Kerékpárral Athénig

Fent a hágóban egy nagy parkolóban vár meg Bander, azt javasolja, hogy aludjunk itt, valahol a parkoló melletti domb tetején. Én lebeszélem erről, itt mégiscsak 1000 méter felett vagyunk, ráadásul egy hágóban, este lehet erős szél is, vagy akármi, bár biztos feeling lenne, de meg is járhatjuk. Szóval továbbgurultunk kicsit, az út itt már nem kezdett olyan veszettül lejteni. A széles út egy lapos, széles völgyben halad, tőlünk balra, észak felé kisebb hegyek, dombok terülnek el, előttünk a völgy, elvileg előre lejt, és ott van valahol lent Bitola, de innen nem látni, az egész olyan lapos, hogy nem érzékelni belőle semmit, akár fölfelé is hajthatnánk, de a 30km/h nem ezt mondja a kilométerórán. Jobbra pedig, tőlünk délre ott magasodik a Pelister, lent erdőkkel, először néhol még világosabb lombhullatók, feljebb pedig már csak sötétzöld fenyvesekkel. Odafent pedig természetesen hóval! Bár a tetejét nem látjuk, mert felhőben van, innen úgy tűnik, elég sok a hó odafent. És ez még csak 2600 méter… Mi lesz így az Olimpuszon?!? Áhh, az tenger mellett van, ez meg az Balkán-félsziget kellős közepén, nem lesz baj!

Egy idő után úgy döntünk, hogy elég ebből az autósztrádából, már rég láttuk, hogy mellettünk párhuzamosan megy egy kisebb út, átvágtunk hát a két út közti keskeny mezőn, és máris… máris macskakövön találtuk magunkat! :) Ezt a főútról nem láttuk. Annyira azért nem vészes, mert aprókőből készült. És nem is hajtunk rajta sokat, mivel már erősen szürkül, ezért hamarosan megtaláljuk a mai táborhelyünket. Az úttól kicsit jobbra, egy kisebb völgy kezdeténél, egy erdők közötti bokros mezőn vertük fel a sátrat, már egészen besötétedett, mire végeztünk vele.
Amíg még a bringák odakint tanyáztak, az előtérben főztünk egy levest, majd nekiálltunk a hússütésnek. Ez utóbbi nem volt egy triviális feladat, Bander folyamatosan adagolta a margarint, és a fűszert, én pakoltam, forgattam egy villával a húsdarabokat az apró kis hullámos vaslapon. Előtte igyekeztem beirdalni őket, hogy biztosan átsüljenek, aztán még a villával is jól odaszorítottak őket a vaslaphoz, hogy szépen megpiruljanak. Mindezt úgy, hogy ez a kis vaslapot a gázfőzőn kellett egyensúlyozni, amit úgy kellett belefúrni a mély fűbe, hogy rendesen álljon. Képzelhetitek, hogy csorgott a nyálunk, mire végre az összes husi az acélbögrében végezte.
Testvériesen megosztoztunk rajtuk, majd felfaltuk őket kenyérrel. Persze a sütés-főzés közben már folyamatosan nassoltunk a nagy zacskó piskótatallérból, így nem volt olyan kínzó az éhség. A végére nagyon szépen belaktunk mindenből. Fáradt címszavak a naplófüzetbe, üzenet haza, fogmosás, bringák be az előtérbe, és már alszunk is. 10:22-kor oltunk lámpát. Hosszú, és kalandos nap volt a mai is, ennek ellenére szépen haladtunk, túlvagyunk a macedón hegyeken is, túl Albánián, talán már túl a nehezén, talán már a felén is. Lélektanilag már biztos, és ez nagyon jó érzés. Érzem, hogy most már azért haladtunk, jöttünk rendesen otthon óta, túlvagyunk már rengeteg mindenen, holnap megérkezünk Görögországba, 3 nap múlva akár már az Olimposzt mászhatjuk. Nagyon jó volt ezt leírni az sms-ben: 3 nap múlva Olimposz! Mennyit álmodoztam róla otthon, lélekben már százszor megmásztam, és eltekertem a lábáig. Persze elképzelni nem tudtam, milyen lesz áttekerni a balkán kemény részén, de azt, amin már eddig keresztülmentünk, nem is lehetett volna. És most itt vagyunk, az egész közepén. Itt éreztem először, hogy jók vagyunk, és hogy most már úgy néz ki, a sok megpróbáltatás ellenére meg fogjuk tudni csinálni, amit kiterveltünk: Meghódítani az Olimposzt, úgy, hogy utána még Athénra is marad 2-3 napunk. Ez nagyon jó érzéssel töltött el, nyugodt lélekkel aludtam el a puha, mély fűágyban.

