Kerékpárral Athénig

A városba érve a centrum felé vesszük az irányt. A főtéren benevezünk egy pár gyrosra. Tényleg tesznek bele sültkrumplit. Elővesszük az Oliposz turistatérképünket, már majdnem rajta vagyunk. Azt beszéljük, hogy még bőven van időnk Dionra is. Dion egy kis település az Oliposz lábánál, Kateríni és Litochoro között. A falu a mellette található archeológiai parkról híres. Még Elvira is mondta Montenegróban, hogy feltétlenül nézzük meg, amikor majd erre járunk, mert nagyon érdekes. Hát most itt vagyunk! :) Végre…
Az ebéd után egy boltot keresünk, kicsit tekeregnünk kell a város utcáin, mire végre találunk egyet. Az egész helység tök valószínűtlen, egy öreg bácsika üzemelteti, a választék közel sem kielégítő, ritkán pakolt polcsorok, ráadásul még olcsó sem volt. Nem is értem, hogyan maradhatott egy ilyen bolt meg a szupermarketek mellett 2008-ban. Mert ha Magyarországon láttam volna 15-20 éve, azt mondom oké, de itt és most? Na mindegy… végtére is örültünk, hogy egyáltalán találtunk valamit nyitva vasárnap. Vettünk csokikat, valami kenyérfélét meg egy csomag virslit és két kiszacskó mustárt, este sült virsli lesz vacsorára.
Apropó, erről jut eszembe! Bander itt azt javasolja, hogy menjünk fel ma a hegyre annyira, amennyire csak kerékpárral lehetséges, és sátrazzunk ott, hogy holnap már annyival kevesebbet kelljen fölfelé menni. Én ezt több okból sem tartottam jó ötletnek, egyrészt ennyi cuccal hülyeség feltekerni, amikor lent is hagyhatnánk, hiszen ugyanott fogunk majd lefelé jönni, ahol fölmegyünk. Másrészt nem is vettünk annyi kaját, hogy elég legyen minderre. Harmadrész dögfáradt vagyok, és semmi kedvem ma feltekerni 1100 méterre, hogy aztán az éjjel szétfagyjak a sátorban. Szóval végül sikerült meggyőznöm Bandert, hogy inkább keressünk valami szállást Litochoroban, ahol tudunk ágyban, tető alatt aludni, rendesen pihenni, ruhákat mosni, aksikat tölteni a fényképezőgépbe, és legfőképpen otthagyni a több tíz kiló cuccunkat a csúcstámadás idejére.

