Kerékpárral Athénig

A Zeusz templom után Banderral is megnéztem a Kallimarmaro Stadion-t, majd egy boltot kerestünk. Jó néhány sarkot elbringáztunk, ráadásul fölfelé, mire végre találtunk egy szupermarketet, ahol főként innivalót vásároltunk. Úgy döntünk, hogy ideje sziesztázni, nem hülyeség ez a mediterrán vidékeken. Meg lehet pusztulni, olyan hőség van ilyenkor délután, mozdulni sincs kedve az embernek. Elindulunk a National Garden felé. Valahol a Zappeion Palota mellett egy idős angol házaspárt hallunk beszélgetni, a nő szinte sikítva hívja fel a férje figyelmét: „Paul! Look at the turtle, look at the turtle!” – és tényleg, ott szalad egy teknős előttünk a sétányon, már amennyire szaladni tud. Amíg Londonban a mókusok szaladgálnak fel s alá a parkokban és környékükön, addig Athénban ugyanezt a szerepet a teknősök töltik be, igaz nem olyan mókásak, és fára se nagyon másznak, de azért mégis meglepő, hogy városon belül találkozunk velük.

Ledőlünk egy kicsit egy árnyékos részre, Bander lefekszik egy padra pihenni, még mindig nem teljesen egészséges. Én persze megint nem bírok magammal, teknősöket fedezek fel a közeli szökőkútban is, őket fényképezem. Aztán eszembejut Yiannis, megnézem a telefonomat, látom hogy írt, hogy van egy kis ideje, és összefutna velünk. De sajnos, mire visszaírok, már késő, behívták dolgozni. Érdekesen fogalmaz a srác angolul, azt hogy magam vagyok, pl. úgy írta le, hogy „I’m with my” :) Végülis érthető…

Mikor a képeslapokkal készen voltunk, kinyitottuk az Athén térképünket, és ráböktünk rajta egy olyan helyre, ahol még nem jártunk. Ez volt a Pedion Areos Park. A neve jól hangzik, de valójában eléggé unalmas volt, úgyhogy egy rövid üldögélés, és egy kisebb kör után tovább is álltunk. Mivel nem sokkal ezután sikerült betérni egy netcaféba, jöjjön most a hazaírt levelem egy része, itt-ott kiegészítve:
Itt most Athénban újra több naplót írok, aminek nagyon örülök. Ma még nem sokat írtam, úgyhogy most leírom Nektek, mi történt velünk ma, így két legyet ütök egy csapásra,  és gépelve úgyis gyorsabban megy, mint tollal írva.
Miután kikászálódtunk a National Gardenből, Bandernak már nagyon lógott a gatyája. Eddig is kilátszott a fél alsónadrágja a fenekén kerékpározás közben, de most aztán, hogy leszakadt a gombja is... Ezért a kormánytáskám vállpántjából egy övet eszkábáltunk, így már csak a negyed gatyája lóg ki a rövidnadrágból. :) Ahogy kerékpározok mögötte, most látom csak, milyen vékony... Én is ilyen gebe vagyok?
Na, szóval ezután összegeztük, mit kell tennünk, illetve szereznünk még: vastag tixó (ragasztószalag), a legfontosabb, holnapra a bringák becsomagolásához. Posta, a képeslapokat feladni. Netcafé, hogy írjunk haza, hiszen még mindig kétnapnyira van, mire otthon leszünk… A Vastag tixó hamar ment, elindultunk az Okt.28 úton, egy már ismert szupermarketbe Bander berohant, és talált 2 Euróért. Ezután jött egy „asap” project, konkrétan engem hívott a természet, persze a megváltást jelentő budit csak hosszú és keserves keresgélések után találtam meg egy bevásárlóközpont hatodik emeletén, majd be sz….m mire felértem. :) Ezért is jobb egy igazi dzsungel, mint a városi.
