Kerékpárral Athénig

Lidl-t jelző táblákat követünk Edessában, a közért mellett két bringás kölyöktől próbálom megtudni, merre is találhatnánk egy kerékpárszervizt. Az hagyján, hogy nem tudnak angolul, de még totál érthetetlenek is, komolyan, mintha direkt csinálnál. Kicsit fel is bosszantom magam rajta. A boltban eszembe jut, hogy igazából nem is kell semmit vennünk, így csupán két olcsó sörrel jövök ki. Bander is bemegy utánam, vesz egy narancslevet.
Visszagurulunk a városba, ideje megtekinteni a vízeséseket. Merthogy Edessa a vízeséseiről híres. A város keleti széle egy sziklaperem tetején van, és ezen a részen található néhány vízesés. Követjük a táblákat, és hamarosan meg is érkezünk a helyre. Parkoló, bazársorok, éttermek, rendezvények, van itt minden. Bander mai második aranyköpése, miszerint „A vízesések mellett mindig rohadt hideg van" igaznak bizonyul. Fel kell öltöznünk, hogy ne fázzunk. Keresünk egy nyugodt sarkot, és kipakoljuk az ennivalóinkat. A reggeli bevásárlásból van nálunk minden földi jó, belakmározunk, majd megnézzük a vízeséseket. Mivel a terep erősen lépcsős, gyalog, egyesével fedezzük fel a zuhatagokat, a másik mindig a bringáknál marad. Bander kezdi a sétát, aztán én jövök. Van itt minden, kis vízesés virágokkal, hidacskával, össze-vissza folyó mellékpatakok, na és persze egy hatalmas nagy zuhatag, ami mellett egész sokat le lehet sétálni a lépcsőkön. Még a vízfüggöny mögé is be lehet menni, bár én odáig már nem megyek le, nem akarok még vizes is lenni, így is eléggé fázom. Bander aztán utólag mutatta a fényképeken, hogy ő oda is lemerészkedett. Neki nagyon bejött ez a hely, azt mondta, visszajön még ide. Találunk egy aggregátort egy konténerben, ekkor jövünk rá, hogy az egész vízesés komplexumot ez hajtja. :)

Visszagurulunk a város központja felé, könnyű felismerni a Thessaloniki táblákat, ugyan egy büdös betűt nem értek az egészből, de ha a negyedik, és az ötödik karakter megegyezik (az s görög megfelelője), akkor ez nagy valószínűséggel Thessaloniki lesz, tehát arra kell hajtanunk. Ez a taktika bejön, néhány hajtűkanyar után lent is vagyunk a meredélyről, elhagyjuk Edessát. Innentől kezdve sík, alföldi rész jön, szántóföldekkel és ültetvényekkel, hosszú egyenes utakkal, amit csak egy-egy csatorna, vagy kisebb-nagyobb falu szakít meg. Lassan szálláshelyet kéne keresnünk, de elódázzuk a dolgot. Meg-meg pillantunk egy alkalmasnak vélt helyet, de mire kapcsolunk, már túlvagyunk rajta, és vissza pedig nem fordulunk.
Ez így utólag hülyeség volt, mert ezáltal szépen ránk sötétedett. A dolgot tetézte, hogy ránk tapadt néhány hülyegyerek robogóval. Az még hagyján, hogy utánunk jönnek, és nem kopnak le, még azt is eltűröm, hogy a szörnyű tört görög angolságukkal megkérdezik, hogy honnan jöttünk, de amikor már a mobiltelefonjukkal fotóztak minket, az már végképp sok volt. Főleg, amikor feltűnt, hogy kb. 14 évesek. Ennyi idősen az ember fia ne robogózzon kint a görög éjszakában, hanem nyomja a hülye gémbojt az anyja szoknyája alatt… Vagy nem is tudom, mit csináljon ennyi idősen, sajnos nem szolgálhatok túl jó saját példával. :) Na mindegy, túltettük rajtuk magunkat. Sőt, a szomszéd faluban újabb műsor következett, az egyik helyi kissrác a mountain bike-jával utánunk eredt. Ekkor Banderban már benne volt a méreg az előző banda végett, és hát szegény gyereket nagyon csúnyán állva hagyta, a srácnak esélye sem volt. Persze én az egészet ismét kényelmesen a hátsó sorból szemlélhettem, ahogyan délelőtt a kutyákkal. „Mit akart itt ez a kis gyökérpálca, azt hitte, utol tud érni?!?” :) A viccet félretéve, valahol részünkről is gyerekes dolog volt ez, de mégis, ekkor már kezdett kicsit sok lenni a helyi görög ifjúságból, és jólesett látni, ahogy Bander móresre tanította a kissrácot. Hiába a helyi pálya, hiába a zéró kargó, a srác így is kevés volt, pedig azt hitte… De rossz lóra tett, erre most csúnyán ráfaragott, öröm volt nézni az oxigénhiányos arcát, ahogy föladta a reménytelen vágtát, és hazafelé fordult.
Mi azonban még mindig nem találtuk meg a helyet, ahol nyugovóra hajthatjuk ma estére a fejünket, pedig már jócskán sötét volt. Az pedig már régen rossz, ha sötétben keresünk szálláshelyet. Egyrészt sötétben kevés hely szimpatikus, másrészt pedig nem is látni rendesen, hová ver tábort az ember. Bizony beletelt negyed órába, mire utólag berajzoltam a térképen, merre tekeregtünk a nagy görög alföldön az éjszakába, mire végre megtaláltuk a sátorhelyünket. Egy falu határában vitt az út, a falu felöli oldalán kanális, túloldalán fás, füves sáv, majd az utca, és a házak. Mivel már sötét volt, és elég kihalt volt minden, úgy döntöttünk, átmegyünk a kanális túloldalára, és felállítjuk a sátrunkat az egyik fűzfa alá. Reggel persze nyilvánvaló lesz mindenki számára, hogy itt éjszakáztunk, de akkor már úgyis mindegy, mert bontjuk a sátrat, és állunk tovább… Megkeressük az ideális helyet a sátornak, feldobjuk, és berámolunk. Most a bringákat is bepakoljuk, ne maradjanak odakint, ki tudja, ki jön erre az éjjel, ne lássa a kerékpárokat. Még maradt az Edessában vásárolt sörből, azt most megisszuk, következik a szokásos napló, és sms írás, majd ledőlünk, és eltesszük magunkat következő napra. Bander mai harmadik és egyben utolsó aranyköpése: „A kanálisban mindig vannak békák” – Tartott a esti koncertezésüktől, de ahhoz túl fáradtak voltunk, hogy a brekegés megzavarja az álmunkat. Jól jöttünk ma is, Görögországban vagyunk, egyre közelebb az Olimposzhoz, és Athénhoz! Holnap, ha minden jól megy, egy könnyebb 80-100km-es tekerés után megérkezünk A Hegy lábához, Litochoroba. Hihetetlen, milyen közel van.

