Kerékpárral Athénig

Reggeli után még néhány kanyarnyit folytatódik a lefelé száguldás, majd újabb kaptató jön. A táj érdekes, ilyet eddig még nem láttunk. Elvétve házak, földek, és mezők, amúgy meg mindenütt ez a vörös kő és föld, na meg erdő, és bokrok. A hőség nagy, tűz a nap, úgyhogy be is vontunk magunkat 30 faktorral. Az emelkedő tetején egy hosszú egyenes, lankás szakasz következik, végighajtunk egy gerinc tetején.
Az aszfalt minősége váltakozó, hol van, hol nincs. Különösen a nagy lefelékben zavaró, száguldanánk gondtalanul a lejtőn, de egyszer csak véget ér az aszfalt, és poros, kátyús útszakaszra érünk. A kátyús jelző igazából gyenge kifejezés erre, mondjuk úgy, hogy néhány 10 vagy 100 méterre egyszerűen megszűnik az út. Aztán újra elkezdődik az aszfalt, ki tudja meddig. Igazából nem értjük a logikát, miért pont ott van aszfalt, ahol van, és máshol meg, ahol szörnyűek a viszonyos, miért nincs. Nyílván a pénzhiány miatt nincs kész az út mindenütt, de akkor milyen lehetett ott, ahol olyan borzalmas volt, hogy ott előbb aszfaltozták le?! El sem tudjuk képzelni…
Így haladunk dombról dombra, völgybe le, majd fel a következő gerincre. A táj változatos, ilyet még nem láttunk sehol. Lent a völgyek alján a patakok érdekes formákat vájt ki maguknak a vörös sziklából. Fent a dombokon pedig pipacsmezők mellett hajtunk el, ilyenkor a távolban kelet felé látni a magas hegyeket. Ott folyik el előttük valahol a Mati, hogy aztán az Ulzes-tóban, majd a kedvenc víztározónkban végezze. És ott kell lennie még a hegyek előtt Burrelnek is, a következő városnak, amit érintünk. A hegyek mögött  pedig valahol ott van Macedónia, ahová szeretnénk eljutni még ma!
Banderral közben angolul beszélgetünk, leginkább ő talál ki mondatokat, amit aztán közösen összerakunk. Ha kérdez valamit, sosem tudok rá konkrét választ adni, régóta csak érzésből nyomom az angolt, de olyanokat már nem tudok, hogy mi hogy van pontosan nyelvtanból. Azért szépen elmarhulunk együtt, ami jól is jön, mert nem viselem valami túl jól, hogy állandóan felkapaszkodunk egy 100-150 méter magas gerincre, hogy aztán leguruljunk ismét egy völgybe, aminek a túloldalán már látom is a következő kaptatót.
Nagyon várom már Burrelt, ugyan nem tudom miért, mert utána is van még mit tekerni bőven, és az útikönyv sem írt róla semmi jót, csak hogy egy lepukkant volt bányaváros, de mégis, jó lenne már valahová odaérni!