Kateríniből kifelé menet elég sokat kavarogtunk, először teljesen rossz irányba indultunk, aztán visszaküldtek minket a tenger és a Thessaloniki – Athén út felé. Érdekes volt, hogy több görög is egymástól függeltenül fordítva mondta az irányokat, mint ahogy mutatta. Megkérdeztünk egy babakocsis házaspárt, a nő tudott egy kicsit angolul, mondta, hogy „then turn left", és közben bőszen mutogatott jobbra. „You mean right!" Na most aztán előrébb vagyunk! Végül kiderült, hogy az Athén felé vezető út autópálya, így újra visszakeveredtünk a városba. Valahogy aztán csak meg lett a megfelelő út, és elhagytuk Katerínit.
Egy kis úton haladtunk, egyenesen az Olimposz felé. A hegy teteje felhőben volt, úgy tűnt mintha egyenesen vonzaná őket. Körülbelül ezer méter felett már semmit nem lehetett látni a hegyből, ugyanakkor a tenger felett kilátszott a kék ég. Mindez persze nem vette kedvünket, így is fantasztikus látvány volt az Olimposz, látszott rajta, hogy hatalmas. És tudtuk, hogy odafent valahol a felhők között ott ül Zeusz a trónján, és holnap rengeteg ismeretlen, új kaland vár ránk amíg odajutunk. Meg különben is, nekem azt tanították, hogy „a felhők felett mindig kék az ég!" Ez a kis pihenő kicsit rendbetett, na meg a hegyünk konkrét látványa is feltölt. Hát itt vagyunk, eltekertünk az Olimposzig. Ha itt érne véget az út, már ezért megérte volna, de még jócskán a közepében vagyunk.
Dionig áttekerünk néhány falun, nagyon takaros kis házak vannak mindenütt, rendezett kerttel, sok virággal, terasszal, és gondolom a nagy meleg ellen palettás ablakokkal és ajtókkal. Dionban balra kanyarodunk le a főútról a park felé. A belépés ingyenes. Hátratekerünk és egy félreeső helyen letámasztjuk a bringákat egy – talán több ezer éves – falnak. Az archeológiai park nagyon érdekes, legelőször egy korabeli padlófűtési rendszer tetszik meg nekünk. Apró oszlopokat látunk sűrűn, nagy rendben egymás mellett. Régen ezeket állt a padló, ami alá forró gőzt engedtek be. Szóval épp itt volt a fürdő, ahol most sétálunk. Eszméletlen, micsoda mozaikokat raktak ki a padlóra.
Egy apró fedett részen táblák mondják el angolul és görögül, hogy mi hol található, mi a múltja, és hogy nézhetett ki anno. A public toilets kifejezetten elnyeri a tetszésünket, persze sajnos már nem használható. :) Hátrafelé sétálva még sok érdekes dolgot találunk a pipaccsal benőtt mezők között. A különböző épületmaradványok között hatalmas kövekből kirakott utakon haladunk. Elképzelhetetlen, hogy ez anno így nézett ki, valószínűleg formára faragottak voltak ezek a kövek, és pontosan illeszkedtek egymás mellé, így az út egyenletes és sima volt. Csak az idő közben szétkoptatta az út köveit… Mert ahogy most kinéz, úgy képtelenség lenne rajta közlekedni. Viszont az egyik út alatt csatornát fedezek fel. Hihetetlen, mit meg nem építettek az ókori görögök. Látni itt még egy csomó kidőlt oszlopot, és szobormaradványt, na meg a rengeteg épület többé-kevésbé megmaradt alapjait. Illetve láttunk itt még valamit, amiről nem tudtuk eldönteni, hogy micsoda. Valaki mondja meg, mire szolgálhatott ez a dolog itt a képen jobbra! Talán mértek valamit a lyukakban?
Amit eddig láttunk az az archeológiai parknak csak az egyik fele volt, Bander közben már körberohangálta az egészet, és most hív, hogy toljuk át a bringákat az út másik oldalára, mert ott is van még bőven látnivaló. Egy apró tavacska mellett sétálunk el, az egész nincs ötven méter, de azért van rajta egy stég és egy csónak is, de ami a legdurvább, az a hatalmas zsivaj, amit az itt lakó békák produkálnak. A tótól egyenesen az Olimposz felé egy mező túloldalán egy amfiteátrum található. Erősen benőtte a fű, de a lépcsők, a korlátok, és az üléssorok kialakítása engem erősen a huszadik századra emlékeztetnek. Valószínű, nem olyan régen is használták ezt a helyet szabadtéri színi előadásokra. Bár ahogy egy táblán olvassuk, több mint kétezer éves múltja van. Pont itt, ahol állunk a mezőn Krisztus előtt 334-ben Nagy Sándorék hatalmas bulit csaptak az olimpiai istenek tiszteletére. Ekkor tértek vissza egy sikeres hadjáratból, ahol porig zúzták Thébát.
Persze minden táblát nem volt türelmünk elolvasni, ilyenkor jól jött a fényképezőgép. Kicsit odébb egy fás rész túloldalán ismét egy csodás helyre bukkantunk. Itt mindent vízben állt, persze mi egy kis hídról csodálhattuk a teljesen épen maradt Ión oszlopokat és ember nagyságú szobrokat. Bander még a víz alá is be tudott fényképezni a polárszűrős mobilba szerelt fényképezőgépével.

Miután mindent megnéztük a dioni parkban, visszatekertünk a főútra, majd azon tovább balra Litochoro, és az Enipea völgye felé. Már nem volt sok hátra a mai végállomásunkig, Litochoroig, viszont ezen a szakaszon még fel kellett vennünk talán kétszáz méter szintet is. Először csak egy lankás kaptatót kaptunk, ez még nem volt vészes. Itt Bander elkezdte elővenni menet közben az Olimposz térképet, igen vicces látvány volt, ahogy az vitorlaként bomlott ki, Bandert végül megállásra kényszerítve. Később aztán nem volt ilyen vidám a menet, egyrészt valami nagyon büdös telep mellett haladtunk el, másrészt igen meredek rész jött. Persze azért gond nélkül megtekertük, és odafent ahol már sík volt a terep, még a nap is kisütött kicsit. Egyenesen az Enipea völgyének bejárata felé hajtottunk, gyönyörű látvány volt, a nap már lemenőben, arany fényében, mi pedig hajtunk, hajtunk fölfelé, előttünk az Olimposz! Jobbra kecskék legelnek egy réten, majd feltűnik a tábla: Litochoro egyenesen, Olimposz jobbra! Holnap itt fogunk elindulni fölfelé.