Össz megtett táv: 925 km
Mai megtett táv: 118 km
Nettó átlag sebesség: 18,4 km/h
Nettó idő: 6 óra 25 perc

Reggel csak pár falat piskótát ettünk, rácsodálkoztunk a mellettünk magasodó Pelisterre, lebontottuk a sátrat, összerámoltunk, majd a már ismert mellékúton betekertünk Bitolába. Bander végre tisztességesen felkötötte a csomagjainkat hátul. Tegnap talált egy félbeszakadt pókot az első hágóba menet, azt összekötöttük a másik félpókkal, amit még a montenegrói Mojkovacban tettem tönkre, és így kaptunk egy nagyon hosszú zsinórt, ami már körbe tudta fogni kétoldalról a sok cuccot, így az többé nem billegett jobbra-balra.
Bitola nem volt messze, és a macskakő is megszűnt, hamar beértünk a városba. A centrumot vettük célba, és most nem is vétettük el a reggeliző helyet: messziről virított a kis piros kokakólás bódé, ugyan a feliratokból egy árva betűt nem értettünk, de ahogy bekukkantottunk, már tudtuk: ma hamburgert fogunk reggelizni, méghozzá jófélét.
Az egész hely, és a környéke egészen balkanisztikus volt, engedjétek meg, hogy megpróbáljam leírni. A kifőzde egy kis terecske oldalában volt, a tér maga az otthoni viszonyokhoz képest lepukkant lett volna, de itt tipp-toppnak számított, sövény, padok, parkoló, és trafikok. Szemben egy mecset minarettel az oldalán, odaát szemben egy keresztény harangtorony. A kifőzdénk mellett mindenféle fura alakok tanyáztak, a kedvencem egy üditős rekeszen ülő bácsika volt, akit ha nem a saját szememmel látok, azt hittem volt, most szökött meg egy mozifilmből. Egy kéményseprő volt a fickó, utólag már bánom, hogy nem készítettem róla egy portrét, de akkor ott nem mertem közelebbről fényképezni, így is elég feltűnőek voltunk a színes ruházatunkkal, és a megpakolt, itt soha nem látott féle kerékpárjainkkal. Szóval a fickó nagyon keményen festett, ahogy ott ült a rekeszen, mellette a drótkeféje, és a szeme, az arca… egy regényt lehetett volna írni a fickóból, legalábbis nagyon úgy nézett ki, ahogy ott ült, ahogy nézett, hogy volt egyfajta sorsa annak az embernek.
Bent egy igen vadul kisminkelt hölgy kézjelekkel elmagyarázta, melyik hús milyen állatból való, majd kiválasztottuk a nekünk valót, kértünk belőle két hamburgert, ők feldobtak egy-egy szeletet a forró lapra, pár perc alatt kisütötték, és már falhattunk is. A lisztes zsömlét jól megtömték zöldséggel, a hús sem volt vékony, és az egészet még megszórták valamilyen paprikafélével is. Hát ilyen egy balkán hamburger! :) Vagy legalábbis egy macedón, bitolai hamburger. Drágának sem mondható, egy-egy üdítőt is kértünk hozzá, és alig fizettünk 1000 Forintnyi dénárnál többet. Most mit kezdünk a maradék pénzünkkel, itt már muszáj elköltünk, mert mindjárt Görögországban vagyunk! Irány egy élelmiszerbolt!

Először egy sétálóutcán hajtunk végig, de itt nem találunk semmit. Végül megkérdezünk egy embert, a supermarket kifejezést itt is értik. Egy robogóbolt mellett gurulunk el, Bander azt javasolja, vegyünk inkább kaja helyett egy robogót nekem, hogy gyorsabban haladjunk! :) Vicces gyerek ez a Bander… Könnyű tréfálnia a 28-as kerekekkel. Persze az ötleten mind a ketten jót nevettünk, és persze nincs az a pénz, amiért egy ilyen hülyeségre felülnék, főleg nem egy ilyen kerékpártúra viszonylatában.
Megtaláljuk a boltunkat, egy másik sétálóutca oldalában van, engem ér a megtisztelő feladat, hogy elköltsem az utolsó dénárjainkat. Veszek kenyeret, felvágottat, nutellát, valami budipapirféleséget, izomtibor pudingot, és egy zsáknyi csokit, de még így is marad a végén pénzünk egy-egy jégkrémre. Amíg bevásároltam Banderral szóba elegyedett egy idős bácsika a szemközti kávézóból. Egész jól beszélt az öreg angolul, kikérdezett minket, merről-hová megyünk, tök jól esett neki megmutogatni a kis színes, A4-es laminált térképen az útvonalat. Ezt a kis lapot direkt erre a célra nyomtattuk. Persze itt most nem kellett volna, a bácsi értette, hogy Greece, és hogy Olimposz, és Athina, de mégis jó volt megmutatni, magunk is láttuk, hol járunk már az túránkon. Részletesen elmagyarázta, hogyan jutunk ki Görögország felé Bitolából, majd szívélyesen elköszöntünk egymástól.
Amúgy érdekes hely volt ez itt a bolt előtt, valahogy megmaradt bennem, és kedves maradt. A kerékpártároló félbevágott felnikből készült, és szemben a kávézó mellett volt egy Knight Rider autómata, vagy nem is tudom, minek kell nevezni ezeket a kis villogó, ugráló színes miniautókat, amibe a kiskölkök beleülhetnek egy krajcárért, és akkor, hú de jó lesz Nekik! Na, ez a szuperautó 1 percenként rákezdett a nagysikerű idejétmúlt filmsorozat nótájára, és ettől néhány perc elteltével eléggé be lehetett golyózni, félő volt, hogy ezt fogjuk dúdolni az egész hátralévő úton, ezért inkább gyorsan odébbálltunk.