Össz megtett táv: 1079 km
Mai megtett táv: 154,2km
Nettó átlag sebesség: 21,6 km/h
Nettó idő: 7 óra 8 perc

Reggel még odabent a sátorban összepakoltunk, hogy ne keltsünk nagy feltűnést. Ahogy kimásztunk, így világosban mindjárt barátságosabb volt a környék, mint tegnap éjszaka. Összepakoltuk a sátrat is, és már éppen indultunk volna, amikor a szemközti kertes házból egy nő szaladt a kerítéshez, és egy zacskó süteményt nyújtott át. Na, hát csak jó arcok ezek a görögök is, annak ellenére, hogy nem nagyon beszélnek mást a görögön kívül.
Végre újra úton, méghozzá világosban! Kicsit elveszünk az úthálózatban, egy falu határában egy fickó siet segítségünkre, amikor látja, hogy bizonytalanul állunk egy kereszteződésben, térképpel a kezünkben. Emberünk tud angolul, méghozzá elég jól ahhoz, hogy elmondja, merre van a tovább. A táj alföldi, egyszerű, sík. Ha épp nem egy faluban tekergünk, akkor nyílegyenes mezőgazdasági utakon, földek között, kanális mellett, de néha egy-egy ültetett erdősáv is befigyel. Bezzeg tegnap az istennek nem találtunk ilyet, hogy elbújjunk benne éjszakára, most meg már mindegy… Áthajtunk egy Alexandria nevű helyen, majd egy nagyobb városon is, aminek a végén megállunk egy fedett, padokkal kiépített kútnál. Maradt még ennivaló tegnapról, és a süti is finom, amit reggel kaptunk. Betankoltunk energiából, majd rakjuk tovább.

Teljesen egyértelmű, hogy végig nyílegyenesen kell mennünk ezen a főúton egészen Kateríni-ig, de Bander azért jó alaposan megvizsgálja a görög betűkkel rótt táblákat: Hátsókáposztafalva, Piripótyszentkereszt, és Felsőretekháza görög megfelelői balra. Totál érdektelen információ számunkra, de Bander már csak azért is végigrágja a szavakat, lefordítja magának a betűket, gyakorol a továbbiakra.
Áthajtunk egy autópálya alatt, majd egy folyó felett. Ezzel véget is ér az alföldi szakasz, az út kezd lassan egyre dombosabb lenni. Bal oldalt feltűnik a távolban az Égei-tenger. Hát itt van. Átkeltünk a Balkán-félszigeten. Az érzés nem tölt el akkora örömmel, ami feledtetni tudni a terep okozta fáradtságokat. Egy métert se megy síkon az út, folyamatosan hullámvasutazunk. Ez nem esik túl jól, fáradt vagyok most ehhez… Egy DC-3-as repülőgépet pillantunk meg az út mellett. "CAFEDC3" - Ez van az kávézó oldalára írva, és egy ház tetején áll. Mivel Bandernak ez a szakmája, megtudom, hogy ez volt az első igazi utasszállítónak kitalált repülőgép.
Valahogy nagyon nem esik jól most ez a tekerés, sok a fölfelé, és nehéz a bringa. Fáradt vagyok, elgyötört. Pedig hányszor elképzeltem otthon, hogy milyen lesz majd megpillantani az Égei-tengert… Hát most itt vagyunk, ott van lent, ott kéklik, de én fáradt vagyok, és sok más nem érdekel azon kívül, hogy jó lenne már megérkezni Katerínibe. A mai táv nem sok, mégis ez egy nehéz nap most. Bander elhúz tőlem, én megállok kétbetűs kitérőt tenni az útszéli sisnyásba, jól szétvágja a kalász a lábam. Bander fent vár egy dombtetőn egy padon. Hamarosan megérkezünk Katerínibe.