A posta már nehezebb ügy volt. Én úgy gondoltam, hogy a kérdezősködés a jó módszer, persze hülyék voltak az emberek, és elküldtek minket minden felé, ahol minden volt, csak posta nem, de legalább beszélgettem egy kicsit a helyiekkel, akik amúgy nagyon kedvesek (én választottam, kiket szólítok le), és majdnem mindegyik beszélt angolul. Persze ez nem vezetett eredményre, Bandernak ebből elege is lett, így az ő terve következett: cirkálunk a városban, amerre épp zöldet kapunk, vagy kedvünk tartja. Ezt először én nem komáltam, de aztán valahogy eltűnt az ólomsúly a lábamból, és innentől én is élveztem, hogy csak úgy megyünk össze-vissza a városban, és felfedezzük az utcákat, tereket... Persze így sem találtunk postát, de végül kikötöttünk valahol a központ környékén, ahol már tudtam egyet, amit még kijjebb mondott egy natív. És tényleg, ezúttal nem vertek át, ott volt, csak hát persze zárva. Na irány a Syntagma Square, ami egy központi tér, ott találtunk egy postát, ami holnap reggel 9-től már nyitva lesz. Juhéjj! Innen legurultunk egy másik térre, a Mitropolis templom mellé, itt Bander talált egy nagyon jó ajándékboltot, ajánlom mindenkinek, aki a bazársoroknál egy fokkal kultúráltabb helyről, de mégis nagyon olcsóért akar ajándékot vásárolni. A bolt neve "Shopping Center Plaka". Utólag esett le, hogy ez lett volna az a hely, ahol biztosan kapok egy szép Athén matricát a bukósisakomra… Sajnos ez elmaradt, de ha valaki olvassa ezt, és jár Athénba, amúgy is érdemes ide beugrania vásárolni, hozhatna nekem egy kis Athén matricát, meghálálnám! ;) Én persze sajnos nem bírtam a boltban 5 percnél tovább, inkább kint egy padon megírtam a képeslapot Lali-papáéknak.
Ezután még megnéztünk az akadémiát és a nemzeti könyvtárat. Egy képeslapon láttam őket, gondoltam egy fényképet megér a kitérő, csak hogy teljes legyen a lista Athén nevezetességeiről. Most itt vagyunk egy netcaféban, sokkal olcsóbb, mint a tegnap, 1,80 egy óra, és végre a képeket is sikerül DVD-re írni.

Miután kiírtunk magunkból mindent és a képekről is készült egy másolat, Yiannisék felé vettük az irányt. Mivel már 9:20-kor a környéken voltunk, és a találkozót csak 10 órára beszéltük meg a New Philadelphia térre, kicsit még leültünk dumálni útközben egy kisebb templom előtti térre. Athénról és az elmúlt napokról beszélgetünk Banderral. Angolul, mert Andris hamarosan nyelvvizsgázik, meg mert miért ne, hamarosan úgyis angolul kell folytatnunk Yiannissa. Hamarosan a velünk szemben lévő automatára leszünk figyelmesek. Az utcán felállított gép PET palackokat, és alumínium dobozokat vált vissza. A gép különböző nyílásain különböző palackokat dobhattál be, és ha a gép felismerte, hozzáadta a „számládhoz”, amit a végén egy gombnyomással kikérhettél. A cetli egy a nagyobb szupermarketekben beváltható kupon volt. A 0,5-ös PET palack, és az ugyanekkora sörös doboz egyaránt 5 centet értek. Banderral összeszedtük a saját palackjainkat, és még néhányat a közeli szemétkupacból, így összeszedtünk kemény 25 centet érő kupont.. Az ötlet nekem nagyon tetszett, ilyesmit nálunk is megvalósíthatnának. Az automaták megjelenésével remélhetőleg sok hajléktalan fölcsapna szelektív hulladékgyűjtőnek, és végre valami hasznosat is tennének. Bár aztán lehet, hogy ezt csak én gondolom így nagy naivan…

Gyorsan elütöttük az időt a kis templom előtt. 10 órára átmentünk az ovális térre, ahol nemsokára megjelent Yiannis. Felvázolta a lehetőségeket: vagy eszünk megint souvlaki féle kajákat, mint az első este – ez kicsit olcsóbb, és már bevált, vagy elmegyünk agy autentikus görög étterembe, és eszünk görög kajákat. Ez kicsit puccosabb, kicsit drágább, de sokkal „görögebb”. A döntést teljes mértékben ránk bízta, és mi végül az utóbbi mellett voksoltunk. Elvégre egyszer élünk, ez az utolsó esténk, most vagyunk itt Athénban, csak most van lehetőségünk igazi görög kajákat enni. Kerül, amibe kerül, annyira nem vághat oda anyagilag, hisz Yiannis sem tűnik annak a dőzsölős fickó.