Litochoro egy újabb kaptatóval fogad minket, majd egy jobbrakanyart követően a hangulatos kis városka főterén találjuk magunkat. Középen körforgalom szökőkúttal, harangtoronnyal. Az egész igen pazar. Itt állunk meg éppen csak egy pillanatra, hogy na most akkor hogyan, merre tovább, amikor már jön is a megoldás két lábon, egy néni formájában: Bandert szólítja le, hogy tud-e németül. Én nem is figyeltem igazán oda, mert fényképeztem a csodás városkát, de közben Bander már a szállásunkat szervezte. A néni megkérdezte tőle, hogy van-e szállásunk, Bander mondta, hogy nincs, de okosan hozzátette, hogy pénzünk se sok van. Végül ez a néni lett a szállásadónk, mindössze 15 Euróért ajánlott szállást, és tudtunk, hogy ez itt nagyon olcsónak számít. Felkísértük néhány meredek macskaköves utcán keresztül a nénit a házához, itt megmutatta a földszinten a „lakosztályt", ami egyből megtetszett nekünk, így megállapodtunk, itt maradunk két éjszakát. A felsőbb emeletekre egy szabadtéri lépcsőházban lehetett feljutni, fent lakott a néni, a bringákat pedig kitűnően el tudtuk helyezni odakint a lépcső mögött. Lepakoltunk róluk, be a kis szobánkba. Volt itt még két szoba, az egyikben lakott egy kanadai pár, Jacqueline és Dan, olyan 18 év körüliek voltak, ahogy a konyha, és a parányi nappali képéből kitűnt, leginkább piálással töltötték itt az idejüket. Később aztán kiderült, hogy ez nem teljesen így van, beszélgettünk velük egy keveset, kiderült, hogy az elmúlt napokban ők is voltak fent az Olimposzon, igaz a csúcsig nem jutottak fel. A kis földszinti lakásban hátul volt még egy fürdőszoba is, melegvíz először nem volt, aztán szóltunk a néninek, aki bekapcsolt valamit, és lám, 20 perc múlva már volt is melegvizünk. Állítólag napenergiával „készül" itt a melegvíz, azért kellett rá várnunk.

Nekiálltam kimosni az időközben szépen felgyülemlett koszos alsóneműimet és zoknijaimat, valamint néhány egyéb ruhadarabot is átöblítettem, amire úgy gondoltam, holnap nem lesz szükségem, viszont már olyan mocskos volt, illetve sós az izzadtságomtól, hogy falnak lehetett volna támasztani. Beletelt vagy egy órába, mire mindennel végeztem. Kint a bringák mellett találtunk egy teregetőt, oda kipakoltam száradni őket, noha tudtam, ezek ma este már vizesen maradnak.
Amíg Bander fürdött, én nekiálltam a vacsorának, bevagdostam a virsliket, és forró margarinba dobtam őket. Olajunk nem volt, de a margarin is tökéletesen megtette erre a célra. Mialatt kisült az eledel, Bander elrohant és szerzett két üveg Heinekent valamit egy Malamatina nevű fehérbort. A söröket kibontottuk a virslihez, és hatalmas lakomát csaptunk a nappaliban. A kis helység otthonos volt, a falon a képek mellett egy kis Olimposz látképes térkép is helyet kapott, az egész épp megfelelően doppingolt minket a következő napra. Na és persze nem utolsó sorban nagyon jó érzés volt lefürödve, tisztának lenni, meleg kaját enni és hideg sört inni hozzá, mindezt abban a tudatban tenni, hogy tudom, megvan a szállásunk mára és holnapra, tető van és lesz a fejünk felett, tudtunk mosni, lesz tiszta ruhám, és lesznek feltöltött aksijaim a fényképezőhöz, egyszóval minden rendben van. Nagyon nagy szerencsénk volt ezzel a nénivel, nem gondoltuk, hogy ilyen olcsó szállást találunk Litochoroban.