Kerékpárral Athénig

Maqellare határában bunkereket látunk, állítólag irdatlan sok van belőlük Albániában, mi mégis csak másodszor látjuk őket most, pedig mindjárt elhagyjuk az országot. Eszünkbe jut, amit az útikönyvben láttunk, ahol az árakat sorolják, tej, kenyér, üditő, ennyi, és ennyibe kerül. A lista végén pedig az abszolút ász termék: bunker szuvenír 300-600 lekért! Biztosan azért építettek ennyi bunkert, hogy aztán jelkép váljon belőle, és árulhassák a kis bunkereket a bazárokban. Tiszta sor, más logikus magyarázatot nem látunk a több százezer bunker építésére. Ha beindul majd a biznisz, az egész ország ezekből a bunkerekből fog élni, Albánia bunkernagyhatalom lesz! :)
Na de elég a marhulásból, inkább hagyjuk el végre szeretett Albániánkat, és a nem létező útjait. Maqellare elején egy jobbost veszünk, ahol ugyan a szomszéd országot elfelejtették kitáblázni, de ezzel nem csaptak be, mert a határfalu, Bllade ki volt írva. Még három kilométer, és vége! Bár, ha minden kilométer ilyen lett volna, mint ez a három, valószínű semmi gondunk nem lett volna Albániával. A határhoz vezető, utolsó 3 kilométert makulátlan minőségű aszfalton tettük meg.
 Előtte azonban még történt valami! Ahogy bekanyarodtunk, egyszer csak egy csörrenésre lettünk figyelmesek Bander kerékpárja mögött. Először azt hittem, csak áthajtott valamin, meg is kerestük a kis fém rudat, és én még ekkor is azt gondoltam, hogy ez eddig is ott volt az úton, de Bander felismerte benne a kerékpárja egy darabját. Széttört a nyerge. Egész pontosan az a kis rúd tört el egyik oldalt, amit a nyeregcsőre csatlakozik. Hál’ isten csak hátul, így Bander továbbra is tudja használni a nyerget, csak ki kell majd cserélni valahol, mert így hosszútávon nem lesz jó. Na szép, hát így jártunk, örüljünk, hogy csak a nyereg ment szét, és csak ennyire. Majd Debarban veszünk egy új nyerget, Macedóniában.