. Egy srácot kérdeztem meg, aki egy kertben dolgozott. Mire az a kerítés mögül odaszólt az éppen felém tartó húgának, aki elvezetett a házuk mögötti kis forráshoz, ahol még segített is megtölteni a palackokat. Közben az apuka egy láncfűrészt bütykölt a kapuban. Remélem nem gondolja, hogy szemet vetettem a lányára...

Mire visszaértem a vizekkel, Bander már elkezdte felállítani a sátrat. Csatlakoztam az építkezéshez, és miközben szúrtuk lefelé a cövekeket, egy kíváncsiskodóra lettünk figyelmesek. Köszöntünk a 12-13 éves forma srácnak, és megkérdeztük tőle angolul, hogy baj-e, ha itt sátrazunk. Láthatóan értett valamit abból, amit mondtuk, de beszélni már nem nagyon beszélte az angolt. Mindenesetre barátságos volt, és nem zavarta, hogy sátrat állítottunk. Egyikünk mindig lefoglalta, miközben a másik tett-vett a sátor körül. Mutattam neki a térképet, hogy honnan jöttünk, s merre megyünk tovább. Kérdeztem, hogy Ohrid szép hely-e, de ezt csak bólogatással tudta megerősíteni. Később a szülei is megjelentek egy autóval, összeszedték a srácot, akiről közben már sikerült megtudnunk, hogy Emrának hívják. Miután az apjától is engedélyt kértem a sátrazásunkra, kiderült, hogy övéké ez a föld: „This place is mine” tudta az apuka angolul, és bólogatott, hogy oké a sátrazás, majd ezzel le is léptek.
Örültünk is, meg nem is. Felfedeztek minket, de legalább már a földtulajdonos engedéllyel sátrazunk. A felfedezésnek aztán később még láttuk kárát, Emra visszatért a barátaival, és távolról folyamatosan ordibáltak valamit, talán értelme sem volt, csak úgy kajabáltak, hogy ijesztgessenek, vagy tudom is én... Ez már sötétedés után volt, mikor a vacsoránkat főztük. Persze nem tudhattuk, hogy Emráék-e azok, de az biztos volt, hogy valami kölyköknek a ma esti műsora mi vagyunk. Ennek nem nagyon örültünk, de reméltük, hogy ennyiben kimerül a csínytevés. Kimerült, egy idő után abbamaradt az ordibálás, viszont a vallási szólamok még mindig áthallatszottak a szemközti faluból. Persze ahhoz túl fáradtak voltunk, hogy ez igazán zavarjon, örültünk, hogy a közelünkben már békesség van. Annyira nem volt időm felkészülni Macedóniából, hogy még a pénznemüket sem tudtam, úgy kellett a szokásos esti sms-ben megkérdeznem, az árfolyammal egyetemben. A vacsora, és egy szűkszavú naplóírás után már az igazak álmát aludtam. Ez volt eddig a legkeményebb nap, hihetetlen, hogy 124 kilométert megtettünk azokon a borzasztó albán utakon. De már túlvagyunk rajta, és ez nagyon jó érzés.

Össz megtett táv: 807 km
Mai megtett táv: 123,9 km
Nettó átlag sebesség: 14,7 km/h
Nettó idő: 8 óra 24 perc

Reggel Emra elhozza két barátját is, Malvint és Ibrahimot, leülnek pár méterre a sátrunktól a fűben, és úgy nézik a ténykedéseinket, mintha egy másik bolygóról jöttünk volna. Később egy nagytestű, vastagszőrű kutya is megjelenik. Persze ekkor már nem zavartak minket a vendégek, túl voltunk egy végül is háborítatlan éjszakán, most pedig úgy is továbbállunk mindjárt. Bár semmi bajunk nem volt a helyiekkel, de ez épp történhetett volna másképpen is, ezért megfogadjuk, hogy legközelebb azért távolabb állítunk tábort a lakott területtől. Eszünk pár falatot, és egész gyorsan összerámolunk, a végén még Bandernak kellett rám várnia, úgy összekapta magát. 8:07-kor fent voltunk az úton, indulásra készen! Újabb napnak nézünk elébe, és újabb országnak: Macedóniának.
Egy hosszú észak-dél irányú völgyön kell haladunk felfelé délnek. Először a Debari-tó partján haladunk tovább egészen a víztározó végéig, majd tovább a völgy aljában, sűrű erdőben. Túlzás volt rövidnadrágot, és rövidujjút húzni, korán van még ehhez, szabályosan fázom. Még a naptej is kikristályosodott a karomon. Bander jó tempót diktál, szépen haladunk 25-30 között, itt már jó az út, van aszfalt, és a minősége is megfelelő. Bezzeg tegnap, Albániában sehol nem tudtunk volna így haladni. Ha így folytatjuk, két óra se kell, és ott leszünk az Ohridi-tó partján.