A néhány sarokra lévő étteremben alig találunk szabad asztalt. Szerencsénk volt, egy épp megüresedett, így le tudtunk ülni. Rögtön kaptunk is egy-egy pohár vizet, mint ahogy ezt mindig mindenütt, bárhol ahol leültünk Athénban, még a netcafékban is. Ez itt szokás, valószínű a hőség miatt tesznek elénk azonnal mindenütt egy pohár vizet. És milyen jól teszik, mert tényleg jólesik. Yiannis bort rendel, majd részletesen kikérdez minket, mi az, amit szeretünk, és mit szeretnénk enni. Mert persze az étlap tisztán görögül volt, egy mukkot nem értünk belőle, csak az árakat. Azok viszont abszolút nem tűnnek drágának, egy adag kaja 4-5 Euró. De Yiannis kiábrándít, ezek csak porciók, kis tányér ételek, ezekből érdemes több félét kérni. Yiannisra bízzuk a választást, ő láthatóan nagyon igyekszik olyan ételeket választani, melyek majd elnyeri a tetszésünket.
A rendelés leadása után legalább másfél óra telt el, de az étel még sehol nem volt. Yiannis egész türelmetlen lett a végére, ez a hosszú várakozás amúgy nem szokványos itt. Persze közben azért nagyon jól elbeszélgettünk minden féléről, Couchsurfingről, utazásról, kerékpártúráról, és megérkezett Yiannis egy barátjai is, aki hasonló területen dolgozik, mint én, így bőven volt miről dumálnunk. A kaja nagy meglepetés volt. Apró tányérkákon hoztak ki mindenféle ínyenc falatokat. Volt fasírtszerű húsos töltelék szőlőlevélkékbe csavarva fehér mártással és citrommal, kockára vágott lilahagyma (Óóó, igen, azt hittem ilyesmit legközelebb csak otthon, a hétfői oportói sörözések alkalmával látok a zsírosdeszkán!), kis serpenyőkben apróra vágott húsdarabok szaftban (pörkölt), és sárgaborsó-főzelék! Hoppá, ez utóbbi a személyes kedvencem! Yiannis értem külön aggódott, mivel Bander nagy húsevőnek állított be, aki alig eszik zöldségeket. Hát az egész asztalt fel tudtam volna falni, végül nagyon is ínyemre volt mindegyik étel. Yianniséknak elmeséljük, hogy ez a sárga izé, amit ők csak egyszerűen csak „Fava”-nak hívnak, nálunk is fent van az étlapon, de a magyar neve sárgaborsó-főzelék. Utóbbi szó kiejtését megkísérlik görög barátaink, ami persze nem sikerül, ellenben jól mulatunk a próbálkozásokon.
Yiannisnak két terve van a nyárra, vagy Amerikába megy bringázni és fotózni, vagy Európában csavarog egyet, ez esetben Magyarországot is útba ejtené. Természetesen azonnal felajánljuk, hogy elszállásoljuk, ha jön, illetve körbevezetjük Budapesten, és akár egy pár napos vidéki túrára is elvisszük, csak szóljon mielőbb, hogy szabaddá tudjuk magunkat tenni. Ő szabadkozni kezd, hogy jó-jó, de ahhoz türelem kell ám, amikor ő nekiáll fotózni, képes leülni, és órákig várni a megfelelő témát, az ideális fényviszonyokat. Mire Banderral összenézünk, és szinte egyszerre mondjuk: No problem! Then we’ll take a sixpack, don’t worry, we never get bored.
Yiannis barátja dohányzik, de kultúráltan teszi. Szóba kerül a dohányzás is, és fény derül egy újabb ezúttal már mind a hármunknál közös dologra, Se Yiannis, se Bander, se én soha életünkben egy slukk cigarettát sem szívtunk.
