Kerékpárral Athénig

Yiannis késik, de végül csak megérkezik. Kicsit az unokatesómra, Bálintra emlékeztet, rövid sötét hajú, borostás, vidám közvetlen fickó, nem lehetne lemosni róla, hogy görög, de ő a vidámabbik görög fajtából való. Bringával jött ő is, javasolja, hogy faljunk valamit. Egy perc múlva már gurulunk is utána. Lámpa nélkül teker, bevalja, hogy buta dolog, de mentegetőzik, hogy ez nem az a bringa, amivel városban közlekedik, és ez látszik is a gépen: alacsonyan ül rajta, és a kerekek is erősen terepre valóak, nem aszfaltra. Miközben hajtunk, Yiannis elmondja, hogy egy New Philadelpia nevű helyre fogunk menni vacsorázni. Hamarosan meg is érkezünk érkezünk az ovális alakú térre, ahol körben mindenütt vendéglők, kávézók, és különféle éttermek sorakoznak.
Mi egy kockás teritős kiülős helyre ülünk le, Yiannis szemmel láthatóan ismeri a pincért, rendel nekünk is, azt mondja, souvlaki-t fogunk enni. Ez valami olyasmi, mint a gyros, csak jobb… Áhá, rendben, legyen! Ja, de nekem a paradicsomot azt hagyják ki belőle, mert utálom! Ekkor kiderült, hogy a piros zöldséggel Yiannis is pont így van, amin nagyot mulattunk. Sokkal könnyebb vele beszélgetni, mint Diane-el volt, mind a ketten tanultuk az angolt, lassabban beszélünk, de éppen ezért egymás minden szavát értjük. Találunk is dögivel rengeteg közös beszélnivalót, például Yiannis elmeséli, hogy megpróbálta délről észak felé Nordkappig végigkerékpározni Norvégiát, de 8 nap után azt mondta elég, amikor már a jégeső kilyukasztotta a sátrát, és mindene szétázott... Egyedül ment, és végig esett az útján... Hát egyedül én nem bírtam volna ezt a túrát, az biztos. Már Montenegróban készen lettem volna teljesen Bander nélkül. Yian beszél a foglalkozásáról is, documentary editor, vagyis dokumentumfilmeket vág, szeretni nagyon, élvezi csinálni, csak elég ad-hoc kapja a munkákat, ezért a szabadidejét is csak úgy tudja alakítani, ahogy… Most is a munkából jött. Beszélgetünk még városi közlekedésről, Budapestről, a kerékpárról, mint alternatív városi közlekedési eszköz, amit támogatniuk kéne a városatyáknak, Yiannis elmeséli, hogy bizonyos helyeken Görögországban is vannak szörnyű minőségű és forgalmú utak. Bander érdeklődését nagyon felkeltették a taxik. Nagyon tetszett neki, amit Yiannis mesélt, hogy itt annak ellenére is leinthetsz egy taxit, hogy utaznak benne. Ha arra megy, amerre a te utad is van, elvisz. Ennek persze a hátránya is meglehet, körbevisznek a fél városon, mire hazajutsz, és talán még a kerülőbe is bele kell fizetned…
A főétel mellé Yiannis kért még un. Dzadziki-t is, ez valami tejfölös, vagy talán joghurtos, fokhagymás-fűszeres mellékétel, amiből egy snackféleséggel kanalazva falatozunk. A souvlaki tényleg finom, valóban gyros forma, csavart pita lapba mindenféle finomságok, nagy örömöm természetesen paradicsom nélkül, és külön boldogság volt, hogy a mellettem ülő újdonsült görög barátunkban egy olyasvalakit találtam, aki végre nem néz totálisan hülyének a paradicsom mizériám miatt, hanem éppen ellenkezőleg, hasonló cipőben jár. Óvónénik, óvóbácsik, figyelem! SOHA ne erőltessetek le a gyerekek torkán semmit, amit éppen nem kivánnak, mert egy életre úgy megutálhatják, hogy rá se bírnak nézni. – Úgy járnak, mint én.
Szóval Yiannissal igazán jó volt dumálni, annyira jól megértettük egymást, hogy azt előtte nem is gondoltam volna. Sejtettem, hogy jó arc lesz, de azt nem, hogy ennyire jól elbeszélgetünk, és ennyi közös témánk lesz. Olyan érzés volt ott ülni vele az asztalnál, mintha egy rég nem látott, messze szabadult régi jó baráttal találkoznánk sok idő után újra. És rajta is látszott, hogy örül nekünk, úgy örültünk egymásnak ott hárman, mintha csak most tudtuk volna meg egymásról, hogy testvérek vagyunk, vagy legalábbis földiek vagy valami ilyesmi. Fantasztikus volt az egész. Ő egy tökmás nemzet fia, mint mi, mégis annyi mindenben egyetértettünk és egyet vallottunk, és amikor a másik mondott valamit, pontosan tudtuk, mire gondol, és mit érez, pedig még csak nem is azon a nyelven mondta, amit megszoktunk. Valószínű ez az az érzés, amit most csak hívjunk Couchsurfing Feelingnek, és valószínűleg ez az a dolog, amiért emberek százezrei a világban szíves örömest megvendégelik az utazókag, és ez az, amiért az utazók bátran megszállnak félig-meddig látatlanban egy Couchsurfinges cimboránál, származzon az a bolygó másik féltekéről. Persze a sok közös téma nem volt teljesen véletlen, hiszen Yiannis-t a sok száz, legalább két főre szállás ajánló athéni couchsurfing tag közül választottam ki.
Vendéglátónk nem hagyja kifizetni a vacsorát, azt mondja, This is my country, so I’ll pay, és ebből nem is enged, mindössze egy ötöst, azt is csak azért, mert kifogyott a cash-ből.