Valamikor éjjel egy óra körül kiürült a boroskancsó, és fizettünk. Ezúttal nem engedtük Yiannisnak, hogy ő állja a cehhet, mi fizettünk Banderral. 40 Eurót hagytunk ott borravalóval, ha elosztjuk kettővel, nem is olyan horribilis az összeg. Yiannis vendégül látott minket, barátjaként bánt velünk, holott két napja találkoztunk először, ez a legkevesebb, amivel valahogy kifejezhettünk hálánkat, nem mintha az ilyesmi pénzben mérhető lenne. A későre nyúlt vacsora után búcsúzunk Yiannistól, ő most még átmegy a barátnőjéhez, mi pedig holnap délelőtt elhagyjuk a teenager room-ot, ezért többet nem találkozunk. Legalábbis most itt Athénban nem. Yiannis nem okozott csalódást nekünk a Couchsurfing-ben, sőt minden várakozásomat és elképzelésemet felülmúltra. Eszméletlen jó érzés ilyen emberekkel találkozni, Yiannissal rengeteg közös vonásunk és témánk volt, nem véletlenül választottam ki őt a több ezer athéni Couchsurfing tag közül. És olyan volt, amilyennek bemutatta magát, illetve amilyennek az eddigi vendégei és vendéglátói, barátai leírták őt: Yiannis egy szerény, jószívű, közvetlen, jó humorú görög srác, és mint ahogy már százan megtették előttem: én is csak ajánlani tudom bárkinek remek „host”, vagyis vendéglátó. Aki Athénban jár, és elég nyitott a Couchsurfinghez, annak érdemes felkeresnie előtte Yiannis-t. Nekünk pont balszerencsénk volt, mert rengeteget kellett dolgoznia azidőalatt, amíg itt voltunk, mégis szánt ránk két estét.
Ma este a változatosság kedvéért Banderra a hasmenés tört rá, nem is gyengén… Én balga meg elfelejtettem, hogy széntabletta is van nálunk, habár nem hiszem, hogy valamit is ért volna. Sajnos megint buták voltunk, nem tudtunk nemet mondani Yiannisnak, holott Bander még amint látszik, mégsem gyógyult meg. 

Reggel 8 magasságában kelünk, Bander még pihen, nagyon nincs jól, de én elindulok bringával a városba, a küldetésem: feladni a lapokat a Szintagma téri postán, enni és innivalót szerezni, olyat, amit Bander is meg tud emészteni, valamint a legfontosabb, hogy kellő mennyiségű kartonpapírt szerezzek, a bringák repüléshez való becsomagolásához. A repülő délután indul, időnk még van bőven, és Yiannis elmagyarázta, sőt le is rajzolta nekünk, hogyan jutunk ki oda metróval, majd vonattal.
Tekerek befelé, mint az őrült a már megszokott útvonalon. Szegény paripa már igen nehézkesen gyorsul 30 km/h fölé, hiába, fáradt vagyok, 19 napja indultunk otthonról, és éppen az Athénban tartózkodás sem a láblógatással és pihenéssel telik. Gyorsan beérek a postára, mostanra teljesen sikerült megszokni az itteni közlekedést, még zenét is merek hallgatni bringázás közben. Igaz, a zene amit Szeli adott Szarajevóban, az valami borzasztó anyag, legalábbis amit a postára menet sikerült meghallgatnom belőle. Visszafelé le is mondtam róla, inkább sasoltam az üzleteket, van-e nyitva valami, de vasárnap lévén minden zárva volt. Kénytelen voltam egy butikban bevásárolni a már jól bevált Papadopulos kekszünkből 3 csomagot.
A boltban, ahol első reggel vásároltunk, most nyüzsgést láttam. Nem volt nyitva, viszont éppen leltároztak, így egy gyors engedélykérés után végtelen mennyiségű kartonpapírhoz jutottam. Próbáltam azonos méretűekből minél többet összegyűjteni, mert a felrögzítésük a kerékpárra bizony nem volt egyszerű, az összes nálam lévő pókra szükségem volt hozzá, és még így is elég ingatag maradt a kartonpapírkupac az apró csomagtartóm tetején. Mivel széltébe így eléggé megnövekedtem, igencsak figyelnem kellett hazafelé, nehogy lekoccoljak valakit a hátam mögött lévő kartondarabokkal. Még jó 4 kilométert kellett így megtennem, néha szűk egyirányú utcákban, de végül nem volt semmi gondom, a csomag a helyén maradt.